Vannak örök romantikus képeink különböző egzotikus országokról. Keleti és afrikai országok gyönyörű természeti szépségeinek látványát hordozzuk egy-egy természetfilm, vagy útibeszámoló megtekintése után. A National Geografic fényképes beszámolói annak idején mindig elragadtak egy könyvtárban, ahol meg lehetett nézni a Magazint. David Attenborough filmjei, Gerald Durrell humoros állatos könyvei felfedezőt és tudóst csinált belőlünk percek alatt. Ne feledkezzünk el a Sivatagi Show című filmről sem, amit egymás után többször is meg tudtunk nézni. A magyar felfedezők és állatkert alapítók, gyűjtők leírásai, a mai napig híres és sikeres fotósai is lázba hoznak bennünket. Molnár Gábor, Xantus János, Széki gróf Teleki Sámuel, gróf Széchenyi Zsigmond. A KFT együttes is megénekelte azt az Afrikát, amit szívesen látnánk.
De mi a helyzet a valóságban? Kenya egy baleset miatt került be a hírekbe. A Vasas elnökségi tagja, a klub ökölvívó-szakosztályának elnöke családjával együtt egy repülőbaleset áldozata lett.
Nemrégen egy családtagom volt ugyanitt, persze egészen más úticéllal. Magyarországi mezőgazdasági cégek különböző haszon növényeit tesztelik szárazabb, aszályos környezetben, hogy melyek azok, amelyek bírják, esetleg jó termésátlagot is hoznak. Kenyai cégekkel vannak kapcsolatban, akik végzik a kísérleteket. Időnként személyesen kell átbeszélgetni a kísérleteket, eredményeket vagy eredménytelenséget, a sikeres fajtákat. Ez egy előre gondolkodás is a magyarországi aszályosabb időre való felkészülésben. Komoly munka folyik a háttérben. Persze nem csak ültetvényeken jártak, hanem a nemzeti parkokban is. Lépten nyomon vadállatok, madarak. Rinocérosz „ifjak” játszottak az orruk előtt, vagy éppen krokodil hasalt előttük két méterre. Zsiráfok, zebrák, kafferbivalyok, szóval minden, ami Afrikáról eszünkbe juthat. Ananászültetvényeken mérgeskígyók bukkantak elő. Az idilli kép csak akkor változott, amikor mindenütt gépkarabélyos parkőrök járőröztek. Mert az élet Afrikában sem idilli. Az állatokat a parkokban meg tudják valamennyire védeni, de ott is nehéz.
Ami meglepte, hogy minden értekezletet, munkát, megbeszélést imával kezdtek és zártak. Nem istentiszteleti alkalmat a templomban, hanem megbeszélést a munkahelyen, vagy az ültetvényen. Az országban nagy a szegénység, mégsem látott annyi megkeseredett embert. Az utak mellett álltak és árulták a festményt, gyümölcsöt, frissítő italt, nádcukrot, mindent, amit csak tudtak és bevételt várhattak tőle. Nem voltak balesetek, nem voltak indulatosak a közlekedők. Nincs betegbiztosítás, a mi általunk ismert nyugdíj. A mi átlagos házaink ott szinte luxusnak számítanak.
Ennek ellenére derűsen kezdték a napot és igyekezték jól megélni. Nagyon sok hívő emberrel találkozott. Azt nem tudom, hogy a körülmények segítettek abban, hogy Isten felé forduljanak hittel, ezt úgy értem, hogy annyi sok nyomorúságot kell átélniük, napi szintű problémát megélniük, hogy ezt hit nélkül nem lehet. Vagy éppen Istenbe vetett hitük, a felé forduló tisztelet az, ami miatt még így is el tudják hordozni ezt az életet. Fiatal egyetemisták mentek oda hozzá, hogy szívesen részt vennének közös mezőgazdasági projektekben, van-e esetleg lehetőség, pályázat, ösztöndíj, amellyel tanulhatnának Magyarországon is. Keresik a lehetőséget, hogy valamit jobban csináljanak, tudást, kapcsolatokat vigyenek haza szeretett Afrikájukba, Kenyába. (itt pont Kenyába)
Kenyában a keresztyénség elég erős, azonban sokféle babonaság is él, meg a muszlim erőszakosság is terjed. Sok kulcspozícióba muszlim vezetőket helyeznek. Minden szinten igyekeznek felborítani a többségi keresztyén társadalmat. Erőszakhoz is folyamodnak.
Északon és Észak-Keleten jellemző a muszlim vallás. Itt a hitre tért fiatal keresztyének áldozatvállalásáról úgy nyilatkoztak, hogy „oly módon munkált a kegyelem, mint az első keresztények életében”.
A következő sorokat erős idegrendszerű embereknek ajánlom. Vegyük úgy, hogy nem csak 18-as karika van, hanem még azon túli figyelmeztetés is a horrorisztikus gonoszságra.
Megrázó képet ad erről dr. Steiner József. „Nemrég tértem haza Kenyából és megtudtam, hogy ott az Al-Shabaab terrorszervezet az, amely lecsap vidéken a keresztyénekre. A férfiak már nincsenek, mert azokat már rég leölték és akkor az összes nőt meg a lányokat egész kiskorukig használják ezek a lecsapó katonák, mégpedig csoportosan. És utána előveszik a macsétákat és eltávolítják az emlőket. És azt mondják a tinédzser lánynak is, vagy a felnőtt nőnek is, teljesen mindegy, hogy most várjál, mert be is gyógyítjuk. … Elmondják, hogy miért gyógyítják be. Azt mondják nekik, hogy azért gyógyítjuk be, mert egy napon lesz gyereked. Valószínűleg kilenc hónap múlva, mert mi ebben mindent elkövettünk. De ha nem most, majd egyszer. És azt akarjuk látni, hogy az a gyerek éhen haljon a te kezedben. Nem lehet ám leugrani a patikába gyermektápszerért. Ott nincs semmi, mert kinn vagy vidéken északkeleten. Ezt vállalják. Krisztusért.”
Egyedül Krisztus. Solus Christus. Milyen könnyedén ejtjük ki ezeket a szavakat. Belegondolunk ebbe a mi kényelmes keresztyénségünkbe? Arra gondolok egyszerűen, hogy nincs bennünk meg az az istenfélelem, hogy részt vegyünk vasárnap az istentiszteleten, vagy csak imádkozzunk étkezés előtt. Mert vendégek jönnek, főzni kell vagy wellnes a program. Most van jó idő a kerti munkához. Ki tudja mennyi kifogás. Azt mondjuk reformáció. Ők azt mondják egyedül Krisztus. Mi nem megyünk istentiszteletre, ha esik az eső, elromlott a kocsi, vagy bármiféle indokot kitalálunk. Ők meg a testi épségüket is kockára teszik. Vállalják a gyalázatot. Nyilván nem így kelnek fel, hogy ma lesz két gyalázat, egy kis testi kínszenvedés. Ilyet ember nem kíván és nem akar magának, de még az ellenségének sem. De úgy kel fel, hogy én Uram és én Istenem, Krisztusom kívüled nincs kihez járulnom.
Mit gondolunk erről a reformációról? Egyedül Krisztus. „Ez a világ csak baj halma,
Nincs itt senkinek nyugalma, Minden nap hoz új küzdelmet, Vállainkra rak sok terhet.” /Borkó Julianna/ Minden nap meg kell küzdenünk azért, hogy tiszteletet adjunk a mi Urunknak.