„Bölcs Salamon.”
Az eposzokban, de a világirodalom Szentírást feldolgozó részeiben is gyakoriak az állandó jelzők (epitheton ornans), mint például „árul(kod)ó Júdás, »hitetlen Tamás«, bölcs Salamon”.
A legutóbbiról tudjuk, hogy legendás bölcsességét akkor kapta, mikor fiatal, kezdő királyként Gibeónban, egy Istennek bemutatott hatalmas áldozat utáni éjszakán megjelent neki az Úr álmában és azt mondta: Kérj valamit, én megadom neked! És Salamon bölcsességet kért.
Legalábbis ez van a köztudatban, és sokáig én is így gondoltam erre a jelenetre, mígnem tudatosult bennem a felismerés: a szövegben egészen pontosan nem ez van. Nem a bölcsesség szó. Mármint Salamon válaszában.
„Salamon ezt felelte: Te nagy szeretettel bántál szolgáddal, Dáviddal, az én apámmal, ahogyan ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel élt előtted. És most URam, Istenem, te királlyá tetted szolgádat az én apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz. Adj azért szolgádnak engedelmes szívet…”
Salamon az Isten iránti engedelmesség képességét kérte!
Isten az, aki válaszában elmondja, hogy te, Salamon, most bölcsességet kértél. A királysághoz, a nép kormányzásához, az életedhez. És mivel ez volt neked a legfontosabb, megadom a hatalmat, hosszú életet és a gazdagságot is hozzá.
Engedelmesség, szófogadás – ezeket a fogalmakat akkor érezzük pozitívnak, mikor a gyermekekre gondolunk, szülőként, hittanoktatókként, mikor jó és helyes dolgokra szeretnénk rávenni és tanítani őket. Engedelmesség és szófogadás viszont szolgalelkűséget visszhangoznak bennünk, mikor arról lenne szó, hogy mi vessük alá magunkat. Ugye?
Mi magunk akarunk döntéseket hozni, mi magunk akarjuk kézben tartani az életünket. Tanácsokat – módjával, attól függ, kitől – elfogadunk, de a felnőtt lét részének gondoljuk a saját felelős, átgondolt döntéseinket. Már csak az a kérdés, hogy ki/mi alapján döntünk…
Amikor Isten iránti hálával gondolunk a „kiválasztottságunkra”, hogy egyáltalán ismerhetjük Őt, megismerhettük kegyelmes szeretetét, megkaptuk Lelke által a hit ajándékát (mert az magától senkinek sem megy), ígéretünk van a totális életgyógyulásra, azaz az üdvösségre – talán meglep bennünket Péter első levelének eleje:
„Péter, Jézus Krisztus apostola, a szórványban élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre…”
Mire vagyunk kiválasztva? Az engedelmességre!
Szerintem a böjt ideje kifejezetten ennek a jó alkalma. Hogy megértsük és megéljük, hogy miről is van itt szó. Az „anti-bűnesetről”. Amikor elengedjük öntudatos emberként azt, hogy mi mondjuk meg, mi a jó és a rossz, hanem teljes szívvel és értelemmel Istenre figyelünk. Amikor elengedjük az akarásainkat, az akár amúgy tök jó terveinket, és odatesszük magunkat Isten kezébe, még ha nem is értjük mindig, mit miért enged ránk, miért éppen erre vagy arra indít.
Amikor egész egyszerűen komolyan vesszük Jézus szavát: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat”
Engedelmességre kiválasztva
