„Jöjj, igaz fény! Jöjj, örök élet! (…)Jöjj, alkony nélkül való világosság! Jöjj, mindenki téged vár a nyomorúságban! Jöjj, holtak föltámadása! Jöjj, aki puszta intéseddel teremtesz, átformálsz, és megújítasz szüntelenül mindent. Jöjj, Te, aki láthatatlan vagy, akit soha senki nem érinthet, meg nem simogathat. Jöjj, aki az órák árjában zuhogsz, mégis mozdulatlan állsz fölötte; aki magasabban lakozol az egek egénél, de meglátogatsz bennünket, földresújtottakat. (…) Jöjj, aki a vágyam lettél – a te műved, hogy vágyakoznom kell utánad, akit azonban emberi lehelet el nem ér. Jöjj, lélegzetem és életem! Jöjj, örömöm, dicsőségem, tartós pihenésem! Hálát adok neked, mert egy lélek vagy velem, anélkül hogy lényembe vegyülnél és elveszítenéd magad, s hogy mindenem lettél a mindenben úgy, hogy Isten maradsz, magasan mindenek felett. (…) Mert te vagy az egész jóság, Te vagy a szépség teljessége, a boldogság egésze. Téged illet az Atyával és a Fiúval az egész világ imádása mindörökké. Ámen
(Új-Teológus Simeon, Bizánc = Fohászok és vallomások: A világ legszebb imái, szerk. Lukács László, Budapest, Vigilia, 1988, 111.)
Szemlézte: Soós Szilárd