Bár a karácsonyi ünnepkörhöz az örömteli, békés és szeretetet a középpontba helyező együttléteket társítjuk – reménykedve, hogy megvalósul – de fontos beszélni az árnyoldalakról is. Például az adventben és karácsonykor aktivizálódó szekértáborokról, melyek egy pláza üzlete előtt, a templomajtóban, a karácsonyfa körül, a konyhaasztalnál késhegyig menő vitákat tudnak egymással folytatni.
Vannak évszázados viták és vannak nagyon újak, de egy biztos, hogy a karácsonyi szokásaink mentén előbukkanó törésvonalakhoz és állóháborúkhoz képest az, hogy UTE vagy Fradi, BMW vagy Mercedes, iPhone vagy Android békés baráti nézeteltérés.
Néhány példát hozok hát, mik az idei adventben, az idei karácsonykor is velünk voltak.
(Megjegyzés: a családokat és baráti köröket is szétszakítani tudó magyar pártpolitikai acsarkodást most kihagyom. Ahhoz nem kell ünnep, másfelől ez a cikk – ha valaki nem vette észre – nem akar véresen komoly lenni, a politika csak elrontaná. Szóval, a karácsonyi ebéd során felhangzó Orbánozás és/vagy Gyurcsányozás most kimarad…)
Az adventi koszorú
Főleg vallásfelekezeti különbségek mentén fennálló egyetnemértés. Színekről van szó, szó szerint: akkor most fehér gyertya van a koszorún vagy három lila és egy rózsaszín. Elsősorban online felhorkanásokat láttam egyik és másik oldalról. Bősz protestánsok bármelyik kétszínű gyertyás koszorúban a háttérben meghúzódó vatikáni szálat látják, katolikusok pedig váltig állítják, hogy csakis a lila-lila-rózsaszín-lila a jó, minden más a fogyasztói kultúra trójai falova.
A mindenféle huszadrangú cikklopkodós, de szanaszét osztott híroldalak igénytelen cikkei csak rátesznek egy lapáttal. Hisz ezekben minden utánajárás nélkül leírják, hogy is van a remény és az öröm színe. A feketeöves protestánsok pedig büszkén fényesítik hófehér gyertyáikat.
Pedig némi történeti utánajárás segít: az első adventi koszorún, amit valóban egy protestáns, evangélikus lelkész készített, huszonnégy gyertya volt – a hétköznapok színe a piros, a vasárnapé a fehér.
Megoldás:
Ha protestáns vagy, nem kell megijedni a kétféle színűtől, ki lehet egy adventen próbálni, egyáltalán nem az ördögtől való az advent vasárnapjaihoz párosítani a bűnbánatot és az örömöt, amit eredetileg jelentenek (persze sok más magyarázat van még…). Katolikusként belemerülhetsz a koszorú történetébe, érzékenyebbekké válva a többi egyház érzékenységére. Vagy segítheti a békét a közös ellenség: ezoterikus gyertyamagyarázatok Facebook-megosztásokból, párat elolvasva elhalványulnak a különbségek a gyertyákon.
Mikor kell feltenni a karácsonyfa-égőket?
Én biztos vagyok abban, hogy sok házasság bicsaklott bele, több családbéli generációs szembenállás mélyült el különböző karácsonyfadíszítős vastörvényekbe. Egy szín, kettő vs összevissza bármi. Legyen szaloncukor, hisz mindig is volt vs „Nehogyfelmerdtenni a proli szaloncukrod”. Csak kézzel készített, népművészeti remekek vs fröccsöntött bármi és lehetőleg villog. Sorolhatnánk még, belénk égtek.
Ilyen a fényfüzérek, lámpasorok feltekerése is a fára. Az egyik oldalon azok, akik szerint az első lépés kell, hogy legyen, minden más csakis utána! A másik oldalon azok, akik szerint ez a pont a fadíszítő mondat végén, sőt a felkiáltójel! Nem tűnik komolynak, nem is gyakoriak a hangos viták, de tapasztalatom szerint ott ég az erre érzékenyekben a feszültség. Persze az egyik enged, de a másik számára a fa már nem lehet szép. Hisz úgy nem lehet, ha az elején vagy épp a végén kerül fel az égősor (kinek-kinek hitvallása szerint).
