Sokak kérdése, köztük az enyém is: beszélünk a válságról, hogy legyen, vagy beszélünk a válságról, mert van? Nyakon csíphető egyáltalán az álság és a válság közti különbség?
Túl régóta tart már ez a válság, és mindig vannak újabb és újabb hullámai. Már nem is tudom időrendi sorrendbe állítani. Van, aki már ebbe született bele, ez a világrend lesz természetes neki. Akik mást is ismerünk, még küszködünk, de majd megszokjuk. Hallunk egészségügyi válságról, háború okozta gazdasági válságról, migrációs válságról, klímaválságról, érték válságról, identitás válságról, energiaválságról, és mivel az innováció csodákra képes, eljönnek azok az idők is, amiket még nem érthetünk, mert nincsenek rá szavak, de válság lesz az is biztosan, ha úgy tartja kedvük, kiknek hatalmukban áll az effajta manipuláció.
Előre szólok, szarkazmussal küzdök a témával kapcsolatban. Nem ígérhetem, hogy mindig győzök felette, de nagyon sokat dolgozom azon, hogy elfogadjam jelen valóságunkat úgy, mint az isteni üdvterv tudatos részét. Folyton emlékeztetem magam, ha az apró részletekben talán nem is látszik, Isten a lehető legnagyobb jóindulattal van felénk. Ha valaki ezt csupán önszuggesztiónak vallja, ám legyen, azt is elfogadom. De az a tapasztalatom, hogy reménytelenül élni ebben a világban szeretet nélkül, semmiben nem hinni, egyenlő a földi pokollal. Így igen, tudatosan döntök nap mint nap és élem meg az apostol szavait, ha minden el is múlik, megmarad a hit, a remény és a szeretet. Nem úgy általánosságban véve, hanem Istenbe kapaszkodva. Ez a lehető leglogikusabb döntés, amit a ma embere meghozhat.
Persze, hogy manapság mi logikus és mi nem, nehezen követhető. Az biztos, ha a média felkapja és elég hangos tábora van, teljesen logikus lesz bármiről legyen szó. „Hiszen bemondták a tévében!” De menjünk vissza az időben, nézzük, mit is jelentett hajdanán logikus döntést hozni, amikor még a kanyarban sem voltak mai világunk krízisei, de minden bizonnyal voltak másfajta nehézségek. Hogy ésszerű, értelmes döntést hozzon, Platón szerint kell, hogy valami extra legyen az emberben, ami kiemeli az állatok sorából. Ez az extra pedig nem más, mint a „logisztikon”. Egy olyan lelkület, aminek van egy isteni alkotóeleme is. Mert az ember valójában akkor tud értelmes döntéseket hozni, akkor van igaz ismerete a valóságról, ha az szorosan összefügg az Isten jelenlétének valóságával is.
Enélkül féligazságok és álvalóságok világát építi az emberiség, ami válságok sorozatába taszítja. A baj ott kezdődik, amikor a cél nem a krízisből való kilábalás, hanem az állandó félelem fenntartása. Ma válságban lenni annyit tesz, félelemben lenni. Aljas és álságos játéka ez a gonosznak. Önmagában ugyanis egy válság nem biztos, hogy rossz. Egy krízist mutat, ami egyben lehetőséget is ad a logikus, Istent nem kizáró döntés meghozatalára. Enélkül a válság éhségbe csap át. Tapasztaljuk, egyre nagyobb az energiaéhség, profit és jólét éhsége, miközben tékozlói vagyunk mindannak a drága kincsnek, amit Isten ránk bíz.
Egyre gyakrabban jutnak eszembe Jézus szavai a tékozló fiúról. Miután minden vagyonát elherdálta, éhínség támadt azon a vidéken, ahol élt. Nem indokolja, hogy egyetlen ember elszegényedése humanitárius válságot idézzen elő, mégis mindenki éhezett, amikor az atyai ház utolsó fillérje is elfogyott a zsebéből.
De így vagyunk ezzel mi is. Minél inkább kiszorítjuk Istent a világunkból, annál nagyobb lesz a nélkülözés, annál kevésbé logikusak a döntéseink, és annál nagyobb lesz a káosz és a félelem.
Emlékezz hát Ember, ki magadban hordod az Isten lelkét, képes vagy az értelmes, logikus döntésre a legnagyobb disznóságok láttán is. Az odadobott moslékos vödör mellett is! Hisz a történet része ez is, de a visszatérésre tanít. A tékozló fiú tudja, merre van a kiút a válságból és elindul vissza, atyja házába. Ahogy a v/álságból is ez vezetne ki bennünket.
Ezért aztán kérve kérlek titeket, ennek világnak elszenvedői, ha majd fiaitok megkérdezik, „mindig is így volt?”, meséljétek el nekik az út, az igazság és az élet történetét, hogy ne félelemben éljetek, hanem minden időben megmaradjon a hit, remény és szeretet.