Site icon Meg van írva

Istenélmény- puszi vagy csók?

Van élményfürdő, élményfestés, élményvezetés, élménylövészet, élménypark… élménykeresztyénség és még hosszan lehetne sorolni. Olyan végeláthatatlan ez, mint BB felsorolása a Forrest Gump c. filmben, amikor órákon át, sőt, napokon keresztül magyarázza, hányféle ételt lehet a rákból elkészíteni.
Társadalmunk, de különösen is a fiatalabb nemzedék szinte falja az élményeket. Tűzijátékszerűen robban be egy-egy újabb impulzus legyen az új moziélmény vagy egy virtuális valóság szimulátor. A kereskedelem is erre az élmény éhségre épít. Mindig újat, valami „ütősebbet” kell a piacra dobni. Ahogy a közösségi oldalak megjelenésében is láthattuk. Az elején még az a felület csábított, ahol posztokat, cikkeket lehetett olvasni. Én ahhoz a táborhoz tartozom, aki megmaradt ezen a szinten. Viszont az olvasás túl sok időt vesz el, ezért kellett valami új, valami pörgősebb. Berobbant az „insta”, TikTok így, aki bírja tempóval, szintet léphet. A cél a lehető legrövidebb idő alatt úgy felkelteni a felhasználóban a „kaptam valami” érzését, hogy a lehető legrövidebb időn belül visszatérjen. Akkor lehet már más szinten is érinteni a felhasználót. Mert semmit nem adnak ingyen! Ha nem pénzzel fizetünk, akkor energiával, idővel, kapcsolati tőkével.
Sokszor elgondolkodom, hogy az istentiszteleteink milyen élményt nyújtanak a templomba látogatóknak? Olyat biztosan nem tud, és nem is kell nyújtania, mint amit egy mozinak például. De egy olyan világban nevelkedett embernek, mint a mai, mégis nagy kérdés, hogy mit adhat, ha beül a templomba? Klisémondattá vált, hogy közösségben lehet. A gyülekezet a lelki támasza, mely mint egy hátország ott van mögötte jóban és rosszban. Igaz mondatok ezek, csak hát…azt látom, hogy közösségben legszívesebben mindenki magában van. Otthonról a felhasználó neve mögül szívesen vállal közösséget random felhasználókkal bárki. Általánosítok? Igen. És valahol mégsem.
No de akkor mégis, mit kap, aki elmegy a templomba? A sokk után, hogy „te jó ég, ez a nagyanyáink idején is pont így nézett ki!”, levegőt kaphat és vehet. És mint tudjuk, aki lélegzik, él!
Levegőt kap, aki beül a templomba istentiszteletre, mert a hangsúly nem a gyorsaságon, hanem az időtlenségen van. Lehetősége van nem csak egy impulzusban részesülni, hanem valami olyanban is, amit úgy hívunk: istenélmény. Persze az is igaz, hogy ez egy nagyon komplex dolog. Azt hiszem, leginkább a puszihoz és a csókhoz tudnám ezt leginkább hasonlítani most. A puszi gyors, felszínes, egy apró impulzus. Épp csak egy villanás. Rohanunk reggeltől estig, mi más férne bele az életbe? Loholás lélegzés helyett. Puszit szinte bárkinek adunk. Ahogy lájkolunk egy képet vagy posztot. A csók teljesen más. Csókot nem váltunk akárkivel. A csók szenvedélyes és mély. Tartalmas és tovább is lendít. Felébreszti a vágyat a többre. Némelyeket talán megbotránkoztat így beszélni istenkapcsolatról, de hát nem az önátadásról szól hitünk? Titokzatos egyesülés Krisztussal, mondja Kálvin az úrvacsoráról.
Isten jelenlétének személyes megtapasztalása valami olyan esemény, ami nem tárgyiasítható. Nem lehet képeslapon feladni, nem lehet vásárfiaként haza hozni egy utazásról, és nem is lehet úgy beszélni róla, hogy aki hallja, teljesen megértse és átélje. Mesélünk élményeinkről, emlékeinkről, de igazán az tudja, hogy milyen is volt, aki részese volt, benne élnek élményként tovább a történtek. Egy emberélet emlékeit, élményeit nem tudom átadni senkinek, de ismerem az útját, hogy hogyan lehet része benne bárkinek. Elég egy fotó vagy videó.
Istenélményt sem tudok átadni senkinek, de ismerem az útját, hogy hogyan legyen az övé Isten jelenlétének megtapasztalása. Hogy miért vagyok ebben ennyire biztos? Személyes tapasztalat. 🙂 Mert van istenélmény és egy élmény az Istennel találkozni! Aki tehát belép ma a templomba, megkap minden lehetőséget, hogy megélje ezt az élményt. Csendet a nagy zajban, levegőt a loholásban, a „most” állapotát, amikor leginkább a holnapban vagy a tegnapban élünk. Nem az áruló csókját, de az Isten jelenlétét kapja. Sok házasságból kikopik a csók, ahogy a vallásos emberekből a hit. Az istenélmény a kapcsolat, összhang és harmónia magunkkal és a körülöttünk lévő világgal arra indít, hogy ezt soha ne engedjük kikopni az életünkből. Aki ezt megtapasztalja egyszer, már nem csak egy puszira, rövid, apró impulzusra vágyik. Lehet azzal vádolni az egyházat, hogy kétezer éve ugyanazt mondja, de ennél hosszabbat és mélyebb tartalmat én el sem tudnék képzelni. Csak hálás lehetek, hogy megtörténik és részese lehetek.

Exit mobile version