Nálunk a parókiaudvarban nincs külön virágoskert. Legelöl, az utcafronton, a gyülekezeti ház és a kerítés közti vékony sávban is többnyire inkább szép színes levelű cserjék vannak, de tavasszal kibújnak a földben maradt hagymácskákból sárga és piros tulipánok, nárciszok, jácintok. Meg áll ott egy tő rózsa.
A parókia- és templomkertet egyébként inkább árnyas fák lakják, fenyők, platán, vadgesztenye, dió, nyírfák, a patak mentén öreg füzek és itt-ott néhány vén gyümölcsfa. És szinte mindent zöld fű borít, tele apró lila, fehér, sárga virágokkal, tavasszal rengeteg hóvirág, ibolya és gyöngyvirág.
Nagylányom tavaly nyáron Hollandiában járt pár napra és hazajőve nagy büszkén mutatta, hogy vásárolt egy csomag különleges tulipánhagymát. Holland tulipánok, ejha! Nővérével elültették a tíz kis hagymát a ház előtti gyep itt-ott kitisztított részébe. Aztán a tél elmúltával volt nagy várakozás, hogy mik lesznek belőlük.
Háááát… Az eredmény inkább volt horrorisztikus, mint gyönyörködtető. A tízből hat hajtott ki.
Ebből öt sötét marhahús színű, a szirmaik szélén fehér rojtosak, mintha fogak lennének. Az internet szerint: „A cakkos szélű lila tulipán, amelyet gyakran rojtos tulipánnak (Fringed Tulip) is neveznek, egy különleges és elegáns fajtacsoport a tulipánok között.” De ezek inkább húsevő virágnak néztek ki, és bizony lepték is a legyek őket rendesen…
Egy közülük pedig piros lett, de inkább tűnt rózsának a sok rétegű szirmaival, tömött fejével, mint tulipánnak. A szirmok között pedig sok fehér bibe (vagy mi) kunkorodott, mintha kukacokkal, hernyókkal lenne tele. A lányok persze csalódottak voltak, de utólag már csak nevettünk ezeken a mutáns-zombi virágokon.
Sokkal kevésbé vidám, amikor az életünkben, döntéseinkben, nagyobb és mélyebb léptékben és dolgokban történik meg ugyanez. Mikor feltámad bennünk a nagy és nagyon csak emberi vágy és nekibuzdulás, hogy most én majd megmutatom, most valami újat, szebbet-jobbat, ami még sose volt! Attól fog kivirítani életem kertje!
Eltervezzük, elültetjük, helyet tépünk neki, időt-erőt és sok minden mást is áldozunk rá és várjuk a nagy örömöt. És ahogy telik az idő, kihajt valami egészen más… És már csak utólag nézzük dermedten és riadtan, hogy ebből mi lett. Nem élet, csak döglegyek és kukacok. És ez olyan szomorú.
Amúgy kis idővel a „mutánsok” mellett egyszercsak kihajtott három régről ott lapuló egyszerű kis tulipán is, egy piros, két sárga. Hagyományos szép fejecskéikkel most is ott integetnek vigasztalón a már jórészt szirmukat-vesztett hollandok mellett. A kegyelem üzenete, jelenlétének jelei…
