A december elsősorban sajnos nem az adventről, a Krisztus-várásról szól, hanem a karácsonyi vásárokról. Bár egyébként sem vagyok nagy híve a vásárolgatásnak, a sokadalom mindig magával ragad. Engem nem a pénzköltés és nem az áruk érdekelnek, hanem a piac légköre. Talán azért is nézem más szemmel az egész adok-kapokot, mert hajlamos vagyok a szakmai megközelítésre, hiszen van kereskedelmi végzettségem. De ez nem lényeges a történetben, csak annyiban, hogy megmutassak egy másik nézőpontot is a vásárlás során.
Ukázba kaptam, hogy dióbelet kell vásárolnom életem párja diós kiflijéhez, mert – mint olyan sok helyen – nálunk is van fix menü. A karácsonyi asztal ünnepi helyét a diós kifli foglalja el, mert Ő az a nagybetűs DIÓS KIFLI. Tehát egy életem, egy halálom, megküzdök az egyfogú kofával és a hétfejű parkolóőrrel is, mert dió nélkül haza nem merem tolni a képernyőmet.
A közgázon sokféle piacról lehet tanulni, de az említett karácsonyi vásár nem értékpapír, hanem árupiac, és a határidős lekötések mostra és az azonnalra szólnak. Azt sokan tudják, hogy a piac az a hely, ahol az eladó és a vevő találkozik, és a portékák ellenszolgáltatás fejében gazdát cserélnek. Magyarul egy visszterhes ügylet jön létre. ☺
Ismeretes az a mondás, hogy nézd meg az anyját és vedd el a lányát. A kereskedelemben ez egy nagyon fontos törvényszerűség, mert eleve egy megelőlegezett bizalmon alapul a vásárlás.
Ezt a bizalmat erősíti ilyen mondatokkal az eladó:
- Örök élet meg egy nap a garancia erre.
- Már a tatárjárás óta itt árulok ezen a piacon, és engem itt mindenki ismer.
- Ekkora összegért ez az áru szinte ajándék! Sőt, csődbe megyek, hiszen nekem ez jóval többen van.
- Ez 100% eredeti, csak véletlenül nyomták rá a „made in China” feliratot.
Sajnos minél nagyobb misztikumot kerítenek egy áru köré, minél többet lafatyolnak róla, attól az nem lesz jobb, csak drágább. A sznoboknak azonban már meg is éri, mert itt már a márkanév számít, és nem a beltartalom. A brand (márka) is egy bizonyos minőséget képvisel, de sűrű fillér és a ritka forint viszonylatában az ázsió devalválódik. (Magyarul az olcsóbb áruval nagyobb forgalmat lehet elérni, és kisebb haszonkulccsal is több lesz a profit. A gyártókat a kereskedelem befolyásolja, hiszen a fogyasztó az árak magassága szerint választ, és a valós minőségre kicsi a kereslet. Az eladhatatlan, elfekvő áru nem jó befektetés.)
A vásárlás onnan indul ki, hogy míg a vevő méregeti az eladót, hogy érdemes-e tőle egy fogpiszkálónál nagyobb értékű árut venni, addig az eladó is vizslatja a vevőt, hogy ő csak beszélgetni akar, vagy bármi mást, csak venni, nem azt tuti. Kérdéses az is, hogy egyáltalán érdemes-e időt beleölni ebbe a diskurzusba, mert közben potenciális vevőket veszíthet el. Ez nagy dilemma, mivel a piac ideje csak a délelőttre korlátozódik, és ebből kell kihozni a legtöbb profitot. De van egy csavar ebben a logikában. Mégpedig az, hogy a vevők nyájban haladnak, és oda mennek, ahol már vannak, mert kíváncsian azt hiszik, hogy ott van az a bizonyos féltve őrzött kincs.
Az egész vásárlás során csak és kizárólag az eladó van minden információ birtokában. Ő tudja, hogy mit ad el, és mit is ér valójában a portékája. A „szegény” vevő csak a vágyait vetíti ki a reménybeli árura, és az innen-onnan felcsipegetett infók nem érnek fel a használat valós tesztjével.
