Csütörtökön bejelentette a svéd Királyi Akadémia, hogy 2025-ben Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. Az egész életművét díjazták. Sokféleképpen értelmezték, hogy miért is kapta a díjat. A legtöbben abban egyetértenek, hogy a művészet, nyelv erejét tudta megmutatni egy egyre zavarosabb világban. Maga is vall róla, hogy direkt ugyan nem tud a művészet hatni a történelmi, politikai folyamatokra, azonban titkos utakon mégis hatással van azokra, akik azt művelik. Tehát érdemes írni, sőt kell is írni. A legtöbben abban is egyetértenek, hogy megérdemelte.
A díjazott kiválasztását a Svéd Akadémia 18 tagú bizottsága végzi. Egy hosszú folyamat ez. A bizottság tagjai több száz embert, díjazottakat, tudósokat, kutatókat, tanárokat, akadémiai tagokat kérnek meg jelölésére. A jelöltek közül legfeljebb 20 főt kiválogatnak, és ezt leszűkítik végül 5 főre. A 18 tag ebből az öt jelöltből választ. A szavazatok legalább felét meg kell kapnia annak a jelöltnek, aki végül megkapja a Nobel-díjat.
Mit mond Krasznahorkai László magyar irodalmi Nobel-díjas író?
„Nagyon boldog vagyok. Nyugodt és ideges egyszerre. Tudja, ez életem első napja, amikor Nobel-díjat kaptam.” „Meg kell mondani az embereknek az igazat, és ebben a szellemben kell építészetet, költészetet, zenét, tudományt és gondolatot létrehoznia annak, aki művész…”
Azt mondja, hogy megtisztelő, hogy a magyar nyelven írók közül ő is felkerülhetett erre a polcra. Humorosan idézi Samuel Beckett-et, „ez több mint katasztrófa – ez boldogság és büszkeség egyszerre”. Hálás az olvasókért, mert ők adják az értelmét az írásnak.
„Nagyon szomorú vagyok, ha a világ jelenlegi állapotára gondolok. Ez a legmélyebb inspirációm, és azt hiszem, ez inspirálhatja majd a következő generációkat is az irodalomban. Adni valamit a következő generációknak, hogy valahogy túléljük ezt az időszakot. Nagyon-nagyon sötét időket élünk”
Mit szólnak a díjhoz mások? Negatív, pozitív is van.
A negatív hangok a globalista, kozmopolita, minimum zsidó ember kérdését feszegetik. Megint más írja, hogy középszerű író, és csak a globalista elit akart ezzel a tekintélyelvű magyar kormánynak üzenni.
Azért gondoljunk bele, hogy több száz jelentős alkotó, gondolkodó, mások véleményére hatással levő elmének eszébe jutott ez a magyar nyelven író, magyarul is gondolkodó, ám világ számos társadalmában is megérthető író. Mert bár magyar nyelven, de mindenkit globálisan is foglalkoztató dolgokról ír. Túlélni, átélni, tovább élni, valahonnan reményt meríteni ezekben az időkben is. Azért ez fontos muníciója annak a civilizációnak, amelyeket a művészetek is finomítanak.
Azt írja valaki, hogy „megnyugtató ez a változatlanság, ez a permanens egymásnak esés.” Negatív és pozitív vélemények márpedig vannak Magyarországon. Mi így szeretjük.
De azért érdekes, ahogy legalább Magyarországon a különböző pártállású, gondolkodású emberek legalább abban egyetértenek, hogy azért ez valami, mert mégis odatette a magyar nyelvet, a kifejezést arra a Nobel-díjas polcra. Ezzel csak összehozta az egyetlen nemzeti konszenzust mostanában.
„Magyarország büszkesége, az első gyulai Nobel-díjas, Krasznahorkai László. Gratulálunk!” Orbán Viktor
Mögötte felsorakoztak és gratuláltak Hankó Balázs kultúráért felelős miniszter és Sulyok Tamás köztársasági elnök.
„Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van az irodalmi Nobel-díj.” Karácsony Gergely főpolgármester
„A legújabb magyar Nobel-díjas legjobb regényei az elfeledett magyar vidék, a hatalom által elnyomott emberek világát mutatják be. Legnagyszerűbb regénye a Sátántangó, amelyből Tarr Béla készített kultikus filmet, megmutatja, hogy mit tett a magyar vidékkel a szocializmus. Műveiben ugyanakkor árad az elesettek iránti együttérzés és szeretet.” Magyar Péter
„A legnagyobb örömmel fogadtam a hírt. Ez egy megérdemelt, méltó elismerése Krasznahorkai László életművének, szerintem nagy elégtétel. Évek óta számítottam rá. Ha valakinek van egy ennyire egyéni, saját nyelve és határozott világlátása, az maximálisan megérdemli ezt az elismerést.” Tarr Béla filmrendező
Krasznahorkai mindezekre nyilván mondott köszönetet. A miniszterelnöknek is köszöni a gratulációt, bár továbbra sem ért egyet a politikájával. Azt is mondta, hogy eredetileg csak egyetlen könyvet tervezett írni, a Sátántangót, ám nem volt teljesen elégedett vele, ezért úgy döntött, hogy megírja a másodikat is, hogy kijavítsa az első hibáit. „Az életem a folyamatos javításokról szól.”
Tegnap szembejött velem gimnáziumi osztálytársam, Szurmay János írása.
„Irodalmi Nobel-díj – az utolsó szó jogán
Negyedikes gimnazisták voltunk, Szentendrén, a Móriczban, amikor egyszer csak beviharzott az irodalom tanárnőnk. „Itt van egy fiatalember, Szegeden végzős, most három hónapig ő tanítja nektek az irodalmat, legyetek vele rendesek… Krasznahorkai Lászlónak hívják.”
A bejelentést az illő kamasz-közönnyel fogadtuk.
A következő három hónapban aztán élőben előadtuk a Holt költők társaságát. Két hét sem telt el, s minden péntek este ott lógtunk a Tanár úrnál. A társaság egyik fele bent beszélgetett „irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról…”, a másik a konyhában, Anikóval mindenről, főképp életről, haláról, szerelemről. Volt, aki vörös bort ivott.
Tanár úr éppen az első novelláit írta. Nekünk olvasta fel a Borbélykézent, (a Jelenkorban jelent meg), s még arra is emlékszem, azon vívódott, nem lenne-e jobb cím a Mai? Modern? Sportos?
Ettől kezdve követtem minden sorát, minden regényét… Már a Sátántangónál tudtam, hogy a kortársak közül Pelevin az egyetlen, aki hozzá fogható. Az Ellenállás melankóliája óta pedig azt állítom, hogy a világirodalom legnagyobbjaihoz ért fel.
*
Az irodalom szubjektív, de egy ilyen állítást mégiscsak illő bizonyítani. Tessék…
*
Csak a legnagyobbak képesek arra, hogy egy regény írásának a kezdetén, az első szó leírásakor már pontosan ismerjék az egész művet. Bármilyen árat is fizetnek az írásért, valójában nem is írnak, hanem készen kapják egy másik dimenzióból. Az emberfeletti munka a dimenziók közötti átmenet.”
(A Nobel-díjhoz készült hivatalos illusztrációt Niklas Elmehed készítette.)