A mesterséges intelligenciával működő gépek olyanok, mintha élnének. Mintha emberek lennének. Már nem csak azt tudják, hogy önállóan cselekedjenek, hovatovább gondolkodjanak (helyettünk), hanem az eddig csak az ember kiváltságaként ismert fantázia és kreativitás is megoldható feladat lett számukra. Alkotnak, a beléjük diktált adatok alapján. Nemrégiben láthattuk, miként „képzelik” el az algoritmusok az apokalipszis idején készült utolsó szelfiket – rémisztő képek. De ha már a végítélet, hát a mennyországot is elképzelték a bitek és bájtok, nem spórolva az arannyal, a csillogással. Szóval választhatunk, hogy mit hozzon el nekünk a mesterséges intelligencia, mennyet vagy poklot.
A minap pedig tökéletes, élethű fotókkal rukkoltak elő a bináris számrendszerben „gondolkodó” létformák. A színes fényképeken mozgalmas jelenetek láthatók, tűéles képek és valóban meglepően élőnek tűnő szereplők. A fantáziavilág mellett tehát a valóságot is szinte tökéletesen reprodukálja a mesterséges intelligencia.
Nyugodtan hátradőlhetnénk, lesz már, ami nélkülünk is tovább viszi a dolgunkat. De azért számos kérdést felvet, hogy miért igyekszünk átruházni emberi mivoltunkat a gépekre, miközben szépen lassan meg is válunk emberségünktől.
Az embert helyettesítő gépek gondolata régóta foglalkoztatja a különböző tudományokat. Irodalma is van, az egyik legkiemelkedőbb szerzője Isaac Asimov, aki még szabályt is alkotott képzeletbeli (ez még emberi képzelet) robotjainak:
1) A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2) A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3) A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Az emberszerű gépcsinálásnak azonban így sem lett jó vége műveiben. Mert hiába a három törvény, mindig előjön a teremtő tökéletlensége. Mihez kezdjen a szabályokkal az emberré lett gép, ha azokat maga az ember sem tartja be.
Az isteni teremtés lemásolhatatlan. A Teremtő tökéletes, s lám, még így sem tökéletes a teremtmény, azaz mi. Az Úr azonban a parancsolatok megtagadása ellenére is bizalommal fordul felénk. Nem akar átprogramozni minket (pedig néha imába foglalnánk ezt a vágyunkat), nem torolja meg engedetlenségünket, nem törli el írmagunkat embertelenségünkért. Az Úr kisiklott embertelenségünket teszi a jó vágányra azzal, hogy Jézus Krisztusban emberré lett. Átörökítette magát belénk. A tökéletes Teremtő a tökéletlen teremtménybe azért, hogy jóra fordítsa sorsunkat.
Érdemesebb lenne ebben gondolkodni a mesterséges intelligenciába való átörökítés helyett. Sok kecsegtető, de hamis ajánlattal csábítanak a boldog életre, adatokat programoznak belénk, átértelmezik az ember lét kereteit. De a sok embertelenség közepette csak egy lehet mérvadó: olyan emberré lenni, aki a teremtés szándéka szerint Őhozzá hasonlatos.