Site icon Meg van írva

Hol van Isten háború idején?

Kijev, 2022. február 26. Ukrán katonák ukrán páncélozott járművek mellett Kijevben 2022. február 26-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen. MTI/AP/Efrem Lukackij

Ez a háború (is) komoly intellektuális kihívás elé állítja a keresztény hitet, és érvanyagot szolgáltathat a hitetlenségnek is. A háború ténye ugyanis logikailag ellentmond annak a keresztény állításnak, hogy létezik egy Isten, aki a történelem ura. A háború jelensége éppenséggel azt üzenheti, hogy nem lehet az emberi történelem végső értelmének magyarázatát egy állítólag létező Istennel összefüggésbe hozni. Ha ugyanis ezt tesszük, feloldhatatlan logikai ellentmondásokba bonyolódunk. Vagy ha létezik is istennek nevezhető végső hatalom, valamiféle végső szellemi jelenlét, akkor annak – ellentétben a Bibliából megismert Istennel – az a tulajdonsága, hogy személytelen, közömbös és részvétlen, akinek semmi köze az emberi sorshoz. Ha ugyanis lenne benne szeretet és irgalom, akkor nem engedné, hogy az emberi történelmet háborúk szakadatlan sora kísérje. Mert Isten, ha tényleg létezik, akkor Ő a tökéletes, a hiánytalan jó. Ezzel szemben a háború a testet öltött rossz. Isten és háború egyidejű jelenléte logikailag nem fér össze.

Látszólag tényleg nem. Mit lehet erre mondani?

A fenti gondolatmenet mögött van egy ki nem mondott feltételezés. Az, hogy létezik egy olyan, az ember által birtokolt racionalitás, amelynek a mentén a valóságra vonatkozó végső igazságok felismeréséhez juthatunk. Holott nyilvánvaló, hogy ha Isten léte és a háború jelensége között ellentmondást vélünk felfedezni, akkor ebből logikusan nem következik az, hogy Isten létét illetően a végső igazság birtokába jutottunk volna, hanem csak az, hogy az emberi logika beleütközött egy olyan ellentmondásba, amelyet nem tud megoldani és meghaladni.

Ezért aztán ha azt kérdezzük, hogy hol van Isten háború idején, akkor jó, ha tudjuk, ez az önmagát abszolutizáló emberi logika kérdése, amely nincs tudatában saját korlátoltságának. E korlátoltság alapvető tartalma az a tévhit, hogy az ember teljességgel ura saját történetének. Nem az. Ez abban mutatkozik meg, hogy a története mindig kicsúszik a kezei közül. Ez nem fatalizmus, hanem annak a belátása, hogy a jövő nem birtokolható. Isten a történelem ura. „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16.).

Nem marad más, csak leborulni Isten végtelen hatalma előtt, bevallani tudatlanságunkat és megrendültségünket. De éppen Istenre utaltságunk bevallásában ismerhetjük fel az Ő végső hatalmát és az ember üdvösséges jövőjén munkálkodó megtartó és megváltó szeretetét. Nincs ennél nagyobb vigasztalás.

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 50,14.).

(Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Exit mobile version