A minap boltba mentem, hogy megszüntessem a hűtőnkben tátongó nagy ürességet. Amikor az ételeknek csak hűlt helye látható odabent, az nincs nyugtató hatással a szemünkre sem, de legfőképpen a gyomrunkra. A boltban megálltam a sorok között, hogy a zsebemből előhúzott cédulával feltöltsem a memóriámat, mert anélkül csak otthon szoktam kiokosodni, hogy mit is felejtettem el megvenni. Ahogy ott álltam és néztem a cetlit és a kosár tartalmát, hallom ám, hogy két eladó perlekedik egymással. Az egyik azt bizonygatta, hogy ő jóhiszemű volt, megbízott valakiben, hogy megcsinálja a feladatot. A felettese szinte végig sem hallgatta, mert őt nem érdekelte a mentegetőzés, hiszen már sok ilyet hallott az évek során. Jött is azonnal ellentmondást nem tűrően a szentencia: „Hinni a templomban kell és nem itt! Ide dolgozni jár, és a munkát el kell végezni punktum!”
Érdemes ezen elgondolkodni, hogy hogyan is van a hit és a munka kérdése az egyházban? Talán nem hisznek a felettesek a lelkészek szavában, amikor minden évben bekérik a gyülekezetek zárszámadását? Itt ez nem a bizalmatlanságról szól, hanem azon túl, hogy képet kapjanak egy-egy gyülekezet anyagi helyzetéről, ki kell küszöbölni az emberségünkből fakadó gyarlósági faktort. Az egyházkerület és az egyházmegye vezetői példamutatóan járnak el azzal, hogy évről évre nyilvánosságra hozzák a számadásaikat a felelős testületek tagjai számára. Régi törvény, hogy nem elég igaznak lenni, annak is kell látszani, mert a fény még a legsötétebb gondolatokat is megszünteti. A gyülekezetek autonómiája nem sérül azzal, ha évről évre pénzügyeikkel és a leltáruk szerinti javaikkal elszámolnak nemcsak a saját közösségük, de a felettes ellenőrzőik felé is, hogy igazolják, hogy az adományok nem ebek harmincadjára jutnak, hanem a közösség épülésére szolgálnak.
Megfelelő kontroll nélkül az emberek ugyanis óhatatlanul is engednek a kísértésnek, és itt sajnos nem számít még az addigi elért pozíció, a mutatott erkölcsi nívó sem. A zirci ciszterci apátot a pápai ellenőrzés és vizsgálat távolította el pozíciójából, úgy, hogy Dallasig repült. De a kísértés nem felekezetfüggő, mert a reformátusok között is akad férges gyümölcs. Pl. az abaúji református egyházközség volt lelkipásztora 46 millió forintot csalt ki a hívektől parókia és templomfelújításra, amiről nem tudott számot adni. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönre ítélte.
Az ember élete során számtalanszor átéli, hogy hinni szeretne tiszta szívvel egy másik emberben, egy másik ember szavának. Egy ilyen magasztos alkalom például a házasságkötés is, amikor Isten előtt örök hűséget fogad egymásnak egy férfi és egy nő. Sokaknak azonban ez a szép és boldogsággal teli időszak rövidebbre sikerül, mintsem azt gondolták, tervezték volna. Mert sokszor hirtelen és váratlanul eljön az idő, amikor feltűnnek a viharfelhők, és az időszakos monszun esőzéseket felváltja a földindulás. Marnak az emlékek egy-egy fotó láttán, melynek a hátoldalára egykor szerelmi vallomást írtak, és folyik a gyalázkodás, a mocskolódás a bíróságon. A tiszta érzelmeket, a szeretetet felváltja a gyűlölködés, a bosszú, a haszonszerzés, hogy kinek mekkora konc jusson a valamikori közösből.
