Karinthy Frigyes végtelen szomorú „BARABBÁS” című novellájában üvölt a tömeg ismét, Barabbást. A kérdés kit bocsássak el nektek?
A történés már túlmutat Húsvéton, amikor Jézus feltámadt a halálból. A Feltámadt végigjárja a helyette elengedett Barabbás rémtetteinek színhelyeit. Mindenütt könny, fájdalom, füstölgő romok, megkínzott emberek. Mind felismerik Jézust, aki helyett Barabbást kiáltottak. Most azt kéri tőlük Jézus, hogy menjenek vele ismét Pilátus elé, és ha ismét felteszi a kérdést, hogy kit bocsásson el, Barabbást, vagy a názáretit, akkor feleljék, hogy a názáretit, azaz Jézust. A kérdés feltétetik és a válasz megadatik. Egyesével mindenki a názáretit kiáltja, amely összességében nagy hanggal Barabbás lesz. (az írás végére másoltam a teljes novellát)
A bandwagon-hatás egy jelenség, amelyben az emberek bizonyos dolgokat tesznek csak azért, mert mások is ezt csinálják. Vagy követnek embereket, mert sokan követik, tehát biztosan értékes vagy hasznos, esetleg jó.
Ez a hatás az élet minden területén érvényes. Hiszen nem ismerhetünk mindent, nem tudhatunk mindent.
Ez a hatás jelen van a ruhaipari, smink, diétás divatban. A különböző életmód, építészet trendekben. De jelen van a politikában, közéletben is. Ez tehát nem feltételez tudatos döntést, sokkal inkább a többséggel való „együtt menetelést”.
A természet is használja nagyon sok állatfaj esetében túlélési stratégiaként, gondoljunk a halrajokra, vagy madárseregekre.
Miért is tud működni ez a hatás?
Félelem az elszigetelődéstől, a kimaradástól. Ez a félelem erősebb tud lenni a gondolkodásnál, a logikánál. A csoporttól való eltérés az nem komfortos, régebben egyenesen veszélyes is volt. Az eddigi tapasztalat, tudás versenyez a társadalmi nyomással szemben. Nagyon sok esetben az utóbbi nyer.
Ott van az is, hogy ennyi ember nem tévedhet. Meg az is, hogy minél többen mondják ugyanazt, akkor, ha nem is igaz, jó, de a felelősség megoszlik.
Az online világ ezt jól meg is lovagolja. Gondoljunk csak egyszerű appokra, programokra, amiket le lehet tölteni a telefonunkra, számítógépünkre. Identifikátor, sakk program, játék, csillagos égbolt megjelenítő, edző program, vagy gombahatározó. Általában sok program közül választhatunk. Ha nem kapunk ismerőstől már kipróbált jó tippet, akkor elkezdjük megnézni hányan töltötték le. Az is befolyásolja a döntésünket.
A neten az értékítéletünket már befolyásolja a nézettség szent bűvös száma. Ha a bejegyzéseket sokan lájkolják, azt igaznak, jónak, szépnek, érdeklődésre érdemesnek gondoljuk, és akár lökünk mi is rá egy kedvelést olvasatlanul. Ha nem látunk túl nagy érdeklődést, akkor mi is leírjuk. Önértékelésünkbe is belejátszik, ha sok vagy kevés érdeklődőt észlelünk.
Ha a bandwagon-hatást gúnyosan birka-effektusnak is nevezik. De semmiképpen nem kell ettől nagyon megijedni. Ez lehet jó is, abban az értelemben, hogy szembesít annak a közösségnek az értékeivel, amelynek tagja vagyok. Mennyire szabad véleményt alkotni, és közösen kialakítani a döntéseket. A saját értékrendemmel, bizonytalanságommal is egy kicsit szembesít. Mennyire vagyok bizonytalan, tudatos, vagy olyan tudás birtokában, amely alapján bátran kiállhatok a többséggel szemben is.
Keresztyéneket is szokták gúnyolni, hogy birkák. Ezért fontos számunkra, Krisztushoz tartozó embereknek, a személyesség, őszinteség és tudatosság. Hisszük, tudjuk és megvalljuk, kihez tartozunk. Személyes döntés, személyes hit. A több személyes döntésű keresztyén ember alkotja a Krisztus közösségét. Együtt is hisszük, tudjuk és megvalljuk. Ez utóbbit sem lehet megspórolni. A János evangéliuma (17,6 „Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.”) szerint az Atya Krisztusnak ajándékozott minket, tehát az Övéi vagyunk. Nem azért vagyunk az Övéi, mert mások is azt mondják és akkor mi is. Azért vagyunk az Övéi, mert az Atya adott neki minket és Ő maga az Övéinek tart.
(Fotó: Adobe Stock)
Karinthy Frigyes: BARABBÁS
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta meg az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte, és csendesen így szólt:
— Itt vagyok.
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett. — Rabbi! Rabbi! — zokogott. És a mester szelíden folytatta:
— Ne sírj. Állj fel, és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé, és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott, és az ő öltönyét megragadta.
— Mester! — kiáltott elfulladva és könnyek között —, ó, mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
— Semmit — mondta ő szelíden —, csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon, és megkérdezett titeket: ,,Kit engedjek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost vagy a názáretit?”
— Ó, én bolond — kiáltott a nyomorult, fejét öklével verve —, ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
— Jól van — folytatta szelíden a mester —, most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: ,,a názáretit!”, mintha azt kiáltanád: ,,az életemet!”
Az pedig követte őt.
És találának útközben másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát és feleségét és gyermekét, és szemeit kiszúratta.
És ő homlokát érinté csendesen kezével, és így szólt:
— Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: ,,a názáretit!”, mintha azt kiáltanád: ,,A házamat! a gyerekemet! a szemem világát!”
Az pedig felzokogott, és követte őt.
És találtak még másikat is, kinek kezei és lábai kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé. És odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
— Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted. Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsd: ,,a názáretit!”, mintha ezt kiáltanád: ,,a szabadságot!”, ,,a léleknek és gondolatnak szabadságát!”
Az pedig megcsókolta az ő saruját, és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte a mellét, és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: ,,a názáretit!”, mintha azt kiáltanák: ,,Békesség! békesség! békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült, és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek aranyedények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult, és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
— A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsássad úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, s engem megfeszítettek — de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást, és most új törvényt akar — kérdezd meg őket újból, amint az a törvénykönyveinkben meg van írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, s kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon, és szólt:
— Hát kit bocsássak el mármost, Barabbást vagy a názáretit?
És ekkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, mint a mennydörgés zengett fel a sokaság. És a sokaság azt kiáltotta: ,,Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik azt kiáltotta: ,,A názáretit!”
A mester pedig halovány lett, és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak, és szájából bűzös lé szivárgott, és torkából úgy bömbölt rekedten: ,,Barabbás!”, mintha azt hörögné: ,,Halál! halál! halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit, és mondá neki: ,,Te látod…” Ő pedig bólintott fejével, és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.