Az emberek 20Hz- 20KHz hullámhosszú hangokat hallanak meg a tudomány mai állása szerint. (Egy női sikítás például kb. 800Hz frekvenciájú.) A hangok lehetnek bántóak, sőt elviselhetetlenek és kínzóak. De lehetnek csodálatosak, jólesőek és bársonyosak is, amelyeket nem csak a minőségük, de a közvetítőjük személye is befolyásol.
Kiadott hangjuk alapján kategorizáljuk az állatokat, pl. hogy a madarak közül melyik az énekes madár. Számunkra ez fontos, mert őket hallgatni megnyugvással tölt el bennünket, és jelenlétük kicsit természet közelibbé teszi a világunkat. Természetesen a mi kategorizálásunk pozitív diszkrimináció, könnyen lesz egy-egy fajból védett szárnyas. Elnézzük a széncinegének, hogy milyen agresszív ragadozó, hiszen még a madáretetőnél is sokszor a magok helyett a menüt fogyasztó más madarakra csap le. Szegény verebeket meg nem sajnálja senki, mert még névtelen kórustagnak se jutottak be.
Sokáig azt gondolták, hogy a halászok lódítanak csupán, mikor arról számoltak be, hogy ők bizony hallották a szirének énekét. Ezen mindenki csak mosolygott, hiszen köztudott, hogy ilyen lények nincsenek. Aztán kiderült, hogy az ének a bálnáktól származott. Roger Payne felvette és bakelit lemezt adott ki róluk. (bio-acoustician) Ezek után a bálnák többé már nem legyilkolható cetek, és nem biológiai olajforrások voltak, hanem érző lények, amelyeket meg kell menteni, és a vadászatukat azon nyomban meg kell szüntetni. Végre „győztek” a természetvédők. Holott igazából szinte alig maradt mára bálna a korábbi túlvadászat miatt. Gazdaságtalanná vált ez az iparág az alapanyag hiányának és az olcsó a kőolajnak köszönhetően, amiből egyszerűbb volt előállítani a szükséges termékeket.
Manapság jelentős pénzeket költenek a sertések röfögésének elemzésére, hogy megfejtsék a jelentésüket, természetesen „önzetlenül”. Hasonló kutatások léteznek más haszonállatokkal kapcsolatban, sőt a növények sem maradnak ki. Egy cikkben olvastam, hogy a gombák esetében már 40 féle jelzést is meg tudtak különböztetni. Véleményem szerint nem volt még arra példa, hogy egy tőkés csoport a haszon reménysége nélkül finanszírozott volna bármit is. Rövidesen jön a „jól megérdemelt” érzékenyítés, hogy jussunk el a pondró fogyasztásig az állati fehérje kiváltása érdekében. Természetesen a föld felmelegedésének megakadályozása és bolygónk megmentése az a nemes cél, melyet a szemük előtt lebegtetnek. Tehát kukacot kell enni és nem kolbászt és szalonnát mint sok száz éven keresztül. Ha azonban bizonyos érdek miatt cseppfolyós gázt szállítanak az óceánon keresztül, akkor nagy a csend. Ki kifogásolja, hogy egy tanker 6-10 tonna gázolajat fogyaszt óránként? Gréta Thunberg nem tüntet a hajók ellen, ő is csak akkor demonstrál, ha „gazdái” érdekeit kell védeni.
A hangokkal lehet üzenetet küldeni, de csalni, megtéveszteni is. Lehet akár megfelelni valakinek, vagy haszonhoz jutni aszerint, hogy melyik megmondó ember véleményét adjuk tovább. De nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak a mi sajátosságunk, mert ez már régen a teremtett világ része. A lantfarkú madár például parádésan tudja utánozni az általa hallott hangokat, akár a láncfűrészét is annak érdekében, hogy felkeltse szíve választottjának figyelmét. Ha ez nem jönne be, akkor van B terve is. Egy ragadozó hangjának utánzásával az a célja, hogy az ijedt tojó az ő védelmét keresse. (Ilyen a hős szerelmes ☺, de előbb utóbb úgyis madárnak nézik.)
Láttam példát az egyházban is arra, mikor – ki tudja milyen okból – az istentiszteletre hívó harang szavát hangszóróból szóló bim-bam helyettesítette. Igen, nekem ez csak bim-bam maradt, mivel csak olyannak tűnt, mintha igazi lenne, mégsem volt valódi. Az már messze visz, hogy ha nem valódi valaminek a kezdete, akkor a sorban következő többi vajon milyen? De ezt döntse el mindenki maga. Tradíciókra szükség van, mert bármilyen szél össze tudja fújni a port egy pillanat alatt, de egy másik pillanatban ugyanazt szét is. A hegyek azonban az évezredek viharaiban is kitartanak.
A hangoknak nemcsak fonákjuk van, hanem színük is, amikor olyat mondanak el, amit a szem csak észre vehet, de igazán a szív tudja felfogni.
Az író, Fekete István egy alkalommal vadászni volt, és olyan csoda történt vele, ami annyira megérintette, hogy évekig nem tudott fegyvert venni a kezébe: közelről nézett bele egy őzgida szemébe. Meglátta benne a riadalmat, a félelmet, és szinte hallotta az irgalmat kérő néma kiáltást. Látta azt, amikor mélysége és hangja van a tekintetnek.
Mindig voltak, vannak és lesznek katasztrofális helyzetek a világban. Hol egy elkerülhetetlen természeti csapással szembesülünk, hol ínség és háború pusztít különböző érdekek által vezérelve. Mindig azt látni, hogy az elesettek hangja nagyon halk, és nem erősíti fel őket senki. Csak akkor kerülnek a nyilvánosság elé, ha a szenvedések okozójának ez érdekében áll. Az áldozatok meg nem szólhatnak, nem mondhatják el, hogy mi történt valójában. A gonosz mindig tőkét próbál csinálni a saját gaztetteiből, az áldozatok véréből is, és elhiteti a nagyközönséggel, hogy ő a jó.
Hogyan lehet mégis elválasztani a jót a gonosztól? A jót a szeretet, az önzetlenség és az adni akarás irányítja a keskeny úton. A gonoszt mindig a hatalom és a pénz bármi áron való megszerzése vezérli, mindig csak elvenni akar. Sosem érdekli az áldozat szenvedése.
Egy horgász azért ül ki a partra, hogy halat fogjon. Igen, a hal is áldozat, hiszen a horgász haza akarja vinni, és meg akarja enni a családjával. De a horgász nem gonosz, nem akar az állatnak felesleges szenvedést okozni. Az igazi horgász tudja, és átérzi, ahogy fájdalmat okoz az egyszerű keszegnek a száját átszakító horog, ezért gyorsan kiakasztja, és a szákba dobja a halat. Tudja jól, hogy kiabálna, ordítana a hal, de mivel nem tud, csak csendben, vergődik, fuldoklik. Ezért gyorsan cselekszik, cselekedetében benne van az élet iránti tisztelet.
Keresztyénként feladatunk, hogy lássuk meg a némán kiáltó tekinteteket, erősítsük fel azoknak a hangját, akiknek elfojtott sikolyát a gonosz érdekek elnyomják, és akik már nem is tudják a hangjukat hallatni.