A hétköznapokban is szembesülünk a hit és a bizalom kérdésével. Vettünk például egy új autót, amelynek nagyon jó a híre a piacon. Hittünk benne, hogy Japánban jól összerakták, és a begyűjtött infók alapján nem alaptalanul bíztunk benne, hogy nem is lesz vele gond. Az 1.000 km-es extra szervizre is bevittük, hogy ne érje szó a ház elejét a garanciát illetően. Meg is állapították, hogy minden rendben van a kicsikével, és jó autózást kívántak. Ugye eddig ez milyen banális történet! De az évek során felhalmozódott rossz tapasztalataim miatt én azért, bár próbálok hinni, bízni, mégis igyekszem alaposan odafigyelni a dolgokra. Sajnos most is rá kellett jönnöm, hogy nem alaptalan az óvatosságom. Mit látok a garázsban? Hát a mi kis „drágánk” (nem volt olcsó) „vérzik”, azaz folyik belőle az olaj. Mire gondoljak egy 46 napos autó esetén, ami csupán 1200 km-es futás után ezt produkálja? A márkaszerviz elismerte a kézenfekvő hibát, megnyugtattak, hogy nem kell nekünk fizetni a garanciális javításért. De két hét múlva tudják csak megcsinálni. Igazán rendesek, ugye! Bennem meg sorjáznak a kérdések: Lehet-e hinni egy újban, csak mert az új? Lehet-e hinni benne, csak mert új, és még nem hibázott? Lehet-e hinni benne, csak mert új, és még annyi minden ellőtte van?
Az ember egyszer megkaphatja a bizalmat, de hogy megmaradjon, arra rá is kell szolgálnia, hogy nem érdemtelen rá. Persze amiben az emberi faktor benne van, az már eleve nem tökéletes. De az igazak, az igazságra törekvők sohasem félnek a nyilvánosságtól, az ellenőrzéstől, hiszen az egyértelmű viszonyok (szerződés) és a pontos elszámolás az alapja a hosszú barátságoknak is.
De hadd söpörjek kicsit a saját házam táján is! Be kell vallanom töredelmesen, hogy az én feleségem sem megbízható teljesen minden látszat ellenére. Persze sok minden dolgot rá lehet bízni, pl. a pénzt is olvasatlanul, de egy kísértésnek nem tud ellenállni: ez pedig a csoki. Ezért csokival egy légtérben nem szabad hagyni, mert iszonyú pusztítást képes véghezvinni a táblások és a dobozosok között. Persze az is igaz, hogy mára már a vércukormérő kilengése jócskán megerősítette jellembeli tartását.
A hit, a bizalom jelen van világunkban például a pénz esetében is, amikor elhisszük egy festett papírról, hogy csereértéket képvisel, és a másik elfogadja, és ad nekünk például kenyeret érte. De sajnos ez az ügylet sem állandó, mert az infláció megmutatja, hogy milyen a viszony az áru és az érte adott pénz értéke között. Mutatja, hogy mennyire drágul az élet, és hány munkaórát kell dolgozni a betevő falatért. Az 1970-es években kb. 3.000Ft/hónap volt a fizetés, miközben egy gombóc fagyi 50 fillérbe került. Jelenleg ez a hideg nyalat (a fagylalt régies neve 1844-ből) 600 Ft/gombóc. Akkor 6000 gombóc is kijött a havi fizetésből, ma az átlagos bérből már 1000 sem. A 3,60 Ft/kg kenyeret még nem is említettem.
Persze azért bízhatunk az emberekben, sőt kell is, de csak egészséges fenntartásokkal, mert a legjobb ember sem tökéletes, és nem képvisel állandó értékeket még a legjobb szándéka mellett sem. De valójában, teljesen, 100%-osan hinni csak a tökéletesben szabad, akiben sosem csalódunk, aki a mi mércéinket, értékeinket mindenestől meghaladja. A Mindenhatót hiába próbálják a teremtmények letaszítani a trónjáról, elfelejteni vagy létezését kétségbe vonni, ez teljességgel lehetetlen vállalkozás. Az Úr jelenléte ugyanis egyfajta világítótorony az indulatokkal és hitetlenséggel felkorbácsolt tengeren. Fénye mindig megmutatja a szeretet, a biztonság és a béke felé vezető helyes irányt. Nélküle eltévedünk, elveszünk.
Mivel Isten mindig és mindenhol jelen van, hinni mindig és mindenhol lehet és kell is, nemcsak a templomban. De tudni kell, hogy egyedül az Úr érdemes az imádatra, a teljes, fenntartások nélküli bizalomra.