Az Ószövetségben nagyon sok prófécia olvasható az eljövendő Messiásról, aki majd népének, sőt az egész világnak megmentője lesz. Ezek a próféciák néha csak egyetlen mondattal utalnak a megígért Krisztusra, egy-egy tulajdonságát említik, egy-egy mozzanatot az életéből. Bár egy ilyen apró említés is rendkívül fontos lehet, hiszen például Mikeás jövendöli meg, hogy a Megváltó Betlehemben fog megszületni.
Vannak részletesebb próféciák is, a 22. zsoltár szinte döbbenetes hűséggel írja le Jézus halálát, Ézsaiás prófétánál pedig rengeteg utalást és jövendölést olvashatunk, melyek mind beteljesedtek. A Fiú születéséről, a Világosság megjelenéséről, a Gyógyítóról, aki üdvösséget hirdet, az Úr szenvedő Szolgájáról – egészen megrendítő, ahogy az 53. fejezetben elénk tárja az isteni kegyelem titkát: a Krisztus a mi bűneinkért, helyettünk szenved és hal meg, hogy megszabadítson a gonosz hatalmából.
A Szentírásban tehát végig követhetően kirajzolódik Istennek az ember megmentésére készülő és végül Jézusban beteljesedő terve – ezt hívjuk üdvtörténetnek. Ha keresztényként olvassuk, a hit látásával felfedezhetjük, ahogy biztatón, vigasztalón, néha pedig egészen félelmetesen összeáll, mint egy mozaikkép.
A sok „út”, bibliai történet és embersors, költői zsoltársorok és prófétai látomások, mind oda fut össze, amit most ünneplünk: Isten az Ő egyszülött Fiában személyesen és testben is belelép a kárhozat felé tartó embervilág történelmébe. Ha ezt felfogjuk, tudunk igazán hálásan ujjongva ünnepelni…
Mert a mi Teremtőnk az első pillanattól fogva eldöntötte végtelen szeretetéből, hogy megment minket. A bűneset arról szól, hogy az ember Isten nélkül akar ember lenni, sőt önmagát megisteníteni. Jézus születése pedig arról, hogy Isten emberré lesz, hogy mi újra az Övéi és tényleg igazán emberek tudjunk lenni.
Mindkét döntésnél pedig ott szerepel egy-egy nőalak, akik maguk is meghozzák rendkívüli jelentőségű döntésüket: az elsőt Éva, a másodikat pedig Mária. Éva szakít a tiltott fáról, az engedetlenség és az Istennel való szembefordulás fájáról és a bűn átkát hozza érvényre. Mária pedig befogadja és kihordja, megszüli és felneveli a tökéletesen engedelmest, aki egyedül megtörheti az átkot.
Hasonlóságuk és egyben különbözőségük az, ami példa lehet számunkra, ami tanít minket. Mert mikor döntenek, mindketten hallgatnak valakit és hallgatnak erre a valakire és az ő szavának hisznek és engednek. Szinte tükörjelenet!
Éva a kígyót, a Gonoszt hallgatja és hallgat rá, neki hisz és neki enged, engedelmeskedik. Önmaga istentelen ura akar lenni, és a legiszonyúbb rabságba zuhan. Mária Gábrielt, az Úristen követét, Élet-adó üzenetét hallgatja, és arra mond engedelmes igent, és a szabadító végtelen szeretetébe engedi bele magát.
Karácsony pedig erre az utóbbira, Mária döntésére hív, biztat minket: Isten megbocsát, gyógyít, megment és helyrehozhat mindent! Rá figyelj, Őt hallgasd, Neki engedj! Benne bízz!
