Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretem a baseballt. Való igaz, nehezen érthető az, amit lát annak, aki még nem ismeri a szabályokat, de ha előbbre jutunk, kinyílik a játék és egy érdekes, szép, izgalmas sportot ismerünk meg. Egy olyan sportot, ami jó pár országban rendkívül népszerű, nem véletlenül. (Születése okán is az Egyesült Államokhoz kötjük, ott van a legerősebb bajnokság is, de a legnépszerűbb sport Japánban, ezen kívül Koreában, a Latin-Amerikai országokban is tömegek szeretik és játszák.)
Na de miért is hozom ide ezt a sportot? Két esemény miatt, ami a napokban történt. Két esemény, ami ráadásul a lelátón zajlott le és nagyon szépen rámutat arra, hogy milyen nagy szélsőségeket tud megjeleníteni az emberi természet, szavak nélkül. Gesztusok, amikben megjelenik az emberség, mozdulatok, amikben feltárul a valódi személyiségünk. Ismerjük ezt: amikor a szavaknál sokkal többet elmond egy a viselkedésünk, arckifejezésünk, amit teszünk, vagy ahogy a másik emberhez fordulunk.
Hogy jól értsük, mi történik, egy kis magyarázat. A baseballban van egy könnyen érthető pontszerzés, ami egyben a leglátványosabb, ez a HOMERUN, amit magyarul szokás hazafutásnak fordítani. Az ütőjátékos nemcsak szabályosan elüti a labdát, de kiüti a játéktérről, legtöbbször a szurkolók közé – ilyenkor már nem kerül vissza a labda, be lehet futni neki is az utolsó bázisra és az esetleges pontszerző helyen álló társainak. A kiütött labdáért viszont általában nagy a harc a lelátón, nagy kincs annak, aki elkapja, összeszedi, értékes trófea. Az a két esemény, amit idehozok, ezekről a trófeaszerzésekről szól. Mondhatjuk, hogy egy játék a nézőközönség számára, nagy a küzdelem, de nincs benne erőszak, a vége legtöbbször a sikeres szurkoló megünneplése.
Az első Miamiban esett meg, ahol a helyi Marlins játszott a Philadelphia Phillies csapatával.
Történt, hogy a philadelphiai Harrison Bader homerunt ért el, kiütötte a labdát. A lelátón pedig ugrottak is az emberek, többen próbálták összeszedni. Egy szemfüles édesapa pár lépés távolságról odafutott, megszerezte, majd vissza a családjához és odaadta Phillies szurkoló fiának, akinek pár napja volt amúgy is a születésnapja. Nagy ünneplés, öröm következett – pár másodpercig, amikor is odafutott egy nő, aki szintén a labdáért vadászók közt volt és elkezdte üvöltve követelni a labdát, hogy az az övé. Először senki nem értette, mi történik, nem a kezéből ragadták el. Ő csak folytatta, mellette a kisfiú a labdával. Az apa némi hezitálás után odaadta neki, ő pedig visszacsörtetett a helyére, ünnepelve, hogy megvan a labda.
A történetnek nincs vége. A közvetítésben ezt mindenki látta, a kivetítőn is, a kommentátorok elmondták a véleményüket a körülöttük lévők felvették videóra. Másodpercek alatt helyben és a képernyők előtt is tömegek tudták meg, mi történt.
De nem csak a jelenlévő szurkolók fejezték ki rosszallásukat, hanem mindkét csapat lépett. A helyi Marlins egy munkatársa odament a családhoz, elnézést kért és egy ajándékcsomagot adott át a fiúnak. De a kedvenc csapat sem hagyta ki, a meccs után a labdát kiütő Baderrel találkozhatott a fiú az öltözőnél, aki beszélgetett vele, majd egy aláírt ütőt adott ajándékba neki.
Minden jó, ha a vége jó. A fiúnak. A labdát megszerző nő is megkapta a magáét az internet népétől, de ez már egy másik történet. A győzelme szalmaláng volt, az indulatai a legrosszabbat hozták ki belőle.
De tegyünk ide akkor egy másik esetet. Hasonlóan indul és mégis egészen más a folytatás. Torontóban vagyunk, a vendég New York Yankees világsztárja, Aaron Judge üti ki a labdát, homerun. Azt látjuk (a felvétel ide kattintva nézhető meg), hogy a helyi Blue Jays szurkolója elkapja a labdát. Majd észrevesz a következő sorban egy Judge-mezes fiút és hezitálás nélkül neki adja. A fiú sírva öleli meg ezután.
Gesztusok, viselkedés, a pillanat döntése és ami vezérli az embert. A példák a sportból jönnek, mondhatnánk, hogy nem is véresen komoly. De két ember lelepleződik – és ezt most ítélkezés nélkül írom.
Az első esetben az erőszak győz, de a győzelem keserű lesz nagyon hamar. Nem akarok erőltetett teológiai párhuzamokat, de nekem mégis a végidők valódi győzelme jutott eszembe. Valahogy így – szenvedünk, szorítanak minket, keresztényeket, de a végén a jutalom a miénk, ha kitartunk.
A második helyzet is tanít. A rövid videót megnézve láthatjuk, hogy labdát elkapó férfi átéli a sikert, övé a labda, megszerezte, ünneplik. De aztán észrevesz valakit, akinek ez a labda sokkal többet jelent – és azonnal odaadja. Hogy mit szerez meg helyette? Az ölelésben és az emberek reakciójában minden ott van: megbecsülés, hála, győzelem. Van fontos és van a még fontosabb. Tudunk-e így ajándékozni, adni? Örömet szerezni? Nem volt kötelező odaadnia, senki nem mondott volna rá semmit – ez ilyen. De ő szabad volt rá. Van-e ilyen szabadságunk körülnézni és tenni, hívő emberként? Kire hasonlítanak a gesztusaink, az, ami kitör belőlünk, ahogy reagálunk egy ilyen hirtelen helyzetben, ahol nem tudunk előre megfontolt szándékkal színészkedni?
A baseball pedig egy nagyon érdekes sport, nem csak az ilyen események miatt, de mindenkinek ajánlom.
