Jönnek a messenger üzenetek, írjunk alá a helyi jelölteknek. Ajánlóív. Mérlegelünk, mi vállalható, mi nem, kit látunk, kit tartunk hitelesnek. De ugye, nem csak magánemberként, hanem a gyülekezetért felelősként is nézi az ember a helyzetet.
De érdekes a túloldal is. Ki indul? Ki vállalja akár azt, hogy a gyerekei majd összefirkált, vagy kifigurázott plakátokon is láthatják őt viszont, vagy olvassák a sárdobálást, aminek célpontja lesz. Megválasztása esetén meg a legutolsó kátyú és tyúkper is az ő illletékességéhez fog tartozni, legalábbis addig, amíg százegyedszerre is elmagyarázza az illetőnek, hogy valójában kit kell az üggyel keresni…
Szeretné hinni az ember, hogy olyan sikeres, értékes és szakmájukhoz értő emberek, akiknek valami érthetetlen oknál fogva van még szabad vegyértékük a köz szolgálata számára. Talán kirepültek a gyerekek és delegálható a munka (egy része), és már keresni sem akar többet… A kérdés, hogy létezik-e efféle?
Vagy inkább olyan emberek próbálkoznak még egy új területen, akiknek az eddigiek sem váltak be? Ne adj’ ég, menekülnek? Olyan jó lenne, ha marketingszöveg helyett őszinte sorokat olvashatna az ember: „kiégtem a munkámban, reménykedem, ebben nem hasalok el”, „nyugdíjba jöttem és feleslegesnek érzem magam, kell valami új cél, hogy életben maradjak”, „hajdan tanár voltam, hiányzik az, amikor felnéztek rám és meghallgattak”… Szeretném látni az igazi motivációkat, de hát a legtöbb jelölttel nincs mód váltani pár szót sem, nem még hogy eljussunk egy mélyebb lelki beszélgetésig. De félek, hogy sokszor nem a helyi társadalom krémje vállalkozik ilyen pozíciókra, hanem éppen negatív kiválasztódás érvényesül.
Hogy kit kell megválasztani, nem tudom. A településünk összes jelöltjéből összesen kettőben vagyok nyugodt, pedig az ő motivációikat is csak részben ismerem.
Azt viszont tudom, hogy Isten a legnegatívabb igazságaink, a legmélyebb motivációink ismeretében döntött úgy, hogy kellünk neki. Neki hiába gyártanánk plakátmosolyt, pontosan ismeri a fonákunkat. És mégis minket választ. Szeret az Úr, azért nincs még végünk! És hagyja, sőt várja, hogy országa polgárjelöltjei legyünk.
