Legyünk őszinték magunkhoz. Sokszor egy-egy istentisztelet után úgy hagyjuk el a templomot, hogy jóformán semmire sem emlékszünk az igehirdetésből. Ilyenkor jönnek a szokásos magyarázó mondatok: „Nem tudtam figyelni, túl meleg volt, jött a huzat, máshol járt az eszem, nem volt elég izgalmas a téma, túl sokat köhögött a Mari néni stb.”
Néha csendben magunkban, vagy mások bólogató egyetértésével megállapítjuk azt is, hogy a lelkipásztor „nem prédikált elég jól”.
Arról sok szó esik, és éles kritikákat tudunk megfogalmazni, hogy milyennek kellene lennie szerintünk egy jó, ütős igehirdetésnek, és hogyan kellene prédikálnia egy lelkésznek azért, hogy oda tudjunk figyelni, de engem mostanában sokkal jobban foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon milyen a „jó igehallgató”?
Hogyan hallgatjuk a vasárnapi igehirdetést?
Beosztott lelkipásztorként egyszerre vagyok a gyülekezetünkben igehirdető és igehallgató is olykor. Különleges kiváltságnak élem meg ezt a helyzetet, mert így mind a két oldalt nagyon jól ismerem.
Saját tapasztalataim alapján így bátran kijelenthetem, hogy igehallgatónak lenni legalább akkora felelősség, mint az igehirdetés szolgálatát végezni.
Teológus koromban egy budapesti gyülekezetben rendszeresen szolgáltam és megfigyeltem, hogy egy férfi mindig 15 perc késéssel érkezik az istentiszteletre, meghallgatja a prédikációt majd elmegy. Azt hittem, hogy busszal jár és azért késik majd siet el, mert így éri el a közlekedési eszközt. Egyszer aztán elmondta valaki, hogy az igazság az, hogy az úriember minden vasárnap bejön, meghallgatja az igehirdetést, és az ÁMEN után egyszerűen kisétál a templomból.
Nem így vagyunk mi is néha, hogy „elmegyek, meghallgatom mit mond a lelkész, adjon nekem valami útravalót és ennyi”? Úgy hallgatjuk a prédikációt, mint egy bármilyen motivációs tréner, vagy ma olyan divatos coach előadását? Beülök a padba, és ha ad valamit örülök, ha nem, akkor ma „így jártam”. Nem történik velünk az égvilágon semmi… Jó ez így?
Az alábbi táblázatban megpróbáltam összegyűjteni azt, hogy milyen szemléletmódokkal lehet jelen lenni az istentiszteleten. Nyilván mindegyik egy kicsi túlzást tartalmaz, és semmiképpen nem szeretnék bárkit is megbántani, de talán egy tükröt tarthat elénk a 6 különböző típus, és kicsit elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi melyik csoportba is tartozunk.
Jó lenne kilépni a passzív fogyasztói gondolkodásból, hiszen igehallgatóként legalább annyira aktív cselekvői vagyunk az istentiszteletnek, mint a prédikáló lelkipásztor. Meggyőződésem, hogy az igehallgatásra is ugyanúgy készülni kell, mint annak hirdetésére.
De mégis hogyan?
Mit tehetek annak érdekében, hogy jobb igehallgató legyek? Íme pár nagyon bagatellnek tűnő szabály:
1. Ne késs el az istentiszteletről!
Ha elkésel, az nem csak neked kellemetlen, hanem a szolgáló lelkészt és a gyülekezetet is zavarhatja, de ami a nagyobb baj, hogy ha csak úgy beesel a templomba, akkor nincs időd áthangolódni. Áthangolódás alatt nem azt értem, hogy gyorsan elintézzük az egyházfenntartói járulék befizetését, vagy megbeszéljük a legfrissebb pletykákat a szomszéddal, hanem: (lsd. 2. pont)
2. Próbálj meg elcsendesedni, imádkozni amíg elkezdődik az alkalom!
Gondold végig a mögötted álló hét eseményeit részletesen. Mi történt veled, kivel találkoztál? Mi az, amiben hibáztál, milyen sikerek, örömök, vagy éppen nehézségek jöttek eléd, és kérj útmutatást Istentől. Nem kell kötött imádságot mondani vagy formaságokat követni, elég egyetlen őszinte mondat Istenhez, amiben kéred a Szentlélek vezetését. „Uram, itt vagyok és nem azt akarom, hogy ezért veregesd meg a vállam, hanem szeretnék figyelni arra, mit ma mondani akarsz nekem. Kész vagyok változtatni azon, amire rámutatsz, letenni eléd a mögöttem lévő hét örömeit, kudarcait, kérlek adj erőt visszatérnem a helyes útra, és veled indulnom tovább!”
