Minap mondta valaki, hogy lassan majd annyit fogunk költeni nyáron hűtésre, mint télen fűtésre. Nem volt az még olyan régen, hogy augusztus 20. után menetrendszerűen beköszöntött a hűvösebb idő, volt legalább egy hetünk kipihenni akár a nyári hőséget is, és kicsit már ősziesebb hangulatban készülődni az első becsengetésre. Jó volt ez a tanszereket vásárló családoknak, a vakációtól búcsúzó diákoknak és persze a pedagógusoknak is, akik ilyenkor már javában dolgoztak a tanévkezdésen.
Nem is beszélve az első tanítási napokról, amikor kifejezetten jót tesz lélektanilag egy kis borús idő, csepergő eső, hűvösebb fuvallat. Igen, váltani kell, munkához kezdeni, szünetekben még – ha lehet – szaladgálni az udvaron egy kiadósat, de aztán vissza a termekbe! Meg lehet osztani a nyári élményeket, de aztán fel kell venni a fonalat, ismételni a tavalyi anyagot és lépni tovább.
Namármost. Itt a mi kis helyi iskolánknak modern építésű termei vannak, nem amolyan patinás, régi épület, vastag falakkal és kisebb ablakokkal, de nem ám! A délkeleti oldala minden teremnek csupa-csupa ablak, üvegfelület az egész! Ki volt ez anno voltaképp nagyon is jól gondolva: legyen minél több természetes fény a tanuláshoz diáknak-tanárnak, minél kevesebbet kelljen égetni a neont, a jó hőszigetelésű ablakokon át beáradó fény még egy kicsit át is melegíti a helyiséget.
Hát, most nem kicsit. A legfelső emeleten 33 fok van a termekben. Még behúzott sötétítő függönyökkel is. Légkondicionáló pedig nincs. De hát ki gondolta volna…
Pedig ezt kell most, gondolni, gondolkodni.
Lehet, hogy nem vettünk komolyan minden vészjósló előrejelzést az általános felmelegedésről, lehet, hogy csak futunk a történések után, de most már a saját bőrünkön tapasztaljuk és akkor legalább „fussunk”. Vagyis gondolkodjunk és tegyük meg, amit lehet és ami rajtunk múlik. (Például ne áltassuk magunkat azzal, hogy a jövő nyár majd jobb lesz, enyhébb, rövidebb hőséggel. Nem lesz.)
Az iskola most légkondira való gyűjtésen gondolkodik. Ha lehetne, most már nem digitális okostáblákat igényelnének a tankerülettől, hanem klímaberendezéseket. (Nagyon jól jönne a megnyújtott júniusi tanítási időben is!) A tanárok – ahol/amikor tudják – a szabadban, árnyékban tartják az első hét óráit. Figyelnek a diákok elegendő folyadék-fogyasztására. Megteszik, amit tudnak.
A nyereséghabzsoló multicégek és iparóriások, gigantikus tengerjárók és teherszállító repülőgépek tulajdonosai helyett nem tudunk lépni. Náluk van a valódi felelősség, nem a kisembereknél. Mi csak eldönthetjük, hogy mit és kitől vásárolunk, mostantól hogyan építkezünk, és feltörhetjük a betont, felszedhetjük a murvát és a térköveket az otthonaink és iskoláink, intézményeink udvaráról, hogy fákat ültessünk, minél többet és nagyjából azonnal. Ez viszont a mi felelősségünk és lehetőségünk.
A jövő nincs a kezünkben. És persze a jelen sem, sose volt. Az ember attól lett rossz gazdája a Földnek, hogy elhitte magának, hogy ő a Gazda. A Tulaj! A despota (deszpotész = korlátlan úr). Hát nem az. Józan alázatra lenne szükség és gyors gondolkodás-váltásra, nem csak kullogni a folyamatok után, vagy dacos-ostobán még azt sem. Egyetlen ember, egy kis közösség talán a világot nem menti meg, de rábízhatja a Teremtőre és Megváltóra, és ugyanakkor éppen így nagyon is sokat tehet… Ébresztő! Becsengettek emberek!
