Hóvirág – a csak azért is élet!

Hosszú évek óta nem volt ilyen tél már, hogy ennyi hó essen és addig kússzanak a mínuszok, hogy befagyjon a Balaton – legalább egy kis időre. A múlt héten olyan vendégforgalom volt itt a tóparton, mint a csúcsszezonban nyáron. Van a télnek is mulatsága, vannak örömei, felszabadult korcsolyázás, játékok a hóval…
Akkor is, ha van a télnek sok nyomorúsága is, mert hosszan uralkodik a hideg sötét, többet kell költeni villanyra, gázra – ha van az embernek egyáltalán miből, nagy hidegben kiadják a vörös kódot, vagyis a hajléktalanokra való fokozott odafigyelés és melegedőre segítés parancsát, és ahol a tél fagyában ilyenkor háború tombol, ott még gonoszabb a pusztítás.
Én már gyerekkoromban sem szerettem a telet, nem élveztem a fagyoskodást, a hosszú sötétet, de még a hógolyózást, szánkózást, hóemberépítést sem. Hát, nem vagyunk egyformák… Felnőttként pedig végképp nem vagyok oda a hólapátolásért, vagy a csúszós utakon való muszáj-közlekedésért.
Csakhogy lehet a telet szimbolikusan is értelmezni, adja magát a dolog: a fény hiánya, az energia, meleg hiánya, az élet hiánya. És vérfagylaló „teleket” átélünk az életünk során. Veszteségeket, megdermedéseket, mélységes elerőtlenedéseket, sötét időszakokat, hiányokat. Amiknek a kellős közepén egyáltalán nem tűnik elképzelhetőnek bármi közeli „tavasz”…
Két hete temettem az édesanyámat, jövő héten lesz az évfordulója édesapám halálának és pár éve éppen tél végén halt meg az öcsém. Nekem a tél sem konkrét, sem átvitt értelemben nem a barátom. Akkor is, ha tudom, élettanilag fontos szerepe van a természet pihenésében, kártevők számának csökkenésében, hogy ez az évenkénti „kis halál” is az életet szolgálja.
Épp ezért nagyon sokat jelent minden kis biztatás, bármi, ami ki tud emelni a teleimből. Mint a mai rácsodálkozásom a kert szegletében a hóvirágra. Elkezdett hajtani. Virága még nincs, de levélkéi már kitörtek a maradék hókupacok alól. Ilyen korán? Hisz még csak január van! És mégis itt a hóvirág és kis zöldjével erősködik, hogy márpedig lesz még tavasz. És eddig mindig igaza volt.
Ez az a virág, amely elsőként ébred fel, mielőtt még bármi hajtana. Az átélt hideg és sötét éppenséggel nem elpusztítja, letöri, hanem időzíti és kihozza belőle az éledést. Mintha azt kiabálná kicsi hangján: Bizony, javamra vált a nagy keserűség, hiszen szeretsz és megmentettél az enyészet vermétől… (Ézs 38,17)
Így fehér színével nemcsak az ártatlanság és a tisztaság szimbóluma, hanem az újjászületésé. Nem véletlen, hogy sokan választják állítólag tetoválásként is, jelentése ugyanis azt sugallja, az illető túl van egy nehéz időszakon és kezdődhet valami szebb és jobb.
Keresztényként lehet nekünk ezekre a mostanában kibomló konok pici fehér szirmokra is Isten biztató üzeneteként tekinteni: van élet-ígéretünk a halál után, van mégis-reménységünk a földi lét teleiben, adatik élet-erő az átélt sötét hidegben is, mert a halálon és minden gonoszon győztes Krisztus-Királyhoz tartozunk.
Izraelben nem honos a nedves hűvöst kedvelő hóvirág, mégis, ha a kereszt tövében virágot egyáltalán el tudnék képzelni, akkor ez lenne az…