Gondolkoztam, hogy hogy is lehetne erről a témáról írni, mivel sokan tabunak gondolják ezt. Részben igazuk is van, de ez a létező gyakorlat/jelenség átszövi a mindennapjainkat, ezért is muszáj valakinek elővenni. Talán egyszerűbb lenne megmaradni a jól bevált kliséknél, aminek ugyan nincs se ízük se bűzük, de vitathatatlanul támadhatatlanok. Ezért is használják/alkalmazzák őket olyan sokan az élet minden területén. Nem kivétel ez alól az egyház sem.
De térjünk vissza témánkhoz. Először is kezdjük onnan, hogy a Teremtő két ösztönt adott minden élőlénynek a földön, amire szinte minden visszavezethető. Az egyik a létfenntartásra törekvés, a másik pedig a fajfenntartás biztosítása. A herélés tulajdonképpen ez utóbbit, a reprodukciós folyamat lehetőségét szünteti meg. Az állattenyésztésben ősidők óta bevált gyakorlat az ivartalanítás, mely elősegíti a tenyészet nemesítését. Az az egyik cél, hogy gazdaságilag a legmegfelelőbb hús, tej, tojás stb. hozamot produkálja az állomány. A mennyiségi szempont mellett persze fontos a minőség is. A hím állatok húsa ugyanis büdösebb a tesztoszteron miatt, ezért eladhatatlanabb is, valamint ezek az állatok kezelhetetlenebbek, agresszívabbak is. Éppen ezért ősidők óta végzik a miskárolást az állattartók késsel, de a pásztorok akár foggal is a kis bárányoknál.
És most jön az a kérdés, amit nem lehet kikerülni ebben a témában: Mi a helyzet az ember esetében? Sajnos az emberi civilizációkban is sokáig elfogadott volt a kasztrálás, sőt…. Ott van pl. a IV. Szixtusz pápa által építtetett a Sixtusi kápolnában folytatott gyakorlat. Ez a mindenkori pápa magánkápolnája, ami manapság elsősorban mennyezetfreskójáról világhírű, régen pedig az eunuch kórus énekéről volt az. Az itt éneklő fiatal gyerekeket kasztrálták még kamaszodás és mutálás előtt azért, hogy szépen csilingelő hangjuk maradjon az énekléshez.
A perzsáknál, egyiptomiaknál vagy akár az oszmán birodalomban is elengedhetetlen, státuszszimbólummal felérő intézmény volt a hárem, melynek a neve az arab harim (tiltott) szóból ered. A háremhölgyekre eunuchok vigyáztak a szerájban (a perzsa szaraj = „ház, udvar” szóból származik), hogy a sértetlenségük megmaradjon. „Az, aki önmagát vagy mást kasztrál, nem tartozik a követőim közé” — jelentette ki Mohamed. E tilalom ellenére a muszlim országokban mégis nagyra becsülték az eunuchokat, mint rabszolgákat akár hárem- vagy szentélyőrökként is.
A hindu irodalomban, mitológiában és a vallási szövegekben évszázadok óta szerepelnek olyan istenségek, akik a dacoltak a bináris identitás alapeszményével. Például Vishnu, a vallás egyik legfőbb istensége, akit a világ védelmezőjének tekintenek. Ábrázolása egyértelműen változó nemű (genderfluid). Ez a hindu isten gyakran öltötte magára női inkarnációja, Mohini formáját. Ebben a formában Shiva még gyermeket is nemzett neki, Ayyappa-t, akit Indiában a mai napig imádnak, és milliók zarándokolnak a szentélyeihez. Mohini inkarnációját gyakran írják le szeretőit őrületbe kergető boszorkányként. Napjainkban, Indiában közel 1 millió eunuch él, és egyre jobban próbálnak részt venni a közéletben, hamarosan pártot is kívánnak alapítani.
A Kínai császárság idejében több eunuch is szerepelt tanácsadó, de katonai pozícióban is, mert megbíztak az általuk megszemélyesített tisztaságban.
De ezután a kis kitérés után söprögessünk a saját házunk táján. Meg kell említenünk a témában a kb. 185-ben született Origenészt, aki ismert ókeresztyén teológus, író volt. Az ő legismertebb műve a Hexapla, amelyben hat oszlopban egymás mellé teszi az Ószövetség különböző szövegváltozatait abból a célból, hogy az olvasó lehető legjobban érthesse, rekonstruálhassa az eredeti verziót. Tizennyolc éves korára már jól ismerték Origenészt a kereszténységről tartott előadásairól. Ő azonban azon aggódott, nehogy félre értsék a nők körében tapasztalt népszerűségét. Ezért szó szerint vette Jézus szavait a Máté 19:12- ből, hogy „vannak heréltek, akik önmagukat herélték ki a mennyeknek országáért”, és kasztrálta magát. Ez egy éretlen, elhamarkodott cselekedet volt, melyet később az évek során nagyon megbánt.
