Biztos járt már olvasóm is pórul azért, mert a fodrász, vagy a vízszerelő, vagy bankos annyira a saját szakkifejezései szerint tájékoztatta őt, hogy szégyennek érezte elégszer visszakérdezni, akadékoskodni, de ennek híján a végeredmény a legkevésbé sem volt kielégítő. Ilyenkor az orrom alatt dohogva megjegyzem, hogy ha akár a lelkészséget, akár az újságírást így űzném, de sokan reklamálnának és talán munkám sem lenne már. Mindannyiunk közös megélése és keserűsége a meg nem értettség.
Pannonhalmán született egy új épület. Na jó, hívjuk kabinnak. Finom friss illatú fa házikó, kilátással épp az apátságra. Mégsem emberek lakóhelye lesz, hanem elsősorban méheké. Apiterápiás kaptárház. Az apiterápia méhészek megfigyelésein alapuló gyógymód, a kaptár jótékony levegőjét vezeti át egy kabinon, amit egy sószobához hasonlóan lehet látogatni. Bizonyos rezgéseket is emlegettek az ezzel foglalkozók, ez nekem már félrész vajákosságnak tűnik, de hadd válasszon magának mindenki szabadon placebo-t.
A lényeg viszont az, ahogyan ez elkészült. A PannonhalmaCAMPUS ugyanis arról szól, hogyan tudnak együttműködni a legkülönbözőbb területen tanuló diákok. Interdiszciplináris, mint ahogy a világ legtöbb megoldandó feladata az, és fontos, hogy a jogász ne csak jogásznyelven értsen, és a számítógépszakember is szót tudjon érteni a történelem szakossal. Így építész és művész szakos hallgatók között a népdalénekes és a zeneakadémista ugyanúgy gyalult és csavarozott az idei CAMPUS alkalmával. Több egyetem adott be pályázatot az idei brief-re, és bár a pécsiek nyertek, a kolozsvári pályázók is eljöttek építeni, ha nem is ő ötletük nyert. Mindössze egy hét állt a rendelkezésére a fiataloknak, hogy megalkossák a Kaptárházat. Szombaton már meg is áldotta Binzberger Ákos atya, bencés szerzetes.
Szalay Szabolcs építész azt mondta, hogy ez maga a fordított bábel, amiben őt a produktumnál is jobban érdekli a csoportdinamika. És milyen fontos tanulás ez, amikor különböző szakterületek együttműködnek, épp, mint az életben lesz majd rá szükség…
De nemcsak a különféle tudományterületek hallgatóinak kell egymáshoz alkalmazkodni a CAPMUS egy hetében. Kell alkalmazkodni a tájhoz, a helyi emberekhez, a település saját identitását adó értékeihez. Szóval azon túl, hogy egymást, néhány szálkát és a leégést ki kellett bírni, azon túl alázatra volt szükség.
Olyan, mintha egy gyülekezetet látnék: amelynek meg kell találni a saját szolgálatát, ami nem lehet „tájidegen”, az ottlakókra ráerőltetett, hanem az ő szükségleteikből kell hogy fakadjon.
Farkas Zoltán méhész, a terület tulajdonosa a helyi benzinkúton dolgozik, mert a nyolcvan méhcsaládból nem tud megélni. A CAMPUS-on felmerült, hogy az apiterápiás kabin talán megteremthetné a keretet arra, hogy mégis megéljen csak a méhészkedésből. Ennek ellenére Zoltán nem szeretne pénzt kérni azoktól, akik kruppos kisgyereket, vagy más panasszal érkezőt hoznak. Talán majd később, ha túl nagy lesz rá a kereslet…
