A Bírák könyve lüktető, pulzáló időszakaszokat foglal össze. Alig kevesebb, mint három évszázad összes kínját, egy megszülető nép szinte állandó vajúdását tárja elénk. Állandóan ismétlődő etapok ciklikus sorozata ez az időszak Isten népe életében.
Nagyjából így zajlik, hogy a honfoglaló és állandóan alakuló nép szembe találja magát a kánaáni, már kialakult államigazgatású, kultuszú, viszonylag stabil társadalommal bíró népekkel. Fejlettebb mezőgazdaság, ipar, kereskedelmi kapcsolatrendszer jellemző rájuk. Persze kialakult vallási, termékenységi kultuszuk is van, amely a maga színességével, és egzotikumával nyilván vonzóvá is lesz Isten népe számára. A kánaáni népeket sem el nem űzték, sem ki nem irtották maradéktalanul. Olyan együttélés alakult ki, ahol a kánaáni színesebb, izgalmasabb életforma, életmód időnként beszippantotta Izráelt.
Jahve, mint a szabadító Isten elhagyása, ez a sem ilyen, sem olyan életmód, kapcsolatrendszer a kánaáni népekkel pedig sokszor vezetett erős politikai és gazdasági függőségbe. Adót kellett fizetniük és el kellett szenvedniük a kiskirályok basáskodását is. (Ha élhetek ezzel az évezredekkel későbbi képpel)
Keverednek, házasodnak és elfelejtkeznek Jahvéról, aki pedig kiszabadította őket Egyiptomból. De elfelejtkeznek a törvényéről is. De más népek szokását és vallását veszik át. Viszont ez az a pillanat, amikor Isten nem tűr tovább. Kiszolgáltatja őket teljesen azoknak a népeknek, akikért elhagyták őt. Ilyenkor jegyzi meg a Szentírás, hogy „húsz esztendeig keményen sanyargatta Izráel fiait” (Bírák 4)
A nyomorúságban és bajban Istenhez kiáltanak Izráel fiai. Isten meghallja a hangjukat és feléjük fordul. Szabadítót támaszt, aki valamennyi ideig tartó küzdelemben, Isten segítségével győz, eredményt ér el. Szabadok lesznek a sanyargatóiktól negyven, vagy akár nyolcvan évre is. Ez időben az elején még hálásak, de a következő generáció, amely már nem harcolt, hanem készen kapta a szabadságot, ismét keringeni kezd a kánaáni népekkel és szokásaikat közel engedi magához. Kezdődik minden ciklikusan elölről.
Van egy internetes bölcsesség: „A nehéz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek könnyű időket teremtenek. A könnyű idők gyenge embereket teremtenek, a gyenge emberek nehéz időket teremtenek. ′′(Rashid sejk, Dubai alapítója) Valójában ki írta, nem tudjuk, de egy generációs ciklikusságot mutat be.
El is értünk a mai társadalomtudósok egyik elméletéhez az x, y, z és alfa generációkhoz. (A generáció-elmélet két amerikai szerző, William Strauss és Neil Howe nevéhez fűződik)
Azt mondják, hogy egy adott generáció tagjai nagyon hasonló világlátással és értékrenddel rendelkeznek. Egy században több generációváltás is történik. Akár négy is. Ezek ciklikusan követik egymást. Az első időszakban az intézmények erősek, az egyének gyengék. Utána az egyének az autonómia nevében megkérdőjelezik az intézményeket. Majd az intézmények meggyengülnek, erős individualizmus lesz. Végül válság alakul ki, és kénytelenek újraértelmezni és alapítani az intézményeket.
Az elmúlt évszázadra a következő kategorizálást találták ki. Nyilván illik fenntartásokkal kezelni.
Baby-boom idején születettek (1940–60-as évek közepéig, itt vannak viták az időszakról)
Ez a generáció egy piszkos háború utáni környezetben nő fel. A szüleik építik újra a társadalmat, országokat, gazdaságokat. Ez a generáció ismeri, hogy mi a munka és áldozat. Még bekapcsolódnak ők is.
X generáció (1960–70-es években születtek)
Nálunk a létező szocializmus, Kádár korszak gyermekei. De a felnőtté válásuk a rendszerváltás idejére esik nagyjából. Valami biztos szőnyeget kihúznak alóluk. A korábban megismert gyermekkor világának a szabályai érvénytelenné válnak. Az új világ szabályai nincsenek készen, állandóan alakulnak, változnak, kiismerhetetlenek. Egy kicsit elvezettek. Ezért nomádoknak is nevezik ezt a generációt.