(Zárójelben megjegyzem, hogy – és ezt sokszor elfelejtjük sajnos – szabad imádkozni a szolgáló lelkipásztorért is, hiszen neki ugyanúgy szüksége van a Szentlélek életet adó erejére, hogy hitelesen tudja átadni mindazt, amit ő maga kapott Istentől.)
3. Légy aktív részese az EGÉSZ istentiszteletnek!
Az istentisztelet nem csak a prédikációból áll! A közös éneklés, az imádság, de még az apostoli köszöntés is fontos része a liturgiának, ami ugyanúgy megszólíthat, elmélyítheti az igehirdetés üzenetét, mint maga a prédikáció. A liturgiában mindennek fontos helye van, és annak összes eleme egyenrangú, nem csak valami körítés, amivel ki kell tölteni az időt amíg jön a „lényeg”. Engedd, hogy megszólítson!
4. Ne hagyd, hogy a külső körülmények befolyásoljanak!
Nehéz néha figyelni? Megkísért minket a gondolat, hogy csupán külső szempontokra figyeljünk (kócos a lelkész, leverte az énekeskönyvet, koszos a cipője, beszélgetnek a fiatalok), vagy hagyjuk, hogy Isten kimozdítson minket az ellenállásunkból, a bizalmatlanságunkból, és a szava elérje célját? Aki mindig csak a külső körülményekre figyel, annak nem adatik meg a találkozás Istennel.
5. Legyen ünnep számodra a vasárnap!
Nem vagyok az a lelkész, aki csúnyán néz valakire, ha nem fehér ingben és nyakkendőben érkezik a templomba vasárnap, mégis úgy gondolom, hogy ilyen egyszerű dolgoktól is – mint például az öltözködés – ünnepibbé válhat számunkra az istentisztelet. Manapság a nyugalom napja nem sokban különbözik a munkás hétköznapoktól, mert például nagyon jól lehet behozni olyan munkákat, amik a hét közben elmaradtak – egyfajta pótnap a hat munkás naphoz, Isten mégis azt kéri tőlünk: „szenteld meg azt…”. Ünnep nekünk a vasárnap vagy egy rutinszerű cselekvési forma?
6. Beszélj arról, amit hallottál!
Ha meg tudod fogalmazni másoknak azt, hogy miről szólt az igehirdetés, hogy mi érintett meg az istentiszteleten (lehet, hogy az egyik ének lesz az, vagy az imádság… lsd. 3. pont.), akkor máris két remek dolgot tettél. Egyrészt saját magad számára elmélyítetted, összefoglaltad a legfontosabb üzenetet amit magaddal viszel, másrészt továbbadtad az evangéliumot. Azt kívánom mindenkinek, hogy ne azt beszéljétek meg a vasárnapi ebédnél, hogy ki volt ott a templomban, hányan voltak, ki prédikált, ki adakozott, hanem mondjátok el, beszéljétek meg, hogy mit értettetek meg Isten igéjéből. Arról beszélj, és azt add tovább, ami az élet Igéje!
És végül ne feledd, amikor vasárnap a templomba mész, akkor elsősorban nem az emberrel, vagy emberekkel van dolgod, hanem az Istennel és az ő életet újjáteremtő igéjével.
Így készülj a találkozásra!
Ézsaiás könyve nagyon pontosan fogalmaz: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldte. Bizony, örömmel vonultok majd ki, és békességben vezetnek titeket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak. A tövis helyén boróka nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az Úr dicsőségére történik ez: örök jelként, amelyet nem lehet eltörölni.” (Ézs, 55, 10-13)