Csak egy faékegyszerűségű útmutatót kaptunk a tökéletes teremtő tökéletlen alkotásaként a tökéletesség felé: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Egy kávéfőző használati utasítása bonyolultabb, de bakker, nekünk ez se megy. Istent még csak-csak, magamban is találhatok valami szeretni valót, na de a másikat?
Kutatgatjuk a mi nagy megfejtéseinket, majd az önigazságaink (öngazságaink) karóját kihúzzuk a földből, és csihi-puhi a másikat. Jaj, én nem is őt bántom, hanem csak a magamét védem….
Munkácsy Krisztus trilógiájának része az Ecce Homo. A festőzseni letaglózóan tárja elénk a jólismert történetet: Íme az ember – mutat a tövissel koronázott, bíborszínű köpenybe öltöztetett Jézusra Pilátus.
Munkácsy műve azonban másra is rávilágít. Aki láthatta már élőben a monumentális festményt, az átélhette ott állva előtte, nézve az életnagyságú szereplőket, hogy maga is a kép, a történet résztvevőjévé lesz. Ott áll a tömegben.
Íme az ember. Ha eltakarjuk a krisztusi alakot a festményen, akkor tisztán kirajzolódik előttünk az ember. Mária Magdolna és Nikodémus, a tanítványok és a szenvedő anya körül ott a tömeg, a zajongó, vádaskodó és halált kiáltó tömeg. Eltorzult arccal, vicsorogva, öklüket rázva, tele gyűlölettel. Mintha a virtuális (és egyre inkább a valós) közösségi tér cseppet sem virtuális, nagyon is valóságos iszonyata lenne odafestve.
Keresd magadat a képen.
Mert ott vagyunk mind. Rázzuk az öklünket, az arcunk minden izma megfeszül, fröcsög belőlünk a gyűlölet. Bárkivel is helyettesítjük be a jézusi alakot a képen, az ott az erkélyen, Pilátus mellett, mégis mindig Krisztus lesz, bárkit bántasz, őt gyötröd.
Ma, amikor a kommunizmus áldozataira is emlékezünk (ezzel aktuálisan arra is, hogy a bűnös eszme új maskarát öltve ismét Krisztus és az ő népe ellen lázít, bezárná az Igét, a krisztusi szót a templomokba, s ha tehetné, a templomokat is bezárná… vigyázó szemünket nyugatra vessük), ne feledjük, hogy a gyűlölet milyen borzalmakra képes. Kicsiben is és nagyban is. De hogyan is felejthetnénk, mikor mindez itt történik a szemünk előtt. Szereplői vagyunk. Vétkezői és áldozatai.
Keresd magadat a képen. Ott van az ordító, de ott a közömbös, a lemondó, a szemét eltakaró, az ájtatoskodó, a mutogató, a kinevető. Van választék bőven a vérre vágyók között… „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Ebben a gerjesztett indulatokkal, dühvel teli világban, amikor követendő erény lett az acsarkodásra való képesség, ha máshogy nem megy, akkor legalább azzal a minimális szeretettel, hogy nem gyűlölöd, nem bántod, nem tiprod a sárba és nem kívánod a halálát a másiknak. Ne feledd, a gyűlöletnek nem ideológiája, a gyűlöletnek áldozata van.
