Vízkereszttől hamvazószerdáig tart a farsang időszaka. Több évszázados hagyománya van ilyenkor, a karácsonyi időszak elmúltával, de még a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt, a mulatozásnak, lakomázásnak, beöltözéseknek. Országonként és vidékenként lehet különböző, ahogy elég más a velencei vagy a riói karnevál és a mohácsi busójárás, egyes korokban is másképpen élték meg, de a lényeg ugyanaz:
Felborul a rend, kilazulnak a küzdelmes hétköznapok kötései, a nagyböjt kezdete előtt evés-ivás és hangos jókedv kap teret, és kicsit a régről örökölt télűző varázslások motívumai is, bár ezek a pogány szokások a mi kultúránktól azért kevésbé idegenek, mint a halloween világa.
Ilyenkor tényleg minden korosztály megtartja a maga mulatságát, felnőtt közösségek bálokat rendeznek, a gyerekeknek pedig az iskolákban és még az ovikban is megy a farsangi beöltözős buli.
Ezekről szerintem mindenkinek van saját-élménye gyerekkorából, jó és vicces emlékek, vagy épp talán kellemetlenek és kényszeredettek, büszkék vagy szégyenkezők, és biztosan készültek fényképek is.
Aztán mikor szülővé válunk – bármilyen visszafogottak és nem-bulizósak is legyünk – eljön a második farsangi korszakunk, mikor a gyerekeinket kell beöltöztetni. Ezt lehet lazábban megoldani, például pénztárcával egy jelmezkölcsönzőben, de lehet a kreativitásunkat is kiélni benne. Persze támadhatnak feszültségek is: „Könyörgöm, miért akarsz kondenzátoros kazán lenni?!? Nem, a százlábú sem jobb, megőszülök, mire megvarrom…”
De tudjuk, hogy megvan ennek a varázsa, hogy átváltozhatunk, gyermekként főleg még könnyebben azonosulva azzal a mesebeli lénnyel, királylánnyal vagy hőssel, mókás vagy félelmetes alakkal, melyet magunknak csak arra a napra választottunk. Tudva, hogy visszaváltozunk majd.
Könnyű kis játék ez, de megvan a mélylélektani jelentősége annak, hogy mi szeretne lenni egy kisgyerek (vagy akár egy felnőtt), milyen én-azonosulásban akar megmerítkezni. Valami hozzá nagyon hasonlóban, vagy éppen egy csak ilyenkor lehetséges kirívóan másban. Talán nem is tudatosul, mert az egész csak jó poénnak tűnik, hogy milyen én-tapasztalattal jöhetünk ki belőle.
Felöltözni valaki mást, mint akik vagyunk, vagy azért mert annyira vágyunk azzá, hasonlóvá lenni, vagy éppen azért, mert mély és talán ki sem mondott félelmet kelt bennünk, és a beöltözés ennek a félelemnek a feldolgozását és legyőzését hozza.
A jelmeznek egyébként meglepően tág jelentéstartalma van.
Jelentheti valóban a farsangi öltözetet, de bármilyen más álöltözetet is, akár elvont értelemben: alakoskodást, hamis szólamokat, hazug viselkedést, aminek a „jelmezében” lehet mások bizalmát megnyerni saját önző érdektől vezetve, álcázva az igazi indulatot és valót.
Jelenthet egész egyszerűen színpadi vagy filmbeli öltözetet, amit hivatásos színészek viselnek egy-egy alak megformálásakor. A díszlettel együtt a jelmez sokat segíthet abban, hogy átéljék és a nézőknek is megjelenítsék az adott szerepet. Ha igényesen és minőségileg megalkotott a jelmez, manapság még Oscar-díjat is lehet nyerni vele…
De ahogy utánaolvastam, rá kellett csodálkoznom egy 1905-ben megjelent könyv kapcsán, hogy a jelmez jelenthet egész egyszerűen viseletet, ruházkodást is. Majd százhúsz éve Nemes Mihály vette végig „A magyar jelmez” című művében a magyarság öltözködésének történetét attól az időtől, mikor még az ázsiai vad pusztákon nyargalásztak a magyarok, egészen a XX. század elejéig.
Ma amikor majdnem minden ember egyforma ruhát hord, furcsa belegondolnunk, hogy évszázadokon, sőt évezredeken keresztül mennyire másképp öltözködtek az emberek, annak ellenére, hogy egy korban éltek. Milyen nagy különbség volt az uralkodó réteg és a pórnép ruházkodása között, vagy egy-egy vidék népviselete között.
Akkor a „jel-mez” arról beszélt, hogy ki vagy, kikhez tartozol, milyen csoport-közösség határoz meg téged. Honnan származol, mik a gyökereid, kikkel tudsz azonosulni – hogy maiul mondjam, mi az identitásod. Mindehhez pedig az idei farsangi időben is csak annyit fűznék hozzá:
„Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vetkőzzük le azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járjunk, nem tobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és irigységben: Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Rm 13,12-14)
