Téged illet a dicséret, ó Isten!
Te hallgatod meg az imádságot,
hozzád fordul minden ember.
Gondoskodsz a földről, megöntözöd,
nagyon meggazdagítod,
Isten patakja tele van vízzel.
Gabonával látod el az embereket,
így gondoskodsz a földről.
Barázdáit megitatod,
göröngyeit elegyengeted,
záporesővel porhanyítod,
növényzetét megáldod.
Megkoronázod az évet javaiddal,
és nyomaidon bőség fakad.
Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat.
Téged illet a dicséret, ó Isten!
(Zsoltárok könyve 65)
A gabonamag – mint minden növény – Isten csodálatos teremtménye, ajándéka. Egyetlen mag a földben: meghal, elrohad. Ugyanakkor élet csírázik ki belőle, gyökeret ereszt, kap éltető esőt, napfényt, kihajt és sokadannyit terem. És lesz belőle az emberiség ősidők óta egyik alapvető tápláléka.
Minden élet leírására alkalmas ez a kép, legyen az egyetlen ember vagy egy egész közösség. Mert kellenek az erők, energiák, a mindennapok ajándékai, áldásai, hogy növekedhessünk, és azzá lehessünk, amivé rendeltettünk, de gyökerek nélkül nincs élet, és nincs stabilitás.
Amikor ma ünneplünk, hálát adunk a kenyér áldásáért, ajándékáért, de hálát adunk a gyökereinkért, az önazonosságunkért, a múltunkért, magyarságunkért is. Hogy évszázadokkal ezelőtt nemzetként is meggyökerezhettünk itt a Kárpát medencében.
Azért, hogy nemzetként otthonunk, helyünk lehet ezen a földön, van országunk, államiságunk. S azért is, hogy e földi kereteken belül lehet életünk, Isten gondviselő kegyelmét tapasztalhatjuk.
Nem valami rózsaszín ködbe vesző, a tökéletes illúzióját kivetítő ábrándozás ez. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy hazánkban ma is vannak politikai feszültségek, társadalmi igazságtalanságok, emberi gonoszság és gyarlóság. Vannak anyagi nehézségek, mindennapi gondok, régóta tartó aszály.
Ezeknek ellenére a mai ünnepen mégis lehet meglátni a nincseken, hiányokon túl a gazdagságot, a megajándékozottságot, a próbák között a megtartatás csodáját, s mindezekben a minket szerető, hozzánk minden hűtlenségünk ellenére hűséges Istent!
És hálát kell adnunk a kereszténységünkért is. Jézus Krisztusért, aki által ismerhetjük létünk ajándékozóját, életünk Urát, Teremtőnket.
„Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.
Én vagyok az élet kenyere:
aki énhozzám jön, nem éhezik meg,
és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”
(János evangéliuma 6,33.35)
