Már napok óta fáj a gyomrom, mintha kövek lennének benne. Az orvostól hazafelé lépkedve nem tudtam nem az emésztésre gondolni – arra a bonyolult, mégis természetes folyamatra, amely során testünk feldolgozza mindazt, amit magunkhoz veszünk. Hamar rájöttem: az emésztés nem csak testi szinten zajlik. Az ember nap mint nap „megemészti” az élményeket, információkat, érzéseket és persze a bosszúságait is. Milyen jó is a madaraknak: nekik biztosan nem fáj a gyomruk, mert ami nincs, az eleve nem is tud fájni.
A madarak emésztőrendszere rendkívül célszerű: ami kell, az marad, ami nem, az szinte azonnal távozik. Mivel nincs foguk, a táplálék a begybe kerül, majd a zúzógyomorban aprózódik fel; végül a hasznos anyagok felszívódnak, a felesleg pedig gyorsan távozik. A madár nem raktároz feleslegesen, nem hordoz magában olyan terheket, amelyek akadályoznák a mozgását. Ez az egyszerűség és hatékonyság az, ami miatt képes könnyedén repülni.
Az emberi elme azonban gyakran másképp működik. Nemcsak az információkat, hanem a negatív megtapasztalásokat is hajlamosak vagyunk „lenyelni”, majd hosszú ideig magunkban tartani. Egy rosszul sikerült beszélgetés, egy igazságtalannak érzett helyzet vagy egy apró kellemetlenség könnyen napokra, sőt hetekre megtelepedhet a gondolatainkban. A bosszankodás olyan, mint a meg nem emésztett étel: nem ad energiát, mégis elfoglalja a belső teret. Újra és újra „megrágjuk”, visszatérünk hozzá, miközben sem megoldást, sem megnyugvást nem hoz.
Sajnos a véleményünk nem mindig publikus, pedig időnként jól esne „déli nyaralásra küldeni” egy-két jóakarónkat. De mégsem tesszük, mert aki az igazság kardját ki meri rántani, az nagy valószínűséggel a saját biztonságát kockáztatja ezáltal. Pedig milyen jól is esne néha megmondani a véleményünket, vagy „beolvasni” a másiknak! A másik szemüvegén keresztül a világ egészen másnak tűnhet, és még ha igazunk is van, mit ér az igazságunk, ha nincs hatalmunk érvényt szerezni neki? És persze keresztyénként azt is megtanuljuk, hogy nem a mi dolgunk az ítélkezés; a mi feladatunk csupán a „salaktalanítás”.
Ahogyan a madár zúzógyomra kavicsok segítségével bontja fel a táplálékot, az embernek is szüksége van eszközökre a bosszantó dolgok feldolgozásához. Ilyen lehet a gondolkodás/elmélkedés, a kimondás, a kiírás, a humor, vagy épp annak felismerése is, hogy nem minden érdemel akkora figyelmet, mint amennyit szánunk rá. Nekünk is szükségünk van egy mentális zúzógyomorra.
A feldolgozás egyik legfontosabb lépése, hogy képesek legyünk „kilépni” önmagunkból, hogy a helyzetünket ne csak belülről, hanem külső szemmel is meglássuk. Amikor kicsit el tudunk távolodni saját bosszúságainktól, föléjük tudunk emelkedni, akkor már többé nem kizárólag az érzelmeink irányítanak, hanem megjelenik a megértés és az arányérzék is. Ilyenkor válik világossá, mi az, ami valóban jelentős, és mi az, ami csak pillanatnyi feszültség volt. Ez a távolság teremti meg a gondolati emésztés lehetőségét: nem elnyomjuk az élményt, hanem átlátjuk, majd elengedjük.
A madarak ösztönösen tudják, hogy a feleslegtől meg kell szabadulniuk a mozgás szabadsága érdekében. Az ember ezzel szemben gyakran ragaszkodik a bosszankodásaihoz, mintha azok valami fontos üzenetet hordoznának – pedig többnyire csak terhelnek bennünket. Az ember nagyságát már az is jól jelzi, hogy mekkora dolgon képes felbosszantani magát, fel tudja-e ismerni, hogy mi érdemel figyelmet, és mi csupán mentális salakanyag, amit akként is kell kezelni. Látva, hogy a madarak milyen könnyedén repülnek, tanulni kellene tőlük, hogy mi is felszabaduljunk a szárnyaló életre. De ehhez az kell, hogy ne ragaszkodunk bosszúságainkhoz, hanem engedjük el őket. Jézus tanítása szerint ez a szeretet, a megbocsátás és az isteni igazságszolgáltatásba vetett hit és bizalom útja. Vagyis nem az határozza meg az embert, milyen nehézségeket él át, hanem az, hogy képes-e szeretettel, türelemmel és megbocsátással feldolgozni azokat. Csak azt tartsuk meg, ami valóban táplál, és tanuljuk meg elengedni a felesleget! Így lehetünk könnyebbek, nyitottabbak és bölcsebbek. A madarak nem gondolják túl a dolgokat, ugyanakkor ösztönös, a Teremtő által nekik adott bölcsességükből nekünk is lenne mit „megemészteni”.
Nem az a jó gyomor, ami mindent bevesz és semmit sem enged tovább. Sőt, az is rossz gyomor, ami semmit sem fogad be. Meg kell tanulnunk szelektálni: megkeresni, megtartani a jót, az éltetőt, ugyanakkor elengedni a salakot, hogy ne kövesedjen meg bennünk.
