Fontosnak tartom, hogy a történetmesélés képessége ne tűnjön el gyermekeink életéből. Ezért aztán a hittanokon gyakran előkerül a sztorikocka. Nagyon tanulságos és mulatságos is, ahogy egy-egy történet megszületik. Ősi emléket hív elő, amikor még volt idő megélni a közösséget és kapcsolódni az idősebb generációkhoz, akik elmesélték a tűz körül a régvolt küzdelmeket és győzelmeket. Ez formálta aztán a közösségtudatot, hogy az egyén élete miként kapcsolódik a nagy egészhez, ami nem az individuum megsemmisülését jelenti, hanem pont az ellenkezőjét: az identitás megerősödését és az élet kiteljesedését.
Így történt, hogy a napokban hittanon adventi és karácsonyi történetet meséltünk közösen a kockák segítségével. Nem voltak vizuális effektek, egyszerűen csak a jó öreg fantáziát hívtuk életre, esetleg élesztgettük ott, ahol az olvasott mesék hiányából fakadó képzelet a gyermek hibáján kívül szegényebb szállásra talált.
Hadd meséljem el a heti kedvenc mesémet!
Élt a messzi távol keleten egy öttagú család. Az adventi időszakban úgy döntöttek, elmennek egy karácsonyi fotózásra, hogy a fotókat szétküldjék karácsonyi üdvözlőlapok formájában. A stúdió mesebeli tájat idézett a karácsony minden elemével. Volt ott hó, szánkó, egy hatalmas karácsonyfa, a kandallóban tűz pattogott…Egyszóval minden, amit csak a képzelet elbír.
A család szépen beállítva pózolt a fa alatt, mindenki vidám volt. Igen ám, de amikor a fényképész vakuja felvillant, egy csapásra más vidéken találták magukat. Sűrű, sötét éjszaka lett hirtelen. Eltűnt a hó is. Ahogy feltekintettek az égre, soha nem látott csillagok milliárdjait pillantották meg. Egyik mintha különösen is fényesebben ragyogott volna. Nem tudták, hol vannak, milyen évet írnak, azt pedig végképp nem tudták, merre induljanak. Az édesapa vezetésével végül elindultak a legfényesebben ragyogó csillag irányába, remélve, hogy csak elérnek egy biztonságos helyre.
Egy furcsa tákolmányhoz értek egy kis falucskában, ahol nem volt közvilágítás. Bepillantottak az ablakon, ahol állatok és emberek békésen pihentek egymás mellett. A látott kép nagyon hasonlított a betlehemesekre, amiket ilyentájt kiállítanak. Hirtelen furcsa dobogásra lettek figyelmesek, ezért elbújtak. Három teve érkezett egzotikus öltözetű emberekkel. Mindegyik leemelte a maga batyuját és bement a házikóba.
Ekkor döbbentek rá, hogy az a karácsony, amit saját idejükben készültek megünnepelni, valójában most történik. Megszületett a Megváltó, és ők ennek szemtanúi.
Minél előbb vissza kell menniük a saját korukba, határozták el a szülők, hogy mindenkinek elmondják, minden igaz. A jászol, a bölcsek, az ajándékok, a pásztorok. Ez valami elképesztő csoda! Amit eddig csak egy mesének hittek a többi között, valóság.
Mivel minden a vakuval kezdődött, kellett keresni valakit, aki visszarepíti őket 2023-ba. De ebben az időben még nem léteztek fényképezőgépek, ezért kellett egy festőművész, aki lefesti őket. A falu szélén lakott egy öreg vajákos asszony, akinek sikerült elmutogatni, hogy egy családi portrét kérnek az éjszaka kellős közepén. Hogy a tervük sikerüljön egy galamb vérével kellett volna megfesteni őket, de éjszaka nem repülnek a galambok, így csak egy egérre futotta.
Végzetes hibának bizonyult az egeret választani, mert előreugrottak ugyan az időben, de nem eleget. Csak 1000 évet. Jeruzsálemben találták magukat templomos lovagokkal körülvéve, akik szinte mindent végig kutattak, csakhogy minden ereklyét összegyűjtsenek Jézus korából. Épp a szent sír kápolna falát díszítette egy fiatal művész, akit sikerült rávenni, hogy fesse meg őket is, hátha végre haza jutnak. A művész viszont nem a megfelelő színnel festette meg az édesanya ruháját, így alig pár száz évet utaztak előre.
Térben és időben megint más helyen találták magukat. Egy furcsa európai város, furcsa szerzeténél kötöttek ki, akit Gutenbergnek hívtak. Ennél jobb helyre viszont nem is érkezhettek volna! Kitalálták, hogy mintegy „lefénymásolva” a családot, Gutenberg, a híres nyomdász, nyomtassa rá őket Bibliája utolsó oldalára, így végül hazaérkezhetnek. Hitetlenkedve és sok fejtörés árán végül sikerült a mutatvány. A család hazaérkezett és nem győzték elmesélni a sok élményt. Onnantól kezdve a karácsony teljesen új értelmet nyert életükben.
Hogy miért meséltem el ennyire részletesen a történetet? Mert mindegy, hogy kicsik vagy nagyok vagyunk, a karácsonyi történetre, ami a maga módján végtelenül egyszerű de csodálatos, újabb és újabb fedősztorikat húzunk, míg végül egy kusza eleggyé válik. Lehet szép, lehet varázslatos és romantikus, de elődeink az adventi hetekben nem véletlenül böjtöltek. Fontos volt, hogy mire betelt az idő, a kép is kitisztuljon, és minden fedősztori ellenére, ami az ajándékokról, menüről, év végi hajráról szól, legyen lehetősége az alaptörténetnek is felszínre kerülni.
Különben, ha nincs az alaptörténet, akkor minek ez a sok műhó semmiért?