„Amikor Józsué megöregedett és megvénült, ezt mondta neki az ÚR: Te megöregedtél, megvénültél, pedig még igen sok birtokba veendő maradt az országban. … Én magam űzöm ki őket Izrael fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked.” (Józsué könyve 13. rész 1. és 6. vers)
Isten népe Mózes vezetésével kivonul Egyiptomból, a szolgaság házából, megérkezik a megígért Kánaán határaihoz, de Isten sok csodája, gondviselése, vezetése ellenére se merik birtokba venni az Ígéret földjét. Hitetlenségük, engedetlenségük miatt 40 évig vándorolnak a pusztában. Az engedetlen generáció kihal. Józsué a 40 év leteltével, a vándorlás alatt született fiatalabb generációval kezdi meg a honfoglalást, amikor a Jordán folyón átkelve, Isten parancsára körbejárják Jerikó hatalmas kőfalait. A falak leomlanak, Isten ereje beviszi a népet a földre, amelyet megígért nekik, királyokat győznek le, honfoglalásuk ütközeteit vívják.
A fent idézett versek szerint Józsué megöregedett, de a honfoglalás folyamata még nem ment végbe, még van mit tenni. Abban, ahogyan Isten Józsuéhoz szól, mi is megláthatunk pár fontos részletet abból, ahogyan Isten az övéit vezeti.
1. Isten nem hagyja félbe, amit elkezdett, hanem véghezviszi. – Ha van még mit tenni, akkor azt meg is kell tenni. Ha nincs még készen, akkor be kell fejezni.
2. Isten nem küldi nyugdíjba az embereit. – Józsué nem nyugdíjat kapott öregségére, hanem hatalmas, új feladatokat.
3. Isten öröksége nem hullik az ölébe az örökösöknek, hanem meg kell harcolniuk érte. – A sorsvetéssel örökösökké váló törzsek nem felújított lakónegyedeket kaptak, szépen gondozott kertekkel, hanem Isten erejét, vezetését, támogatását az előttük álló honfoglalás küzdelmeihez.
Régen volt. De mintha ma sem lenne másként. Nem, nem a mostani közel-keleti konfliktusra gondolok, hanem azokra a helyzetekre az életünkben, ahol Isten királyságának még vannak olyan területei, amikre még nem lehet felhúzni a zászlót. És Isten azt mondja: Indulj!
