… Uhh hát ettől csak kiégni lehet, szomorkodni, meg haragudni. Úgy éreztem magam jóhír keresőben, mint egy olyan nyuszitojást kereső kisgyerek, akin ugyanakkor hegesztő szemüveg van, az udvaron meg taposó aknák. Ez nem jó terep örömhír kereséshez…
Nézzük inkább, mi okoz nekem örömet. Örömöt okoz, hogy találtam olyan könyvet, amit szívesen olvasok, noha sok könyvet hagytam mostanában pár lap után abba, egyszerűen nem tartotta fenn a figyelmem. Örömöt okoz mondjuk találni egy olyan nadrágot, ami épp illik rám, nem lifeg és nem is szorít, le sem gurog a hasamon, szóval csak úgy van, ahogy tisztességes ruhadarabnak illik. Örömöt okoz a kávé, úgy ahogy én szeretem, igazán kificamodott ízlésre valló epres kapszulával és vagy három deci kókusztejjel. Örömöt okoz, ha a fiam jókedvűen ébred, és nem kell noszogatni a készüléssel, és nem kell kora reggel házisárkánnyá válni azért, hogy elérjük az ovit. Örömöt okoz, amikor kiderül: a férjemmel pontosan ugyanúgy éltünk meg valamit, és tudunk együtt gyászolni, együtt ünnepelni, lelkesedni vagy a fejünk vakarni valami fölött. Örömet okoz, amikor valamit megélek, vagy megértek Istenről, vagy az ő terveiből. Ezek sokszor kis mozaikdarabok, amik együtt soha sehol nem hangzottak el, de mind hozzám talál és összeáll, mint az impresszionista pacái ha távolabb lépsz. Örömöt okoz, hogy tudom tartani a vállalt böjtöm – egyelőre. Örömöt okoz, hogy az elmúlt időben rengeteg emberrel tudtam beszélgetni, sokan tiszteljük, becsüljük, talán még szeretjük is egymást annyira, hogy kérni tudunk egymástól – tanácsot, új nézőpontot, vagy csak épp egy szem nurofent fejfájásra. Örömet okoz, hogy van a régi rutinos, a megszokott. Örömöt okoz, hogy Isten kegyelméből mindig várhatok újat. Örömöt okoz, amikor rosszra készülök, de jó kerekedik ki belőle. Örömet okoz, amikor a heti úszásomon azt érzem: előrehaladtam. Szabályosabbak a mozdulatok, természetesebb a ritmus, és kétszáz méterrel többre jutottam egységnyi idő alatt, mint legutóbb. Örömöt okoz, hogy ez a pénteki úszás általában a heti munkám végeztével és így a már elvégzett munka örömével telik meg.
Ahogy így sorolom az örömöket, valójában nagy kérdésem lett, hogy érdemes-e hagynom a híreknek, hogy tematizáljanak, és olvasva őket az én nappalimban is égjen a füstgyertya, robbantson a drón, hallgasson le a poloska, vagy az idegszálaimmal játsszon a klikkbait cím. Melyik mond nekem többet Istenről és magamról, a hírek, vagy ha számba veszem, mennyi mindenért lehetek hálás? Meg nem történtté tenni nem tudom egyiket sem. De afölött van hatalmam, mennyire hagyom magamra hatni. Különösen böjtben ez felelősségem is.
