Nem tudom, ki hogy van vele, ki hogyan érzi magát a ma valóságában. Nekem egyre inkább úgy tűnik, eresztékeiben és alapjaiban van megrendülőben a világunk. A covid globálisan megrengető fenyegetése már mögöttünk van ugyan, de a közel-keleti és a közvetlen-keleti háborús hírek, ez az egész erősödő politikai és össztársadalmi hullámverés, a merényletek és verbális gyilkolászós-kivégzős megnyilvánulások, egyáltalán a gyilkos indulattal egymásnak feszülő véleménytáborok, a katonai nagyhatalmak erődemonstráló „hadgyakorlatai”, mind-mind egy vészjósló és pusztító vihar jelei a számomra.
Minden egész eltörött. Minden norma darabokban. Az eddig biztosnak hitt pontok szirtjei szétmállóban. Tényleg, mint egy tajtékzó tengeri viharban a nyílt óceánon a sötétbe borult ég alatt, úgy érzem magam, a szeretteim, a kis közösségeim, a hazám. És egyre többet jut eszembe a zsidókhoz írt levél képe a reménység horgonyáról. Csak ez a bennem felmerülő kép annyiban fura, hogy a horgony nem a mélyben kapaszkodik, hanem valahol fenn. A számomra már egyetlen biztos ponton lógok, az én Uramon, Krisztuson. Az „odafennvalók” az igazi valóság, és csak ez tart meg ebben az ideiglenes, viharos, káoszos idelentben.
Amúgy eleve fura, hogy a szentíró, a horgony jelképével jön. Azért különös ez, mert a hétköznapi emberi gondolkodásban a horgony tényleg kifejezetten a hajózás, tengerészet jelképe. Ez látható a hajózási társaságok logóin, tengerészek ruháin. Emlékszem kicsi koromból a rajzfilmhős Popeyre is, aki sok spenótot evett, hogy erős legyen, az ő izmos karján is egy horgony rajza volt. Mindenesetre érdekes, hogy már régtől fogva nem a vitorla vagy az evezőlapát lettek jelképpé, amik pedig előre vitték, repítették a vízijárműveket, hanem a biztonságot adó horgony.
Valóban nem a legfeltűnőbb tartozéka a hajónak, amíg minden rendben és napsütésben, könnyű szélben csak haladni kell, addig nem is számít, hogy van-e. Ettől az egyetlen, levélbeli mondattól eltekintve a horgony szó sehol nem szerepel a Bibliában! Kivéve az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 27. fejezetét, ahol egymásután ötször is előfordul. Ez a rész beszéli el Pál apostol hajóútját a viharos tengeren, mikor fogolyként vitték Rómába és a későbbi hajótörést. Pál tanácsa ellenére elbizakodottan felszedik a horgonyt a hajósok, hogy még időben értékesíteni tudják a rakományt. De mikor rettenetes, napokon át tartó viharba kerülnek, egy idő után minden „értékes” rakományt a tengerbe hajítanak, hogy könnyítsenek a hajón, s utána az összes felszerelés is repül, kivéve a horgonyokat! Azokat a tengerfenékre leeresztve vonszolják, így stabilizálják valamelyest a hajótestet, ez menti meg őket. Akkor már csak a horgony számít.
Így van ez. Mindig a vihar kérdezi meg: Van-e horgonyod?
