Site icon Meg van írva

Gyermeklevelek Istenhez

A minap a polcom rendezése közben találtam egy könyvet, ami valahogy eddig elkerülte a figyelmem. Pedig Eric Marshall és Stuart Hample Gyermeklevelek Istenhez című könyve igazán szívderítő kiadvány, ami betekintést nyújt a gyermekek Istenkeresésébe. Lényegében rövid, nagyon vicces, és mindenekelőtt őszinte gyermekszájakat tartalmaz a könyv, amit körülbelül 10 perc alatt végig lehet olvasni. Azt hiszem néha jó egy kicsit a sok nagy horderejű, komoly írás mellett ilyen könyveket is kézbe venni. Némelyik vicces levél amellett, hogy mosolyt csal az arcunkra, elgondolkodtató lehet azok számára, akik a sorok mögé látnak. Íme, pár kedvcsináló idézet, hogy egy kis derű is jusson a mai napra:

„Kedves Isten!
Ha én volnék az isten, egyáltalán nem tudnám olyan jól csinálni, mint te.” Misi

„Kedves Isten!
Én balkezes lettem.
Köszönöm szépen.” Vince

„Kedves Isten!
Szeretnék férjhez menni, de nincs senki, aki feleségül venne.” Veronika

„Jó Isten!
A Karácsony jöhetne előbb, mert a gyermekek nem tudnak jók lenni olyan sokáig.” Balázs

„Kedves Isten!
A múlt héten három napig esett. Azt hittük, hogy az lesz, mint Noéval meg a bárkával, de nem úgy lett. Én örülök ennek, mert az ember csak kettőt vihetett magával minden állatfajtából, tudod, és nekünk három macskánk van.” Anna

„Kedves Isten!
Ha élünk, azután, hogy meghalunk,
miért kell nekünk meghalni?”

„Jó Isten!
Mi az értelme a megfázásnak?” Vili

„Miért nem tartod kint a Napot éjszaka, pont mikor a legnagyobb szükség volna rá?” Barbara

„Miért csináltad az eget kékre
és a füvet zöldre? Csak ilyen színeid vannak?” Pisti

„Kedves Isten!
Honnan jönnek az emberek?
Remélem, te jobb magyarázatot
tudsz adni, mint a felnőttek.” Gigi

„Kedves Isten!
Idén küldd el a Jóskát egy másik táborba!” Mária

„Kedves Isten!
Mi értelme jónak lenni,
ha nem tudja meg senki!” Matyi

„Bocsánat, hogy nem írtam előbb,
de csak most tanultam meg írni”. Csenge

Biztosan a Meg van írva olvasói is fel tudnak idézni pár ilyen kedves mondatot, amik tanítványaik, saját gyermekük, unokájuk szájából hangoztak el Istennel kapcsolatban. Szívesen olvassuk ezeket, akár mi is, komment formájában a közösségi oldalon.

Exit mobile version