– Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”
-Igen
-Ne szakíts félbe! Imádkozom.
-De hívtál engem.
-Hívtalak téged? Nem hívtalak. Imádkozom. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy …”
-Nos, megint azt tetted.
-Mit tettem?
-Hívtál engem. Ezt mondtad: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.” Itt vagyok. Mi van a fejedben?
-De én ezen semmit nem értettem. Én csak, amint tudod, mondtam a napi imádságomat. Mindig elmondom a Miatyánkot. Jó, kedves érzést okoz, mintha eleget tettem volna kötelességemnek.
-Redben van. Folytasd tovább!
-„Szenteltessék meg a Te neved…”
-Ne felejtsd szavad! Mit értesz ezen?
-Min?
-Azon, hogy „Szenteltessék meg a Te neved!”
-Ez azt jelenti, azt jelenti… Szent Isten. Nem tudom, mit jelent. Honnét is tudnám? Ez csak része az imádságnak. Tényleg ez mit is jelent?
-Azt jelenti, hogy megtisztelt, szent, csodálatos.
-Ó. Ennek már van értelme.
/részlet; Clyde Lee Herreng; HA ISTEN VISSZABESZÉLNE/
Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá!
– Uram! Elképesztő viszonyok vannak a templomodban időnként.
– Mire gondolsz?
– Van, hogy ki sem takarítják. Meg nem szellőztetnek. Nem viszik ki a pet palackokat a szelektívbe. A bejárati virágoskert is olyan gazos. Mindig mondom, hogy csinálja meg az egyház, mert ez így nincs jól. Tehetnél valamit.
– Jó. Elmondom, hogy te vagy az egyház, pontosabban te is az egyház vagy.
– Uram! Látjuk mennyi tennivaló van. Reméljük, hogy Te is látod. Meg is beszéltük a presbitergyűlésen. Meg is szavaztuk a tennivalókat. Sőt, még jutott eszünkbe egy-egy munka, amit el kell végezni. Vannak még ötleteink. Szükségünk van a segítségedre, mert egyedül képtelen a papunk megcsinálni mindent.
– A sola, egyedül az én kiváltságom. Ne zárjátok ki magatokat a gyülekezetből, mert ha egyedül is, de az üdvözül, aki benne marad.
– Uram! Ments meg minket a papunktól, ha lehet, cseréld le gyorsan. Annyira szerencsétlen, és szinte semmihez sem ért. Mióta itt van, kénytelenek vagyunk istentisztelet előtt korábban jönni, hogy befűtsük a templomot, vagy szellőztessünk. Nekünk kell fogadni az embereket, akik jönnek a keresztelőre, vagy vendégként érkeztek ide. Mi rakjuk ki az énekeket. Gondoskodnunk kell a virágokról, vagy a járda takarításáról, ha esik a hó, ráverte a fűnyíró a füvet, vagy ha valamilyen állat itt hagyja a nyomát. A könyvelést is nekünk kell csinálni, mert azt se tudja.
– Ha én kérem, szívesen megteszitek?
– Uram! Meg vagyok áldva ezekkel a hívekkel. Nincs nyugtom tőlük. Nem lehetne lecsillapítani őket, hogy ne akarjanak már annyira segíteni. Hittanévnyitót akarnak. Nyári tábort. Karácsonyra verset akarnak mondani, meg énekelni, sőt még a gyerekeiket is tanítják, mert szent karácsony este idején az olyan barátságos. Békén hagyhatnának, hogy legyen egy kis nyugalmam, örömem.
– Nem akarlak egyedül hagyni, körülveszlek szabadításom örömével.
– Uram! Senki nem csinál semmit rajtam kívül. Ha mégis, akkor csak rosszul. Jobb lenne, ha nem lennék. Vigyél el innen. Nem én való vagyok ide. Ezt nem tudom elhordozni. Tele vagyok keserűséggel. Ments meg engem, és szolgállak, amíg élek. Mindent megteszek, és mindent elviselek, minden nehézséget elhordozok.
– Nehéz munkát bízzak rád?
– Igen. Nyugodtan. Megyek. Csinálom. Vállalom.
– Annál a helynél, ahol most vagy, nem találok számodra nehezebbet. Viszont veled vagyok életed minden napján.
– Uram! Nem lehetne, hogy egyszer én is jól érezzem magam? Nem lehetne, hogy csak simán szeretnél engem? Nem lehetne, hogy egyszer azt csinálom, amihez kedvem van? Nem tudnál egyszer csak figyelni rám? Nincs számomra jó ajándékod? Miért nem engedsz el? Sokat szolgáltam már neked. Sokat tettem érted. Szerintem járna már valami bónusz.
– Szerinted miért tartalak magam mellett? Így tudok vigyázni rád. A feladatodat én is, más is el tudná végezni. De rád bíztam, hogy velem maradhass.
– De nem érdemelnék már valamit?
– De. Csak már jó előre odaadtam, amikor még nem is értetted és valóban semmi közöd nem volt hozzám. Az én jó ajándékom az üdvösség ajándéka. Hozzám tartozol örökre.
– Akkor nekem semmi szabadságom nem lehet?
– Hát persze. Megszabadítalak a kétségeidtől, nyugtalanságaidtól, a zavarodottságodból, a hitetlenségedből.
– Neked ne lehetne lehetséges, hogy egyszer azt akard, amit én akarok, és úgy segíts, ahogy elképzelem?
-A te elképzelésed és az akaratod az élet. A jó élet. Pont ezt képzeltem el számodra és pont ezt akarom neked.
Azt gondoltam, hogy én teszek valamit Istenért. De végül megértettem, hogy mindent azért tehettem, mert Isten maga mellett tartott, hogy ne vesszek el.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn. 3.16
