Az ember hajlamos arra, hogy csak a számára kedvező, önmagát a pozitív halmazba soroló érveléseket építse be az önmegismerése folyamatában. Ki ne élte volna már át, hogy egy-egy igehirdetés alatt a prédikáció bűnnel kapcsolatos példázatainál ne sandított volna a másik padsor felé, hogy „na, ez most jól oda lett mondva az XY-nak”, miközben a tiszta és igaz hitbeli élet jellemzőinek hallatán kihúzza magát: „ez stimmt, pont ezek jellemeznek”. Így persze könnyen tévútra juthat az ember, az önmegfigyelés és értékelés teljes képéhez figyelembe kell venni a visszacsatolások negatív információit is. Erre kiválóan alkalmas lehet, ha az ember nem csak a baráti oldal véleményét ismeri meg, hanem a…. fogalmazzunk úgy: kevésbé baráti oldal álláspontját.
A minap szembejött velem egy cím egy országos hetilap online felületének blog szekciójában: A keresztény világkép szerepe a jobboldali gondolkodás és az összeesküvés-elméletek kapcsolatában. Nem reklámozom az oldalt, se a blogot, kellő erőgyűjtés után a cím alapján megkereshető és elolvasható. A címadás elérte a célját, felkeltette az érdeklődésemet: keresztény is vagyok, a jobboldal felé húzok, ez az írás tehát rólam szól. A „mű” környezete pedig biztosított arról, hogy szembesülhettek eme irányultságaim negatív oldalával. Kalandra fel – mondom magamnak – és elolvastam. Kétszer is.
Komoly tudományos értekezést kaptam a ráfordított időmért cserébe arról, hogy eme irányultságaim miként vezethetnek oda, hogy bármilyen összeesküvés-elméletnek bedőlök, vagyis, ahogy azt a címben is jeleztem, ha hiszek Istenben, akkor bármi elhitethető velem. A szerző górcső alá vette a konzervatív, keresztény értékrendre hivatkozó jobboldaliságot valló személyiségjegyeket (Megjegyzem, javára írandó, hogy megengedő volt abban a tekintetben, hogy elismerte „a jobboldali gondolkodásnak persze többféle változata és formája létezik”). A hamarosan a filozófia doktora címmel büszkélkedhető alkotó abból az általa tényként kezelt párhuzamból indult ki, miszerint Trump egyenlő Orbán, a Trump-féle fanatikus „hívő” Quanon tehát egyenlő a kereszténységgel.
Nos lássuk, miként vázolja fel a hívő ember azon jellemzőit, amik a jobboldaliság összeesküvéseire fogékony attitűdöt képezik: a világon túli „nemláthatóban” hinni elve feltételezi a világi nemlátható összefüggések elfogadását, egyenlőséget téve a biblikus jó és rossz harcát a politikai csatározásokkal. A keresztény ember az autoritás ideájának foglya, amit az egyház is erősít, meg amúgy is a fő vezető, Jézus befolyásolása alatt éli az életét, ezért vonzó számára a jobboldaliság, ahol ugye adott a bölcs vezető. Konkretizálja is a szerző, aktuális példát hozva fel, hogy mindenki számára érthető legyen az okfejtés konklúziója: „ahogyan a Sátán azonossága a liberális elittel, úgy az is kínálja magát, hogy a gonosszal szembeszegülőre, a vezetőre úgy tekintsünk, mint Isten bajnokára, vagy még inkább képviselőjére, és ezáltal mint a nyáj pásztorára.” Itt is írjuk a gondolkodva elemző javára az előzékenységét, miszerint megengedi, hogy a vallásosság nem feltétlen út a jobboldaliság (értsd: jó keresztény nem lehet jobboldali).
Ennél mélyebben nem megyek bele a mű értékelésébe, de elfogadom, hogy vannak olyanok, akik így látnak minket. Közismert az az álláspont, miszerint nem hívők, hanem hiszékenyek vagyunk, és nem Isten bárányai, hanem csupán birkák. És miként azt kiváló költőnk, Ratkó József is megírta egy versében (Mindenért felelős vagyok), így magamra veszem ezt a kritikát, és szeretettel megköszönöm. De ennek apropóján pontosítanék pár dolgot.
A keresztény hívők nem egy elképzelt, láthatatlan entitásnak hódolnak. Isten megmutatta magát Jézus Krisztusban. De ott van a teremtett világ megannyi látható jegye is, amiben fellelhető. Bár valóban, kell hozzá a hit, hogy meglássuk a láthatatlant, de ez nem fantázia kérdése, hanem kegyelem által elnyert ajándék. Értem, hogy a szerző értelmezésében ez pszichológiailag okot adhatna bárminek az elhitetésében, viszont ez a feltételezés eleve kizárja a kereszténység azon jogát, hogy ne csupán világi értelmezése legyen, hanem Isteni rendszerben is gondolkozhasson. Tehát magát a kereszténység alapját tenné semmissé. És ha úgy látjuk (márpedig úgy látjuk, miként az idézett írás és az annak helyet adó blog tevékenysége is erre mutat), hogy igenis van ilyen törekvés a keresztény világnézet ellen, és felemeljük a szavunkat, az nem összeesküvés-elmélet, hanem a kereszténység védelmében való kiállás. Mert hisszük és valljuk, hogy csak ez az egyetlen, járható út.
Valós világi gondolkodás az is, hogy a keresztény identitást eleve átjárja a tekintélytisztelet. De behoznék ide egy másik fogalmat, ami talán idegenül hangzik azok számára, akik ezt nem élik meg: tiszteletből fakadó szeretet. Tehát nem a tekintélyt tiszteljük, és vetjük alá magunkat ama tekintélynek, hanem szertetettel tiszteljük a másikat. A szeretettiszteletet nem egyenlő a tekintélyelvűséggel. Tudom, nehéz ezt világi értelmezésben megérteni, ugyanúgy, mint azt a keresztényi beállítottságot, miszerint a bűn van ítélet alatt és nem a bűnös.
Elfogadom, hogy létezik olyan, hogy politikai meggyőződésből fakadó hit, és azt is el kell ismernünk, hogy ez számos téves következtetésre adhat okot, de a valós, identitást meghatározó okozati sorrend így áll össze: keresztény, magyar, születési nemhez kapcsolódó szerep (fiú-lány, férfi-nő, férj-feleség, apa-anya). A politikai meggyőződés pedig ezeknek a következménye. Engedjük tehát meg, hogy miként más politikai oldal támogatói is a saját identitásuk védelmében támogatnak politikai erőket, úgy a keresztény társadalom is támogathassa azt, aki a fentebb felsorolt meghatározások védelmében politizál. És ne keressünk e mögött pszichológiai deformáltságot, csupán hitünk és józan eszünk diktálja ezt.
Halljuk meg a kritikát, amit rólunk mondanak, ne vessük el egyből, hisz nem vagyunk tökéletesek, hibázunk, elbukunk, gyakran tévedünk is. De agymosott fanatikusok gyülevész hada biztos nem vagyunk (kedves keresztény testvéreim, ne is adjunk okot arra, hogy ezt feltételezzék rólunk). Viszont határozottan álljunk ki azon értékrend mellett, ami ránk bízatott, ami az életből fakad és azt támogatja, ami fenntartható, és olyan fundamentumra épült, ami tőlünk és tőlük is függetlenül örökké van, Jézus Krisztusra.