Íme, mily jó, és mily nagy gyönyörűség, ha a vádaskodás helyett győzni tud az egység. Ha generációk és nézetek nem törnek egymás ellen. Ha az eltávolító bélyegek és skatulyák helyett sikerül betölteni a parancsolatot. Ha egy Atya gyermekeiként tudunk tekinteni egymásra, s nem gyanakodva, röpképtelen fiókaként a másikra: nem kakukk-e. Egy fészekalj, mely elé adta az Úr az áldást és az átkot: melyikké akartok lenni egymás számára? S milyen nagy dolog az, amikor ezek nem a fészekből való kilöködés mellett döntenek, hanem az együttélés mellett. Emberi ösztönök helyett az Isteni áldozatot ábrázolva ki, a húsa árán fiókáit nevelőt. Akkor messzire túlcsordul ennek minden áldása, jótéteménye. Élethozó víz a szomjú tájon, felszentelő olaj, mely még a profánt is áthatja. Lehet, erről nem szól szalagcím, mégis teofánia.
Csak oda küld áldást az Úr, és életet örökre!
