Ha a bűncselekmények rovatban keresgetünk, ott találunk olyan tetteket, amelyek rendkívül embertelenek és visszataszítóak. Mindegy, hogy Anglia, USA, Németország vagy kies kis hazánk. A savas támadásokról van szó. A haragosok, kocsmai brigádok, férjek, szeretők, egymás és a társ arcába, vagy nemiszervére öntenek, permeteznek maró savat. Egész hátralevő életüket megbélyegezve, tönkretéve. Halálukig hordják a jelet, hogy valaki a gyűlöletében eddig elment. Ezt nem lehet jóvá tenni. Lehet némi plasztikai műtét, de a félelem, a psziché sérülése, a szemek vaksága, a nemiszervek károsodása immár megmarad.
Ott van a bőrön láthatatlanul és természetesen láthatóan is. Megpróbálják eltakarni a szégyent érzők, de nehéz elmagyarázni 36 C fokban, hogy miért van hosszú ujjú pulóver rajta. Nehéz elmagyarázni, hogy ő nem tud elmenni egy könnyed nyári estén egy szabadtéri színházi rendezésre vagy zenés estre, mert minden pillanatban attól retteg, hogy jön valaki, aki megint kinézi magának. Az áldozat tovább hordja a jelet, amit az elkövető rátolt. Aki elszenvedte mindezt, annak továbbra is megmaradtak a sérülés testi és lelki nyomai.
Olyan könnyű ítélkezni, hogy az áldozatnak kellett volna vigyáznia, nem kellett volna eddig feszítenie a húrt. Áldozathibáztatás. De ha lett is volna sara, akkor is ezt érdemelte? Ezen túl megmarad az undor, hogy milyen a bőre, az élete. A neheztelés, hogy mostantól másokra is rászorul, mert nem lát, vagy a végtagjait nem tudja használni. Normális emberi életről ne is beszéljünk. A nyomok ott vannak, maradnak, nem tűnnek el. Hiába nem ő volt a kezdeményező és provokátor, de a következményt ő hordja innentől kezdve. Lehet, hogy összetévesztették, nem is volt a célpont, az elkövető nem is gondolta, nem is így akarta.
Van egy szeretett rövidnadrágom. Nem használhatom, mert valamikor nem vettem a fáradtságot és abban festettem, mert az úgyis csak két perc és mi történhetne. Csak rácsöppent az akármi, amitől a sötétbarna nadrágon kis fehér foltok lettek. Használom kerti munkára, meg a műhelyben.
Kívülálló. Valamin kívüli. Ezzé válik az, akire bármi olyan dolog csapódik, amely örök jellé, bélyeggé lesz rajta, teljesen mindegy, hogy volt oka, vagy nem. Most az egyházunk választási jelölő közgyűléseket tart szerte az országban. Az elkövetkezendő hat évre kerületi és megyei szinten választunk vezetőket. Olyanok vagyunk, amilyenek. Azok, akik. Sokszor sebesek, rondák, foltosak, hegesek, kívülállók. Akikre nem néznek jó szívvel. Akiket jobb eltakarni, nehogy az úri közönségnek ne tessen a felhozatal. Önkritikával mondom, hogy sokszor szeretnénk szebbnek, jobbnak, tökéletesnek feltűnni, de nem lehet átverni a külső szemlélődőket. Ugyanakkor még így is jobb újrakezdeni, hittel Isten szolgálatába állni. Ebben a világban akár kívülállóként is végezni a kapott feladatot.
Kérdések mindig lesznek. Elviekben szeretet kérdései, meg csak jobbítási szándékkal. De sajnos abba a hibába esnek azonnal, mint a Tanú című film nagy jelenetében Virág elvtárs.
-Őrnagy elvtárs. Nem kivégzés, borotválás. Most azonnal a tanúk szobájába. (leteszi a telefont)
-Nem akarja még egyszer átnézni a tanúvallomását Pelikán?
-Nem. Annyit gyakoroltuk az elvtársnővel. Nem akarom.
-Egy kis frissítés sosem árt. Jó pap holtig tanul. Tudja ki mondta ezt Pelikán?
-Tudom. Tessék ideadni.
-Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától Pelikán elvtárs!
-Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet.
-Ejnye! Az álmatlan éjszakák. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik.
-Ez igaz.
Jelenleg nem a legcélratörőbb kérdések vetődnek fel. A kérdésekben már benn van az ítélet is. Így nehéz lesz jó válaszokat találni és annak megfelelően Isten szolgálatába állni.
Ha nem értenénk pontosan, akkor egy történet Erdélyből, még a Ceausescu időből 1988-ból. Magyarlónán többször is jártunk a teológusokkal, amikor különböző segélyeket, segítséget, gyógyszert vittünk. Persze csepp volt a tengerben. Magyarlónán élt egy kislány, akinek olyan vesebetegsége volt, hogy már nem segített a gyógyszer. Először dialízis, majd műtét segíthetett volna. A román kórházakban esélye sem volt a kezelésre. Volt ilyen kórház, de fenntartották a rendszer híveinek. A lelkipásztor próbálta meg kijárni, hogy engedjék ki Magyarországra, hogy megkapja a megfelelő kezeléseket, és életben maradjon. Behívták a szekuritáté irodájába egy beszélgetésre. Az irodavezető teológiával kezdte.
-A maguk hite szerint, ha meghal valaki, akkor a mennyországba kerül.
-Igen, ha Isten is úgy akarja.
-Akkor ez a kislány, aki szenved most, ha meghal, akkor a mennyországba kerül. Miért akarja megfosztani őt a mennyek országától? Nem jobb lenne neki, ha minél előbb oda mehetne?
Tegyék fel a kérdéseiket!