Még jóval a jelenlegi OMSZ-os botrány előtt téma volt – az ünnep közeledtével újra, mint szinte már minden évben – hogy kell-e egyáltalán ez a pirotechnikai giga-látványosság az augusztus 20-i ünnephez.
Szóba kerül ilyenkor, hogy milyen súlyos milliókba kerül az, ami rövid idő alatt felszikrázik és tova is tűnik mindjárt, és sok szó esik az állatbarátok részéről arról is, hogy ez milyen trauma a házi-kedvencek és amúgy minden állat számára, főleg a brutális hanghatások miatt.
Jómagam nem vagyok oda semmi ilyesmiért, maga a tűz látványa sem nyűgöz úgy le, ahogy egyébként sokakat. Nekem a tűz meleget meg főzést jelent, egy hasznos és megszelídített természeti erőt. A tábortüzekben is inkább a társaságot és a sült szalonnát szeretem, no és persze a füst is mindig felém száll… Szóval nekem igazán nem hiányozna.
De nyilván a puskapor 9. századi kínai feltalálása óta létező tűzijáték azért az ember számára valami egészen különleges dolog. Valami nagy és jelentőségteljes születése megünneplésének a tartozéka. Világszerte lövik fel, amikor az új esztendőt ünnepeljük január elseje kezdetén éjfélkor és országszerte, amikor az államunk születését ünnepeljük ilyenkor nyár végén, Szent István napján. Ahogy 1777 óta éppenséggel az amerikai Függetlenség Napja megünneplésének is elmaradhatatlan kelléke ez.
De egyre többször része születésnapoknak, esküvőknek és házassági évfordulóknak, amikor egy élet vagy egy életre szóló kapcsolat megszületését ünnepeljük. Az elkezdődött és azóta is meglevő élet örömének a szikrázó fényei ezek. (És ugye, ott van Bilbó 111. születésnapja is ☺)
Az ünnep és ünneplés képessége kifejezetten emberi sajátosság. Egyedül a teremtettségben mi vagyunk képesek rá, mert csak az ember fogja fel az időt, érti egyáltalán a múlt-jelen-jövő fogalmait. (Hiába kap az állatkertben a maci szülinapi málnatortát – jóízűen megeszi, de gőze sincs, miért kapta…) Mi tudunk emlékezni egyéni és közösségi jóra és rosszra. Nagy kezdetekre és végekre és évfordulókra, mert mi mérjük az időt.
És az ünnepnek egészen nyilvánvaló bibliai vonatkozása, biblikus alapja is van. A Genezis elbeszélése szerint tulajdonképpen Isten teremti meg az ünnepet – a hetedik napon. Odaszentelt idejét a megállásnak, éppenséggel az időből való kiemelkedéssel a rálátás, rácsodálkozás, hálás örvendezés alkalmát és lehetőségét.
Persze a kérdés mindig a hogyan is! Én azt gondoltam, hogy a kínaiaktól eltekintve ez a tűzijáték dolog valami újkori vagy modern kori huncutság, de utánaolvasva rá kellett döbbennem, hogy korántsem az. Valóban évszázadok óta jelen van az európai ünnepeken is, sőt hazánkban is.
A feljegyzések szerint legelőször 1476. december 22-én, Mátyás király és Aragóniai Beatrix esküvőjén kápráztatta el a megjelenteket a meggyújtott színes tüzek, „világító buzogányok, tűzkerekek, tűzkupolák, tűzgolyók, rakéták, röppentyűk, gyújtónyilak, rohanó tűzlándzsák, görögtüzek” fénye. Aztán az Oszmán Birodalom és történelmünk egyéb viharai sokáig kioltották ezeket az ünnepi tüzeket.
Amiről ezután tudunk, hogy 1772. július 27-én, Szent Jakab napján, Eszterházy Miklós József rendezett tűzijátékot a francia hercegi követ tiszteletére, melyet Bessenyei György “Az eszterházi vigasság” című versében meg is örökített:
„Egy kis lapály térség feküdt a szem előtt,
Melly salétromtűzzel mesterségesen tölt.
Egy ágyú bődül el, mellynek lármájára
Villámlás szökdös fel a kert lapályjára.
Égő szárnyak mentek a nagy fellegekre,
Bámulással néztek a tüzes egekre.
Egyik tűz másikát szaladásba marta;
Sok futó láng egymást ölelésre várta.
Ezerszer kezdődött a csattogó zúgás,
Villámlások között lett minden változás,
Tapsolás, kiáltás űzte a lángokat,
Ölelték, rángatták sok nézők magokat.”
Szóval, van ennek az egész dolognak hagyománya szépen.
Én azonban hadd tegyem fel mindezek után a címszereplő kérdést újra – ha egy kicsit másképpen is: Hogyan ünnepeljük Magyarország születésnapját?
Mert hogy ünnepeljünk, ez nem lehet kérdés. Az egész jelenlegi meteorológiai mizéria is nem a pirotechnikai látványosság miatt jelentőségteljes, hanem mert ezen a kései nyári napon egy egész ország – minden városa, faluja, települése – ünnepel és összegyülekezik a szabadban, a még langyos estében. Mert együtt vagyunk, közösségben – Isten szabad ege alatt… Bárhogyan is ünnepeljünk: tűzijátékkal, fényfestéssel, szabadtéri koncerttel, akármivel. És ha lehet, biztonságban.
Tehát talán érdemes elkezdeni gondolkodni a hogyan kérdésén. Ahogy kisebb települések már váltottak környezetbarátabb megoldásokra, ebben a nehezedő gazdasági és ökológiai helyzetben új ünnep-tradíciót kitalálni, kialakítani. Szerényebb költségekkel, a természet iránti nagyobb alázattal és szeretettel, de ugyanolyan közösségi erővel és önfeledtséggel igenis fényesedni – ünnepelni.
