A szerencsejátékos ott ül a rulettasztalnál, és latolgatja az esélyeit: ha feketére vagy pirosra teszi a zsetonjait, 48,65%-os esélye van arra, hogy megduplázza a tétjét. Természetesen a páros és a páratlan számok is hasonlóan fizetnek, hiszen a tét lefedi a választható számok majdnem felét. Ez is egy matematikai feladvány, hiszen minél szűkebb a megtett számok köre, a nyerési esély annál jobban csökken, ugyanakkor a csábítás is nagyobb a kecsegtető nyeremény növekvő mértéke miatt. A krupié (osztó) szól: „Faites vos jeux!” – „Tegyék meg tétjeiket!”. Lehet fogadni. Mi van, ha egy számra teszek fel mindent, és bemondom az all-int?! Újra hangzik az osztó felhívása: „Faites vos jeux, messieurs, dames!” – „Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket!” Aztán újra megismétli: „Faites vos jeux!” – „Tegyék meg tétjeiket!” Lehet fogadni. Aztán elhangzik a fogadást lezáró mondat: „Rien ne va plus.” – „Nincs több tét!”, és a golyó elindul. Mindenki meredten figyeli a golyó cikázását, minden egyes bucskázását. Aztán a rulettkerék megáll, és végül a golyó megül egy rekeszben. A krupié máris mondja: „Le numéro gagnant est…” (A nyerő szám…). A vesztesek szomorú tekintettel figyelik, ahogy elindul a rulett-bot, és elviszi a zsetonjaikat, a szerencsések meg jókedvűen vehetik tudomásul pénzük megszaporodását.
Nekem, hál’ Istennek, nincs semmilyen játékfüggőségem, de egyre inkább azt érzem, hogy akaratom ellenére mégis belekerültem egy szerencsejátékba. Ráadásul egy össznépi, nagyon kockázatos szerencsejátékban veszek részt, ahol sajnos a játékosok nem is csak a vagyonukat, hanem a saját bőrüket is vásárra viszik. No, de nem beszélek a továbbiakban rébuszokban. Úgy kerültem bele ebbe a helyzetbe, hogy február óta minden este hőemelkedésem van. Nincs magas lázam, a maximum 37,5 °C volt eddig. De ez így mégsem normális. Természetesen nem vettem félvállról a tünetet, elmentem orvosi kivizsgálásra: előbb a háziorvoshoz, aki továbbküldött a belgyógyászatra. (Volt már vérvétel, székletminta-vizsgálat, tüdőszűrés, hasi ultrahang, gyomortükrözés, CT, fogászat, fül-orr-gége vizsgálat.) A sok vizsgálat azonban nem adott választ az azóta is fellépő esti hőemelkedésre. De azért a szakorvostól kaptam koleszterincsökkentőt, meg vesevédőt, mert bár az értékeim nem indokolják, de jók lehetnek a megelőzésre.
Erről az a vicc jut az eszembe, amikor az öreg székely beteg, és elmegy az orvoshoz. Pár hét múlva találkozik a komájával, aki megkérdezi tőle, hogy használt-e az orvos által felírt patikaszer. Erre az öreg székely azt feleli neki: „Tudod, úgy van ez, hogy az orvos felírja a receptet, mert neki is meg kell élnie. A patikában én kiváltom a gyógyszert, mert a patikusnak is meg kell élnie. De abból én nem szedek be bizony egy szemet sem, mert nekem is meg kell élni valahogy.”
De hol is van ebben a szerencsejáték? Ott, hogy manapság sajnos szerencse kérdése, hogy az egészségügy útvesztőjében mikor jutunk el egy olyan szakemberhez, aki tényleg felismeri, hogy mi a bajunk, és a gyógymódot is tudja rá. Az időfaktornak nagyon nagy szerepe van ebben a játszmában, mert a legtöbb betegség nem megy szabadságra, nem gyógyul meg magától, sőt. Amellett, hogy magam is keresem a hogyan tovább útját, bízom az isteni gondviselésben, hiszen korábban már megtapasztaltam, hogy „ha nagy a szükség, kéznél a segítség”, az Úr munkálkodik a háttérben. A lábammal is végigjártam ortopédusok sokaságát vagy 15 éven keresztül. A végén felmentem Pestre, időpontot kértem egy szimpatikusnak tűnő orvoshoz az ortopédiai klinikára. Róla kiderült azonban, hogy daganatos betegek ortopédiai problémáira szakosodott, ezért furcsán nézett rám, amikor elmondtam a panaszomat. De amikor megtudta, hogy Győrből jöttem ezért a vizitért, megsajnált, és átkísért a szomszédos rendelőben lévő bokaspecialistához, aki érdemben tudott foglalkozni a problémámmal. A vizsgálat után újabb 4 év telt el, mire meglett a műtét, köszönhetően a Covid-járványnak, és annak, hogy az állami finanszírozásban a dolgok kicsit lassabban mennek. De végül akkor nagyot nyertem: nemcsak egy kiváló orvost, hanem egy profi műtétet és egy jó, újra használható lábat is majd két évtized kálváriája után.
De most ismét hangzik a krupié felhívása: „Faites vos jeux, messieurs, dames!” – Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket! Felrakjak mindent egy számra, vagy gondoljak a biztonságra, hogy lehessen mivel majd tovább „játszani”?! Az osztó erélyes hangon közli, hogy „Rien ne va plus.” – „Nincs több tét!”, és a golyó ismét útjára indul.
De vajon hol fog megállni ezúttal? Emberi szemmel nézve ez megint csak egy eléggé kockázatos pörgetés. A keresztény ember zsetonjai azonban nem a vakhit, hanem a bizalom zsetonjai. Tudom, hogy bármelyik rekeszben álljon is meg a golyó, a nyereményt vagy a megoldást végül nem a véletlen és nem a szerencse méri ki nekem. Az asztal mellett ugyanis nemcsak egy személytelen osztó áll, hanem a háttérben ott van az az Áldott Orvos is, aki már eddig is oly sokszor kézen fogott a sötét útvesztőkben. Így, bár a golyó még gurul, én már most leteszem a legfőbb tétet: a reménységemet és az életemet az isteni Gondviselés kezébe. Mert nála az „all in” sosem jelent veszteséget.