Megoldás:
Régóta idegesít ez a vita családtagjaid, barátaid között, pedig ez téged nem érdekel? Két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy lebeszéled őket az égőkről. (Esetleg eldugod, de ez nem szép.) A másik, hogy lázadó leszel, igazi punk és megmondod, hogy a folyamat közepén kell égőt telepíteni! Akkor, amikor vannak díszek és még lesznek is. Lehet, te leszel a közös ellenség, de ezt az áldozatot be kell vállalni a béke érdekében. Ki kell próbálni!
A mákos vagy a diós a jobb bejgli?
Ne dőljünk be! Álprobléma! A felesleges viták tökéletes példája. Nem mindegy? Legalább nem eszik meg a felek egymás elől – ez maga a békesség.
Ha mégis kitör a háború, nincs mit tenni, türelemmel végig kell várni, míg elfogy vagy hozzák a zserbót, ami körül teljes béke és konszenzus van.
Megoldás:
Trollkodj. Dobd be, hogy a bejgli amúgy rossz, nem is érted, minek van. Vagy kiabáld be újhullámosként, hogy egyedül a gesztenyés a jó!
Ki hozza az ajándékot?
Ez nem is háború, hanem maga az őskáosz, a totális anarchia. Ahány ház, annyiszor szokások sokszorosa. Szegény kisgyerek: otthon hozza a tündér az ajándékot, aztán megkapja a nagymama meg a keresztapu Jézuskájától, ami jár, majd az angolszász kultúrában szocializálódott rokontól a Mikulás vagy Télapó által hozott meglepetés következik (ami nálunk már megvolt december 6-án), legvégül az unokatesó átadja a magáét, hogy „Tessék, ezt vettem”. Húsvétkor legalább csak nyuszi van, de ez maga a vallási-ideológiai horror! JézusKÁK és a Mikulás, Télapó és angyalok plusz a különutas rokonok és barátok birkóznak a gyerekek kis karácsonyi mesebeli misztikájáért.
És közben a háttérben a sugdolózó viták: „Nem megmondtam, hogy nálunk angyalka van!?!!” Háborog a mély, de soha nem törhet ki igazán, hiszen a gyerek érdekét kell nézni. A gyerekét, aki próbálja beosztani, kinél milyen transzcendens lény vásárolt be a játékboltban.
Megoldás:
Nincs. Fel kell nőni, akkor megoldódik. Vagyis nem, csak te leszel a probléma a következő generációnak
Mű és valódi fenyők
Korunk természet-tudatosabb gondolkodása mellett szárba szökkent szembenállás: ki kell-e ezért a pár napért fák tömegeit vágni? Vagy legyen egy a pincében tartott műanyag-fenyő?
Ez talán a legfrissebb. Harcos környezetvédők csapnak össze a hagyományok mellett harcolókkal, közben a csendes többség csak pislog. „Miért teszel a szoba közepére egy fa-hullát? Nem lett volna neki jobb, ha még mindig a földben lenne, fészkei között kismadárral? Gyilkos!” „Mi ez a gumihulladék? Még csak nem is hasonlít a fára, műanyag! Te mondod magad természetvédőnek?” És ez így megy tovább, egyre inkább. Jönnek valós érvek is de mindkét oldalról. A termesztett és kivágott fenyők ökológiai lábnyoma csap össze a gyárban összekutyult műfenyő ökológia lábnyomával. Szerintük középút nincs. Türelem sem és békesség sem. Ez a harc még mélyülni fog, hatalmas háború elé nézhet a jövő karácsonyozó társadalma.
Megoldás:
Ha nem tudsz hova állni, vegyél egy földlabdás kicsi fenyőt úgy, hogy tudod is hova fogod ültetni aztán. Nem lesz rajtad fogás.
Még sorolhatnánk a hasonlókat, mert vannak, sok példát tudnánk még mondani. Hogy miért? Karácsonykor valóban szeretni akarjuk egymást, örülni a másiknak, békességet akarunk. Ezt sokszor kényszeredetten akarjuk, ki akarjuk erőltetni. És nem segít a karácsony előtti őrület és kimerítő készülődés sem. Ezek a konfliktusok a mellékhatások. Mert nem jó erőltetni, és csak felszíni változásoktól nem múlnak el az egyébként megbújó konfliktusok. És bizony egy bejglitölteléken vagy fadíszítésen robbanhat, ami a mélyben van.
A lényeget kell megtalálni, akkor nem ez lesz az eredmény. Ráadásul karácsony tényleg arról szól, hogy a Lényeg, az, aki értelmet ad az életnek és kibékít Istennel és magunkkal, majd segít kibékülni másokkal, szóval Jézus megérkezett. Vele kellene kezdeni és nála befejezni. A többi kegyelem.
