Sokféle tanulmány, írás született már arról, hogy mikor és hogyan terjedt el a keresztény világban a karácsonyfa állítás szokása, mi ennek a hagyománynak az eredete. Hogyan alakult ki, ki állította az elsőt, miképpen vették át egymástól a népek, és hogyan lett az egyszerű, eredetileg csak almával és dióval, esetleg néhány gyertyácskával díszített fenyőből mára pompázatos, néha már giccsesbe hajló bel- és kültéri giga-dekoráció.
Olvashatók különböző elemzések a szimbolikájáról is, amiben viszont mindegyik megegyezik, az a fa örökzöld voltának és az almáknak → piros gömböknek a jelentősége. Az „örök” fa, mely gyönyörű és tökéletes gyümölcsöket terem… Igen, ez az Éden „életfája”!
És bár az idők folyamán ezek az édenkerti gyümölcsökre emlékeztető gömbök már mindenféle színben kezdtek pompázni, és melléjük kerültek jégcsapot, gombát, házikót, angyalkát és egyéb gyermekjátékokat formázó díszek is, az Ádám és Éva napján állított karácsonyfa mégis elsősorban az elveszített, de a mennyben újra megígért Édent jeleníti meg.
Noha vannak források, melyek szerint a paradicsomkertnek éppenséggel a rossz emlékű, átkos fájának felidézése által. Miszerint az alma a bűnbeesésre emlékeztet, a hosszan tekergő, csillogó girlandok pedig a csábító kígyóra. De nem ünneprontásként, hanem hogy örvendezzünk, mert megszületett a „második Ádám”:
„Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”
Míg a keresztény karácsony egyéb díszletei, a betlehemes a kisdeddel, a szent szülepárral, pásztorokkal, bölcsekkel, angyalokkal és a csillaggal a világmindenség létének fordulópontját jelentő pillanatra, Isten Fiának megszületésére mutatnak, addig a karácsonyfa a maga módján nyit üdvtörténeti távlatot és ad biblikus antropológiát.
Beszél az emberről, mint Istentől eredendően jónak akart-alkotott, de bűnbe esett és azóta is a bűn átkát hordozó, a halál és kárhozat alatt lévő teremtményről. (Tudom, manapság ilyesmiket nem illik forszírozni…)
De éppen ebből fakadhat az az ámuló és mélységes öröm is, hogy arról az Emberfiáról is szól, aki eljön, hogy ez alól az átok alól megszabadítson, a kígyó fejére taposson, emberként életét adva váltságul mindenki bűnéért, Istenként legyőzve azt.
Ő a tökéletes ember lesz/lett, a mennyben = Isten abszolút közelségében is ember marad, egy közülünk, és nekünk is helyet készít, újra ezt az Istenközelséget, megtisztult-megújult emberlétet ígéri nekünk, mert aki hisz Őbenne, annak enni ad „az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van” (Jel 2,7).
A mi családi otthonunkban már áll a gyermekeim által feldíszített fa, és gyülekezetünk templomában is – felállítva és feldíszítve presbiterek és segítőkész testvérek által. Köztereken, templomokban, otthonokban hirdeti a karácsonyfa Annak szeretetét, Aki emberlétünk kezdetétől annak végéig Teremtő és Megváltó Urunk.
Legyünk hálásak, hogy mi itt, Európa közép-keleti szegletében egyáltalán még felállíthatjuk az Édenkert emlékezetes és ígéretes fáját, és amikor ünneplünk, gondoljunk mindarra, amit üzen nekünk!
