Amikor kivonultak a szovjet tankok Magyarországról, s végre felszabadultunk a kereszténységellenes ateizmus nyomása alól, én abban reménykedtem, hogy végre újra oda fogunk tartozni, ahova mindig is tartoztunk, a keresztény Európához. Csakhamar rá kellett ébrednem, hogy ez a keresztény Európa már csak nyomokban létezik, s nem kis erők dolgoznak azon, hogy végleg az enyészeté legyen. Mert én azt a bizonyos szellemi-lényegi Európát kerestem, amelynek történetét a kereszténység nélkül el sem lehet képzelni. Az iránytűm az Európai Unió egyik alapító atyjának, Robert Schuman-nak a paradigmatikus mondata volt: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Európa és a kereszténység egymást feltételezik. Aztán jött szegény Antall József, aki visszhangozta Schuman tételét: „csak a keresztény Magyarországnak van jövője” , s akire a korabeli SZDSZ úgy rárontott emiatt, mintha istengyalázást követett volna el.
Orbán Viktor volt az a politikus, aki az európai keresztény civilizáció sorsát újra az európai politikai diskurzus témájává tudta tenni. Hagyjuk már azt az ócska szöveget, hogy Orbán nem is „igazi” keresztény., stb.stb. Arról van szó, hogy nem lehet úgy Európa kulturális sorskérdéseiről dönteni, hogy a kereszténység meghatározó szerepét nemlétezőnek tekintjük. Orbán mint politikus ezt tudja. Tudja, hogy a kereszténység az a kulturális kötőszövet, amely Európát megtarthatja Európának a világ szétforgácsoló erőivel szemben. (S hogy neki, mint magánembernek milyen az ő személyes hite, azt bízzuk rá és Jóistenre.)
Nos, ezért támogattam mindig a Fidesz-KDNP-t, s ezért vagyok most szomorú.
A Tiszára szavazó emberekről nem gondolok semmi rosszat, s kívánom, hogy valósuljanak meg váradalmaik. Ami engem illet, azért vannak súlyos aggályaim. Leginkább az, hogy ez a párt világnézetileg eléggé jellegtelen, amorf, s fogalmam sincs, mit gondol a világról. Azt tudjuk, mit gondol Orbánról, de ez már kevés lesz. Ami engem illet, kíváncsian várom, mit gondol a kereszténységről, az egyházról, a nemzetről, a családról, a háborúról, migrációról, a nemiségről, a férfiról és a nőről, szóval egy sor tényleg fontos kérdésről. Most, hogy megnyerték a választást, reméljük, minden akadály elhárult az elől, hogy végre megtudjuk, mit is akarnak a kormányváltáson túl. Magyar Péter előtt is megnyílt az út, s talán még megtanulhatja, hogy kell politikusként megőriznie integritását a nyilvánosság előtt.
S hogy a magyar választók jól döntöttek-e, azt majd négy év múlva megbeszéljük.
Addig is figyeljünk az Ige szavára: ”viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef.4,2.)