Y generáció (1980–90-es évek)
A szüleik mindent megpróbálnak megadni nekik, több törődést is. Ezért védettebbek, időnként magabiztosabbak is. A világ nem túl biztonságos, a gazdaság bizonytalanabb, de a háttér miatt ambiciózusak, vannak elképzeléseik, terveik. A digitális világ a részükké válik.
Z generáció (2000-es évek)
Ez egy egészen érdekesen alakuló világ. Mi is csak szemlélni tudjuk, hogy mivé fog ez válni. Ők már nem csak használói, de alakítói, fejlesztői a mesterséges intelligenciának, digitális bennszülöttek. Online térben élik javarészt az életüket.
A 2010 után születetteket a szociológusok „alfának” keresztelték. Ez milyen lesz, hát nem sok elképzelésük van róla. De amit ma az iskolákban látunk, az nem túl biztató. Persze erre rátesz még egy lapáttal, hogy a pedagógusok egyre kevesebben vannak. Most nem célunk ennek miértjét tárgyalni. (Romló fizetés, romló munkakörülmények, esetleg éppen a gyermekek „minősége”, szülők érdektelensége, partnerség hiánya)
Azonban most ebben a pillanatban a Z generáció érdekel minket leginkább. Mivé és hogy alakítják a világot. Az ő hozzáállásuk sokat fog a latba nyomni, hiszen elérték a fiatal felnőtt kort. Az „ántivilágban” ebben az időben törekedtek a biztos egzisztenciára, a házasságra, a gyerekáldásra. De ez a generáció, a tapasztalat szerint, nehezebben köteleződik el a párkapcsolat mellett, és a házasságról igazán szó sem lehet. Boldogabbnak gondolják a szinglilétet. Tudatosan építik a karrierjüket, és nagyon vigyáznak a függetlenségükre, egyéni céljaik elérésére. Elég tudatosan törekednek az egyedüllétre, mert egy hosszú távú kapcsolat esetleg hátráltathatja őket a céljaik elérésében. A boldogságot és szabadságot az egyedüllétben, függetlenségben vélik megtalálni. Nyilván nem mindenki, és vannak néha álmatlan éjszakáik, és nem értik, hogy nagyszüleik hogyan lehettek boldogok, és néha érzik, hogy valami hiányzik. De a külső környezet sem tud nekik ellenállni és ellentmondani. Megingathatatlanul, magabiztosan készek nemet mondani mindarra, amit nem ők fedeznek fel. Ez is a függetlenség képéhez, identitásukhoz tartozik. Ne csodálkozzunk, hogy sokan közülük kerülnek ki, mint az LMBTQ és egyéb identitásprobléma-halmaz támogatói, és az előző generációk minden eredményességét megkérdőjelezik, ha az nem passzol a világképükbe. Sok rosszat is tapasztalnak. A megismert világ pont alattuk változik nagyon. Szembesülnek a gazdasági, politikai, fegyveres fenyegetettséggel. Tapasztalják a társadalmi normák teljes megváltozását. A tudomány képes olyan beavatkozásokra, amely megkérdőjelezi az ember hagyományos életének létjogosultságát. Létre tud hozni gyermeket apa nélkül, de anya nélkül is. A hagyományos családmodell felborul. A nőknek is jár a karrier, de mindenképpen dolgozhatnak, és nem kell feláldozni magukat a családért. Vagy éppen látják azokat a nőket, embereket, akik feláldozták magukat a családért, és végül magukra maradtak, mert a másik fél kiléphet a kapcsolatból. A társadalom ehhez asszisztál.
Azt láthatjuk, hogy mégis van valami abban a ciklikus ismétlődésben, ami jellemezte az Ószövetség népét. De jellemzi azóta is a társadalmakat. A kérdés csak az, hogy a Föld növekvő lélekszámával, esetleg gyorsul-e mindez? A fejlődés, erősödés, tőkefelhalmozás és etikai értékfelhalmozás, és ebből fakadó jólét ciklusa, majd a küzdelemnélküli jólét, tompulás, fásultság, nehezebb reakció a kihívásokra, vagy az érdeklődés elvesztése, a motiváció hiánya és az ebből fakadó gyengülés milyen gyorsasággal fogják egymást ismételni? Meddig tudja így ismételni magát? Nincs-e valahol vége egy ilyen pszichés centripetális erő begyorsulásának? Mert, ha stabil, biztosított tengelyen forog, mint a centrifuga, akkor van jövő. Így, vagy úgy, de minden a helyére kerülhet idővel. De ha nincs stabil tengely, ami körül forogni tud? A Z generáció, mintha már a tengelyt birizgálná, és a következő alfa generáció egy megpiszkált tengely hatását már nem tudja kivédeni. Akkor oda lehet a ciklikusság is. Valami egészen más rögzülhet. Valami embertelen, istentelen.