Reggelenként, ahogy araszolok a körforgalmak előtti dugókban, néha elgondolkodom, hogy hogyan is kellene viselkednem egy-egy helyzetben. Például, amikor a mögöttem jövő 30-40 autós közül 5-10 kielőzi a kocsisort a párhuzamos mellékutcán, majd visszatérnek egy másik mellékutcán, közvetlenül a körforgalom előtt. Nem tilos, amit csinálnak, csak nem szép. Főleg úgy nem, ha erőszakosan kényszerítik rá a sorban maradókat, hogy visszaengedjék őket, és még heves gesztikulációval jelzik is lesújtó véleményüket.
Ha mi, akik kivárjuk a sor lassú haladását, visszaengedjük őket úgy, ahogy illik egy mellékutcából kihajtót beengedni, kondicionáljuk a viselkedésüket és szokássá erősítjük bennük azt. Látják, hogy ez így simán működik és ezentúl mindig így fogják csinálni. Tulajdonképpen kineveljük magunknak reggeleink pofátlanjait, akik így még hosszabbá teszik a körforgalmak előtti várakozásunkat. Ha csak nagy sokára engedjük őket vissza, – azt ugyebár nem lehet, hogy egyáltalán nem -, akkor esélyes, hogy közülük néhányan leszoknak a mellékutcás műveletről, mert észreveszik, hogy visszatérve, nem előrébb, hanem hátrébb kerültek a sorban. Ez technikailag jó megoldásnak tűnik. Viszont nem kizárt, hogy nem csak a tolakodókat érinti kellemetlenül a dolog, hanem azokat is, akik arról a környékről indulnak. Őket pedig teljesen vétlenül.
Mérlegelek, hogy melyik terhet szeretném cipelni. Azt, hogy hagyom magam kijátszani, hagyom az időmet, a pluszban elhasznált üzemanyagomat minden reggel „meglopni” (ez havi szinten kb. 2 óra és talán úgy 2-3000,-Ft) vagy lelkiismeret furdalást érzek, mert végülis nem tudom, hogy akit ott, közvetlenül a körforgalom előtt nem engedtem besorolni, az egy tolakodó volt, vagy egy onnan induló. De ha jobban belegondolok, a döntésem sokkal kiszámíthatatlanabbul hathat, mint ahogy azt én a leegyszerűsített szempontjaim alapján gondolom. Hiszen lehet, hogy az egyik tolakodónak tényleg életbevágóan fontos lenne aznap reggel megnyerni azt a 10 percet, én meg nem engedem vissza a sorba, ő meg emiatt elkésik és elbocsátják a munkahelyéről, így nem tudja rendesen törleszteni a lakáshitelét, ettől inni kezd, agresszív lesz, amiért a felesége a három gyerekkel visszaköltözik a szüleihez … De az is lehet, hogy ugyanez az egyik mögöttem araszolóval történik meg amiatt, mert készségesen visszaengedem a tolakodókat.
Tud-e az ember felelős döntést hozni, vagy csak a habitusának, a normarendszerének, az adott hangulatának, fizikai és mentális állapotának összhatásaként meghoz egy esetleges döntést, aminek a kimeneteléről teljeskörű felelősséggel képtelen gondolkodni? – Szerintem is-is.
Ez, az autós példán belül, nálam úgy néz ki, hogy néha beengedem a tolakodókat, mert éppen nincs kedvem keménykedni, néha meg nem, mert keljen fel ő is időben. És fogalmam sincs, hogy minek mi a hatása, csak megyek tovább. De azt (felelősen) el tudom dönteni, hogy nem előzöm meg a kocsisort a mellékutcában, hogy nem lopom el senki idejét, nem kényszerítek senkit plusz üzemanyag elpöfékelésére és nem okozok senkinek – legalább ebben a helyzetben nem – egy plusz dilemmát, hogy vajon mikor viselkedne velem kapcsolatban helyesen.
Etikai dilemma
