Faluhelyen az iskolában van az úgy, hogy egy autista kisfiú elkezd sikítani, és nincs semmi, ami segítene. Üvölt, sikít, mert valami történt és eltévedt, fél, bizonytalan, nincs semmilyen megoldása ennek a helyzetnek. Csak sikít fejhangon. Akkor csak le kell ülni mellé. A szöveg nem segít: nyugodj meg, ne félj, hagyd abba, miért sikítasz. Ez nem a megoldás. Csak ülni kell mellette és megtalálja a helyét, esetleg odabillenti a fejét, és szépen lassan magától már csak hüppög, majd egyenletesen lélegzik és a végén kifújja az utolsó sóhajtó lélegzetet. Majd kérdez, hogy megyünk-e játszani. Ez a folyamat le tud játszódni 5 perc alatt is, de el tud húzódni a teljes szünetben, vagy a tanórába nyúlóan.
Azután eljön az az idő, amikor minden a református hitoktató nyakába szakad, mert a többi hitoktató, vagy etika tanár beteg, Helyettesíteni kell őket, de ez csak úgy lehetséges, hogy gyakorlatilag bejön az egész osztály. Ilyenkor nagy a népsűrűség, hiszen az egy hitoktatóra eső gyerekek száma megháromszorozódik. Na itt legyen okos az ember. Éneklünk, azt szeretik, főleg, ha gitár is van. Azután valamilyen közös érzésvilágú bibliai történetet nézünk meg együtt, mert szeretik a csodát, a döntéshelyzetet, amikor bele lehet szólni, hogy szerintük. Egy irgalmas samaritánus történet kifejezetten jó döntés. Eljön az is, hogy olvassunk valami szépet. A bibliai történetet, vagy egy tanulságos rövid történetet. Ilyenkor felkínálom a lehetőséget, hogy valaki segíthet. Általában senki nem él vele. De egy ilyen alkalommal az autista kisfiú, aki nem református hittanos, kérte, hogy olvashasson. Nem szívesen engedtem meg neki, ismerve a reakcióit, a félelmeit, a zaklatottságát. De láttam, hogy nagyon szeretné. Gondoltam kibírjuk egyszer.
Azt tudni kell, hogy egyre nehezebben olvasnak és értelmeznek a fiatalok. A hetedik, nyolcadik osztályba kerülve sem tud mindenki értelmesem, értelmezően, nem hibátlanul, hanem egyáltalán olvasni. Erre mondjuk azt, hogy nem tudnak olvasni. Ez az autista kisfiú megkapta a szöveget, és hibátlanul, értelmesen, hangsúlyozva, artikulálva gyönyörűen olvasott. Pedig azt gondoltam róla az eddig megismertek alapján, hogy gondot fog okozni, de ellenkezőleg, örömet szerzett.
Azt mondják ma, és tapasztaljuk is, hogy egy osztályban az olvasási nehézséggel küzdő gyerekek száma eléri a negyven százalékot. Ez is több csoportra választható szét. Valakinek technikailag nehéz olvasnia. Őket nevezik diszlexiásoknak, vagy diszlexia gyanúsaknak. Vannak olyanok is, akik ugyan szépen megtanulnak olvasni, de nem foglalkoznak azzal, hogy mit jelentenek a szavak, és nem is értik. Ők szövegértési nehézséggel küzdenek, és belőlük lesznek a funkcionálisan analfabéta gyerekek, és később felnőttek. Technikailag tudja, hogy ha azt a betűt látja, akkor azt a hangot kell kiejtenie, de az értelmével nem foglalkozik. Ők a betűkhöz rendelt hangokat mondják ki, de nem szavakban, és azok értelmében gondolkodnak, vagy azokhoz kapcsolódó asszociációkkal. Azt is mondják, hogy ez a második a veszélyesebb.
Amikor ez az autista kisfiú szépen olvasott, majd később bizonyságát is adta, hogy érti is amit mond. Játszóházas papírt osztottunk ki, akire mindenkit szeretettel vártunk felekezettől és mindentől függetlenül. Ő is eljött. De előbb elmondta az egyik tanító néninek, hogy elolvasta a meghívót, és ő is úgy döntött, elmegy, hogy felhőtlenül töltsünk együtt időt egymással. Ez volt a meghívóra írva egyébként.
Van az úgy, hogy személyreszabottan kell figyelni a gyerekekre. Svédországban talán éppen erre látunk ismét példát. Meglepő módon visszahozzák a nyomtatott tankönyveket, a kézírást és a tanár erősebb szerepét. Csökkentik a digitális eszközök használatát. Nálunk mostanában osztottak ki sok laptopot, tabletet, és kezdték beemelni az oktatásba a mobilt is. A svédek meg elkezdik kiszorítani az általános iskolákban, felváltani ezeket az eszközöket. Ismét könyveket, füzeteket akarnak kézbe adni. Személyesebbé akarják tenni az oktatást, nevelést. 2023. év óta azt mondják, hogy mielőtt ezeket az eszközöket odaadnák a gyerekek kezébe, erős alapokat kell kialakítani a gyerekeknek olvasás, szövegértés, olvasási képességek és az írás területén. Ha ezezeket készségeket a kattintások, görgetések, képernyő nézegetés váltják fel, akkor nem fognak fejlődni. Annak idején volt egy vicc, hogy leégett Reagen elnök könyvtára és mindkét könyve. Az volt a baj, hogy a két könyv közül az egyik még nem volt kifestve.
Az oktatás figyel a gyerekek valódi szükségleteire és a gyermek adottságaira, és tudja, hogy nem a technológia tesz jobbá. Meg kell nyugtatni, biztonságos környezetbe helyezni a gyerekeket. A tanítás is azt jelenti, hogy meg kell tanítani őket koncentrálni, figyelni, tanulni, kitartani, gondolkodni. És sok esetben anyjuk helyett anyjuknak és apjuk helyett apjuknak lenni. Ez nem könnyű. Talán ott kezdődik, hogy le kell melléjük ülni, ha félnek, és számunkra idegesítő módon viselkednek.