A hétfői tudásuk szerint a tizenkettő telve volt bizalommal, reménnyel. Minden jól ment, a siker érzését élték át. Előző nap vonultak be a Mesterrel Jeruzsálembe, a tömeg hozsannát kiáltott. Az egész sokaság álmélkodott a Mester tanításán. A tizenkettő többségének felhőtlen volt az öröme, magabiztos volt. A dicsőség hatalmat sejtetett, de nem vették észre, hogy ez nem az a hatalom, amiről Ő beszélt. Velük volt Jézus, hallották Őt, de elvonta figyelmüket valami más. Pedig minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta nekik.
Hétfői tudásuk szerint a templomi árusok gyűlölték Őt. Tönkretette a megélhetésüket, szégyenbe hozta őket a sokaság előtt. Utálkoztak, hogy hatalma van felettük, amivel véghezvihette ellenük azt a dühödt kirohanást. Ott voltak Jézussal, de nem értették Őt. Pedig minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta nekik.
Hétfői tudásuk szerint a sokaság álmélkodott az Ő tanításán. Királyként üdvözölték, földi uralkodónak tartották. Ott voltak Jézussal, hallgatták Őt, de csak azt hallották meg, amit maguk számára hasznosnak véltek. Ott voltak Jézussal, de nem értették Őt. Pedig minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta nekik.
Hétfői tudásuk szerint a főpapok féltek Őtőle. Látták az Ő hatalmát a sokaság fölött, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Ott voltak Jézussal, de nem értették Őt. Pedig minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta nekik.
Hétfői tudása szerint a tizenkettőből egy telve volt kétségekkel. Minél magabiztosabb volt a tizenegy, annál bizonytalanabb lett az a maradék egy. Nem értette azt a hatalmat, amiről Ő szólt, talán meg is rettent tőle. Hétfőn már születőben volt lelkében az árulás. Vele volt Jézus, hallotta Őt, de másféle szólításnak engedett. Pedig minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta neki.
A nagyhét lehetne akár egy film története is. Érzelmi hullámvasút, izgalmas dialógusok. Szerethető és gyűlölhető karakterek. Jellemfejlődés, dráma, árulás. Akció, szenvedés, majd happy end. Vagyis igazából happy endless. Persze a forgatókönyvírók ma ezt máshogy fejeznék be. Mert ez a megbocsátásos dolog, ez a megváltás és feltámadás nem vonzó alternatíva manapság. Ők inkább emberibb megoldásokkal zsonglőrködnek. Például úgy, hogy a tizenegy bosszút áll a Mesterért, legyilkolja az ellent. Iszonyú a gondolat, gonosszal legyőzni a gonoszt, de ez ilyen műfaj, erre van kereslet. Hát nem ezt csináljuk mindannyian? Gyilkolunk mindenféle módon, hiszen önigazságosztók vagyunk.
De a nagyhét történetét az Élő Isten rendezte, rendelte nekünk, értünk. Az események főszereplője Jézus Krisztus. De ott vannak mindvégig a mellékszereplők, akikért Ő magára vette a szenvedést, a halált. És ezekben a szerepekben mi is benne vagyunk. A hétfői tanítványok elbizakodottsága, az árusok fröcsögő gyűlölete, a sokaság rajongása, a főpapok gyilkos félelme, az egy áruló rettenete… mind mi vagyunk.
De nekünk már nemcsak hétfőnk van. Nekünk már megadatott a hét minden történése: a péntek szenvedése, a kereszthalál, a sötétség, a szombat lelki üressége, a vasárnap sír-üressége, a feltámadás öröme. A kérdés a folytatás… kivé leszünk? Terméketlen fügefák leszünk vagy megtisztított templom. Maradunk gőgös, gyűlölködő fanatikusok vagy meghalljuk Jézus Krisztust, figyelünk rá, és Vele folytatjuk. Mert minden pontosan úgy történik, ahogy Ő azt előre megmondta…