Keresztyén üzenet a szeretet, a mindeneket szerető istenképűség. Az isteni szeretet a fény, az egyetlen megoldás nyomorúságunkra. Azonban ott van az üzenet másik oldala, a Teremtőjétől elszakadt ember bűnösségének sötét következménye. Erről nem is szívesen hallunk, pedig jobban felragyog a megváltó szeretet fényének mennyei valósága, ha tudjuk, hogy ez a fény azért adatott, hogy a bennünk is ottlévő, halálba vezető félelmetes sötétséget mulassza, és elvezessen az igaz úton az örök fényességbe. (Az olvasó szempontjából lényegtelen, de ezeket a sorokat egy parkolóház koromsötétjében jegyzem le, ahol az egyetlen fény a kocsi belső világítása. Ó, Uram, adj a te világosságodból, hogy ne kelljen sötétben félnem!)
Nem egyértelmű már a címül adott mondathoz a viszonyunk sem. Igaz, ami igaz, ez gyakorta nevelési célzattal hangzott el, arra intve a rosszcsontot, hogy odafigyeljen, mit csinál, mert Isten mindent lát és büntet. Ilyetén a szerető, gondoskodó, megtartó és megváltó Isten helyett egyfajta büntető Isten magvát hintette el. A büntető hatalom szorongását követi a dac, hagyja Isten a privátszférámat!
Olyan világban élünk, ahol a magánszféra sérthetetlensége látszólag egyfajta alapvető emberi jog, a szabadság csimborasszója. Miközben mindig figyel valaki… Hirtelen nem is tudnék olyan helyet felidézni, ahol ne lennénk megfigyelve: az utcákon, a tereken, a hivatalokban, a kocsik szélvédőjén, a zsebünkben a telefonon, az otthonunkban a számítógépünkön… mindenhol van egy objektív, aminek a fókuszában potenciálisan én vagyok, egy mikrofon, ami rám van hangolva. Figyel, hallgat, kifigyel, lehallgat. És visszaél azzal, amit lát, amit hall.
Valahogy megtanultunk ezzel együtt élni. Az élet része lett az örök vizslatás, még pozitív ideológiát is gyártottunk hozzá: mert biztonságot ad, megvéd, bizonyít és így tovább, és így tovább… Maga az emberi bűnösség legalizálja; szükséges, mert rosszak vagyunk, tőlünk véd.
A visszaélés iránt is van egyfajta vonzalom. Élvezzük, ahogy az algoritmusok „testreszabják” nekünk a fogyasztói létünknek ideális világot.
Sőt, a hátsó szándékú, nyereségvágyból elkövetett visszaélés is átkerült az elfogadható serpenyőbe, vagyis erre lehet következtetni abból, hogy a nagy többség olyan vezetőt választott az ország élére, akik lefölözte annak hasznát, hogy visszaélt, mégpedig családon belül, a lehallgatás eszközével.
No most, én kifejezetten jelentéktelen figura vagyok. Úgy hiszem, nincs nálam olyan információ, ami különösebb érdeklődésre tartana igényt. (Hacsak a fogyasztói létem nem tesz „érdekessé” – de ez is elég gyatra.) Mégis, jelentéktelenségem tudatában is feszélyez a világnak ez a „mindentlátása”. Mert tudom, ha akarnák, hát képesek arra, hogy ellenem használják. És mert arra emlékeztet, hogy potenciális bűnözők vagyunk mindannyian.
Szóval az van, hogy valójában mindig figyel valaki (valami) és ezzel úgy tűnik, nincs bajunk. De azzal fenntartásunk van, hogy Isten mindent lát. Ott van ebben az elutasításban az a látens keresztyénség, amely tudja, hogy van egy mindeneket elbíráló felső hatalom, melytől jobban tartunk, mint a világi ítélettől. És ott van ebben az is, hogy félünk szembenézni saját belső gyengeségeinkkel, aljasságunkkal, bűnösségünkkel. Félünk, mert ezt a mennyei mustrálást is emberi kontextusba helyezzük, ami visszaél, kihasznál, ellenünk fordít…
Isten azonban máshogy lát, máshogy tesz. Jézus Krisztuson keresztül tekint ránk, ami biztosíték arra, hogy nem büntet, nem él vissza, nem használja ki és nem fordítja ellenünk.
Isten szeme mindent lát, azaz ismeri minden cselekedetünket és gondolatunkat. És ez nem fenyegetés, hanem garancia az életünkre. Garancia arra, hogy a mindenek feletti Jó, aki ezt a jót akarja számunkra is, jelen van életünkben, őrködik felettünk. Azon a Jézus Krisztuson át lát bennünket, az Ő egyszülött Fián, akit értünk adott, aki magára vette a mi összes bűnünket, hogy nekünk már ne kelljen a büntetést elszenvednünk. Az Isten állandó jelenléte ezért nem szorongásra okot adó felügyelet, hanem óvó, védelmező jelenlét. Nem börtönőr, aki bezárva tart, hanem felszabadít. És ez a jelenlét nem a bűnösségünkre emlékeztet, hanem arra, hogy az Ő bűneinket eltörlő szeretetéhez méltó életet éljünk. Éljünk és ne visszaéljünk.