Méghogy a kereszténység csak egy lájtos gügyögés. A kereszténységnél realistább valóságértelmezést el sem tudok képzelni.
Ma virágvasárnap van, kezdődik a nagyhét. Ez az a hét, amikor Jézus Krisztus történetén keresztül az ember megváltásának nagy műve megtörtént. Mi, keresztények azt hisszük, hogy Isten e konkrét történeti eseményen keresztül végérvényesen belenyúlt az ember önmagában vett történetébe, s kiszabadította az embert saját történetiségének fogságából. Krisztus feltámadt, s ezzel az emberi lét evilági története feletti és evilági történetén túli dimenzióját nyitotta meg. Az emberi lét végső célja túl van azon, amit ez az időbe zárt evilági történet nyújtani tud. A végső cél: részesedés Isten örökkévalóságából. A megváltás pedig az, hogy ez lehetséges.
Ezt a hitet természetesen el lehet fogadni és el lehet utasítani. Egyet viszont nem lehet: a valóságalapját tagadni.
A keresztény hit valóságalapja pedig az, hogy az embernek ez a világa javíthatatlan és menthetetlen. Nincs semmiféle olyan bizonyíték, amely azt támasztaná alá, hogy ez az evilági történet valamiféle fejlődés eredményeként elhozza majd a globális boldogságot. Inkább minden arra utal, hogy az emberi cselekvés alapszerkezete kortól és időtől függetlenül állandó, még ha a technika változik is. S ez az állandóság eléggé csüggesztő: a világot az önzés és a fizikai erő igazgatja, az erkölcs pedig nem több mint hatalmi törekvések leple. Ha ez nem így lenne, akkor nem lenne háború. De van. Miért van háború, miért inkább nincs?
Természetesen egy fizikai erővel kikényszerített béke még mindig jobb, mint a háború. De miután a történelmet mindig is az uralomért folytatott küzdelem mozgatta, a nagy geopolitikai sakkjátszma tovább folytatódik, s nincs ember, aki meg tudná mondani, mi lesz a vége. A háború jelensége kortól, helytől függetlenül azt bizonyítja, hogy az ember nem tud kilépni evilági történetének fogságából, s minden kísérlet egy minőségileg-erkölcsileg magasabb szintű, új világ megteremtésére valamilyen szép eszme mentén, nem több mint egy újabb hatalmi kísérlet moralizmusba burkolva. Ezért van az, hogy az eszmék elkopnak, menthetetlenül. Az ember javíthatatlan.
A megváltás keresztény hite azt hirdeti, hogy Isten az embert Jézus Krisztus feltámadásán keresztül kiemeli evilági létének megoldhatatlanságából, túl mindenen, amit az evilági történet kínálni tud.
Erre a hitre lehet azt mondani, hogy ópium. De azt nem lehet tagadni, hogy a keresztény megváltás-hit alapja a kíméletlenül realista szembenézés az ember evilági történetének iszonytató valóságával.
