Ha ez volna az utolsó napom, nem számítana a nagy halom szennyes. Valaki, akinek tiszta alsóneműre lesz szüksége, úgyis kimossa. Ha ez volna az utolsó napom, nem érdekelne a mosatlan, hogy volt-e ebéd az asztalon, és hogy már megint pecsétes az abrosz. Aki éhes, minden ilyenről gondoskodik. Ha ez volna az utolsó napom, nézhetne a szomszéd meg az utca, sőt az egész falu, de még a lőtéri döglött kutya is, nem érdekelne, mit szólnak hozzám. Én akkor is felvenném a magam ákombákom ruháit meg járását. Vidáman mosolyognék az égre és mint kisgyermek bömbölnék, ha fáj. Nézném a madarak röptét, hagynám békében azt a sok munkát. Pénz helyett hangyaboly-népet számolnék vagy vakondtúrást. Jó nagyot harapnék az almából-körtéből, de ha télen jönne el az utolsó nap, akkor a fagyos levegőből. Meglesném a bokrok mögül az őzeket, egy percig nem méltatlankodnék a tövében megbújó szemétkupacon. Majdcsak ránehezedik gazdájára is a föld. Nem szidnám az embert, sem a világot. Az utolsó napomon nem kívánnék mást, csak szeretni.
Mert ha ez volna az utolsó napom, szívem szerint választanék. Nem érdekelne, hogy milyen méretű az inged vagy nadrágod, hogy a hajad mennyire ezüstösen lobog. Még azt sem kérdezném, fogaidból mennyi a sajátod vagy hány koronás a mosolyod. Kezedbe simulna kezem, és mint révületbe esett táncoló dervis, félrebillentett fejjel figyelném kézfejed kidomborodó érpályáit. Az utolsó napon megkeresném, ki ellenem vétett. Vigye ő tovább a haragvó köteléket, ha akarja, nekem már nem kell. Okosabb dolog egy cérnaszállal a szétszakadt vásznat összefércelni, mint annak szövetéből akasztókötelet sodorni. Az utolsó napon okos szeretnék lenni.
Ha ez volna az utolsó napom, hálával gondolnék az egészségre, mely oly sokáig magától értetődő volt, aztán szép lassan ajándékká nemesült. Nem marcangolnám magam pohár borok, elszívott cigaretták és gombóc fagylaltok miatt. Hiszen ezek csiszolják még fényesebbre az élet drága perceit! Csak remélném, hogy bölcs szavakban tudnám átadni az óvatosság intelmeit. Hidd el, bőven elég a szél, a napfény és a víz is ahhoz, hogy koptassa az éveket, nem érdemes durvább csiszolópapírt választani.
Amit én eddig megértettem, csak annyi, hogy az élet ma van, aztán holnap lehet, hogy nincs. Hogy ez az újév jött, aztán ahogy az előző is tette, pillanat alatt elmegy. Hogy minden napunk lehet akár az utolsó, ha Isten terveiben úgy voltak megszámolva napjaink. Mi másképp számolunk, tervezünk, vágyakozunk, teljesítünk és egyre többet várunk és elvárunk. Boldog új évet kívánunk úgy, hogy a zsebünket súlyos terhekkel pakoljuk meg már a legelején.
Leszokom, lefogyok, megházasodom, gyerekem lesz, meggyógyulok úgy, hogy még a hajamat is kinövesztem. Szép házam lesz új autóval jó fizetéssel. Már nem is elég a zseb ahhoz a sok mindenhez, bevásárlókocsi kell. Egy dologgal nem számolunk, bár nagyon anyagias népség vagyunk. Hogy mindennek mennyi az ára? Mivel fizetsz, ha a mosatlan edény, a főzés, a szennyes, a munka és mindenféle függőségeid mindig előbbre valók? Nem kell ahhoz sok tudomány, hogy lásd: azzal az élettel, amit szíved szerint élnél. Anya, Apa menj játszani! Férj, feleség ölelj! Te, aki a zsebedet tömöd, vedd észre, a koporsón nincs zseb! Talán azt mondod, előrelátónak, felelősnek kell lenni. Vannak dolgok, melyeket, ha nagyon szeretnénk is, háttérbe kell szorítani. Csak ami ilyenkor háttérbe szorul az pont az a szeretet, amire leginkább vágyunk mi mindannyian.
Ha ez volna az utolsó napom, holnap is úgy tennék, mintha az volna az utolsó napom.