A nagybani (1Kg) dió beszerzési utam során megálltam az egyik standnál. Az eladó az asztalkáján játékautókat árult, és ecsetelte az aktuális vevőjének a „gépjárművek” tulajdonságait. Kiderült, hogy amit én laikus szemmel gyerekjátéknak gondoltam, az valójában nem az, hanem már szinte vallási relikvia. Az értő vevő egyre jobban bólogatott, hogy az egyik a 007-es ügynök autója, mellette az meg a Keresztapa című film fő maffiózójának a limuzinja, amott meg a Vissza a jövőbe című film DeLorean DMC-12 járgányának kicsinyített mása. Az eladó minden egyes dicsérő mondatára a vevő helyeslően bólintott, ettől az árus még jobban kihúzta magát, és eljutott az ódai és eposzi magasságokba. Ecsetelte, hogy az ő áruja egyedi, sorszámozott, és ezekből csodákból már csak neki van Magyarországon, sőt az egész galaxisban. A mozivászon virtuális valóságán felnőtt vevő csak bólogatott és bólogatott. Ettől az eladó a rosszmájúak szerint vérszemet kapott, és hirtelen kinőtte a 6XL-es mellényét is. Szemrebbenés nélkül mondta, hogy az a potom 35.000Ft-os ár szinte ajándék. (Ez volt a legolcsóbb.) A vevő szinte hipnotizáltan nézte az autót, mint az a bizonyos béka, aki nem tud ellenállni a kígyónak, és magától besétál a szájába. Rábólintott az árra, és megkötetett az üzlet.
Ott álltam és nem értettem. Kerestem a miértekre a választ magamban. Nem szeretném minősíteni a vevőt, de nem az utolsó párizsi divat szerint volt öltözve, ruházata sokkal inkább a bálabontás maradékára utalt. Ezt csak azért említem meg, mert a két kisautó ára már tetemes összeget tett ki. Annak a 80.000Ft-nak, amit otthagyott az árusnál, szemlátomást lett volna jobb, fontosabb helye is.
Mi is történt valójában? Egy fiktív, kitalált, meseszerű film nem is valós kelléke került eladósorba.
Mi is itt a lényeg? Az ember eltávolodik a valóságtól, és azonosulni akar a képi illúzióval; mert ha megvan a 007-es kém autója, akkor már ő maga is kémmé, szuperügynökké válik. Az emberek így távolodnak el a valóságtól, azt gondolják, hogy egyes tárgyak megváltoztatják őket. Pedig ebben az esetben is csak egy valós változás történt, mégpedig az, hogy a pénztárca lett soványabb.
Számomra sokkal többet jelent az az 1 kg dióbél, amiből az elmaradhatatlan diós kifli lesz, melyet az ünnepi asztalunkra teszünk. Persze a diós kifli is csak egy a hagyományos kellékek közül, mert ettől még nem lenne karácsony. Az ünnep lényegét, magasztosságát a Megváltó születése adja. És ez a valóság sokkal szebb, mint bármelyik mozivászonra álmodott mese. Bár a karácsonyból is szívesen csinál negédes mesevilágot a kereskedelem, hogy el tudja adni a sok-sok illúziókeltő kelléket, de ezt önmagában nem tudná megcsinálni ezt. De bizony kellenek ehhez a vevők is, akiket szinte megbabonáz a sok csillogó, szemkápráztató feleslegesség, miközben a lényeg, a valóság eltűnik az adventi ködben. Ne ezeket az illúzió kellékeket vigyük haza, nem ezekkel próbáljuk betölteni a bennünk lévő űrt. Bár nem hivalkodik, nem is kap értékének megfelelő figyelmet, főleg nem reklámot, Isten szeretete elérhető, megragadható, még csak pénzbe sem kerül az, ami pedig megfizethetetlen. „A világosság a sötétségben fénylik…” Jn.ev 1:5