Hosszú beszélgetés jelent meg az egyik portálon Kapu Tiborral. Az űrhajós többször bizonyította már, hogy valóban bír azokkal a képességekkel, amelyek egy nemzet példaképévé tesznek valakit. Nemcsak fizikuma, tudományos hozzáértése, hanem értelme is összeszedett, mindemelett nemzettudattal is el van látva bőven.
A beszélgetésből sok mindent ki lehetne emelni. Például azt, hogy már az űrt is teleszemeteljük, vagy a világűr békés felhasználásának kérdése/kétsége, hogy meg tudunk-e férni egymás mellett békességben, ahogyan a nemzetközi űrállomás kicsiny terében képes megférni több nemzet tagja.
De az az aktuális kérdés is elmélázásra adhat okot, hogy bárkinek miért kellene szabadkoznia azért, mert elmegy egy kormánypárti összejövetelre?
Most mégis inkább egy kevésbé aktuális, de mégis örökérvényű rész fogott meg. Az, amikor bátor bolygónak nevezi a Földet. Eltávolodva tűnik fel, hogy milyen vékony atmoszféra veszi körbe, hogy mennyire a mindenség és a semmi közepén kering, hogy annyi külső ellenhatás és a felszínlakók rombolása mellett mégis itt van a bolygónk és teszi a dolgát.
Hogy abból a távolságból az is jól látható, sok viharfelhő fedi a Földet, de mégsem mindenütt borult. Ráébreszti ez az embert arra, hogy ha fölötted tiszta is az ég, de máshol másnak lehet borult. Hogy amit most megtapasztalsz a mindenségből, az nem biztos, hogy a melletted lévőnek is tapasztalás. Hogy az, amit most tapasztalsz, az nem mindenki tapasztalása, és neked sem lesz ez állandóan. Hogy nem lesz mindig napos és nem lesz mindig borult.
Akár ijesztő is lehetne, hogy milyen törékenyek vagyunk a körülmények alatt/miatt. Még azok fölött is beborulhat, akik Istent tartják atyjuknak. Ott van például Dávid. Kiválasztottként is elérte a baj, szorongott a bizonytalanban, a veszélyben. Félt. Emlékezzünk arra, hogy Jézus sem azt kéri számon a háborgó tengeren a tanítványoktól, hogy félnek, hanem azt, hogy miért félnek ennyire? Annyira, hogy nem bíznak Istenükben? Dávid a borult ég alatt is bízott, Istenhez fordult: „Ha félek is, benned bízom!“ (Zsolt 56,4) Mert a vihartól és a fény ártó sugaraitól úgy óv Isten védőburka, ahogyan az atmoszféra védi a Földet.
Éri nyomorúság, még akár félelem is a hívő ember életét, de van kihez menekülnie. Oda, ahol tudja, hogy minden vihar ellenére már végzetes baj nem történhet, mert Isten Krisztusban menedéket, ha úgy alakul, végső menedéket adott. A hit bátorsága, hogy félve is helytáll a hűségben, a hitben és a reményben. Ez az a bátorság, ami fentről nézve olyan szép lehet.