A rabszolgapiacon mindig is nagyon kurrens és drága árunak számítottak az eunuchok, mivel a megfelelő higiéniás feltételek hiánya miatt nagyon kevesen élték túl a teljes beavatkozást. Persze az efféle csonkítást büntetésként is használták, főként házasságtörések szankcionálására.
Tulajdonképpen az egész kasztrálás a tisztaság megtartására szolgált, hogy a szexuális vágyaktól, azoknak kísértéseitől megfosszák az embereket. Ha belegondolunk, nem is volt alaptalan a félelem, hiszen hány és hány férfi csábult már el egy-egy szép nő kedvéért, és dobott el mindent, akár oda lett még a birodalma is. A történelmi események hátterének kutatása, elemzése során sokszor alkalmazható a tanács: Keresd a nőt! Nem kell messze menni példáért, hiszen említhetem a Bibliából Sámson és Delila románcát.
Van még egy különleges vetülete a témának, amit még nem érintettük, de fontos, mert tovább gondolása elvezet a jelenbe. Ez nem más, mint magának a kasztrált személynek a helyzete. Tudni lehet róla, hogy ezer szállal kötődik a gazdájához, hiszen nélküle nem is létezhetne, nem tud sehova megfelelően beágyazódni. Hiszen sosem lehet saját családi, rokoni, vér szerinti kötődése, ami valamennyire kiszolgáltatott helyzetéből kiemelje. Tehát a heréléskor nem csupán potenciálvesztés történt, hanem az identitása és létének lényege is megszűnt. Nem tudta tovább örökíteni azokat a géneket, amit egyedien kapott a Teremtőtől. Mivel a fajfenntartás elérhetetlenné vált, maradt a puszta létfenntartás számára.
De nem csak fizikális kasztrálás van, hanem mentális és lelki is, melyek torzult valóságképet hoznak létre az emberekben. Manapság sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel. A pénz, a hatalom és a befolyás az, ami elvégzi a kasztrálást. Manapság politikában és a közéletben nem egyszer észre lehet venni egy-egy szereplőn, hogy bizony nem csak a gyógyszere gurult el, hanem más alkatrésze is. És mint ilyen, beállt abba a bizonyos „Sixtusi kórusba”. Ott aztán ugyanazt fújják mindahányan, és egymást kiabálják túl a gazda figyelméért, mert ha nem, máris érzik a szorítást. Mintha egyre inkább eltűnőben lenne a karakán, férfias kiállás egyházért, nemzetért. Vannak helyette sablonok és támadhatatlan klisék, amik mögé be lehet bújni, és mint takarók elfedik az emberi gyarlóságokat, hiányokat. Mára már sokszor a keresztyén egyház sem tud kiállni magáért, beleértve nemcsak magunkat, sokfelé töredezett, megosztott protestánsokat, de a „nagy testvért”, a katolikus egyházat is. A hívek közül sokan csak a templomban keresztyének, de a való világban ateista módon élnek, nyilvánulnak meg, vagy mélységesen hallgatnak, mert félnek. De mitől is? A „Mi lesz ha”-tól? A következményektől? Semmi sem lesz, csak helyreáll a természet szerinti isteni rend, az igazi tanítványság, és nemcsak a templom padokban csilingel a kórus, hanem mélységében is megszólal és meglátszik a mindennapokban a lényeg, hogy ha az Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk. A magas hangoknak ugyanis a fizikai törvénye szerint is rövidebb a hullámhossza, mint a mély hangoknak, és ezért nem is jutnak messzire.
Ahol egyedül csak a létfenntartás ösztöne marad meg, ott azonnal beköszön a pénzt szerezni minden áron és mindenkin keresztül világa. Hiszen mindenki csak annyit ér amennyije/amije van. De mi, keresztyének tudjuk jól, hogy valójában kire kell annak figyelni, aki mindent megtesz a gazdagságért, és mi mindent meg kell tennie azért, ami nagyon sokszor a mások nyomorúságából származik. És tudjuk azt is, hogy a bűn útján szerzett gazdagságon sohasem lesz sem áldás sem pedig békességet nem hoz. Tudjuk a Bibliából, hogy a 30 ezüstpénz hozadéka önvád, majd az erős fa és rövid kötél. Pedig Jézus azért jött, hogy követőinek élete teljes legyen és bővölködjünk áldásban is és békességben is.