Hagyjon mindenki békén! Ne szóljon senki és ne is kelljen senkit megszólítani! Legtöbben erre a szintre érkezve várjuk a nyaralást. Elég messze megyünk a hétköznapok valóságától, ahol a szennyes kosár mindig tele, az ebédet meg kell főzni, és ott van a sok egyéb vég nélküli kötelesség. Hadd ne kelljen ezekkel is foglalkozni! Elég egy ágy meg egy kis tengervíz. Távoli úticéljaink inkább tűnnek menekülési útvonalaknak. Létünk kényelmes valósága soha nem látott óraszámú munkát generált, nemhogy megkönnyítette volna az életet. A sok kütyü elhalmozott extrán felüli feladatokkal. Hiszen ott, ahol minden elérhető pár kattintással, ugyan mit számít még egy feladat? Rengeteget!
Egészen mélyre kell ásnom az emlékeim között, hogy felidézzek egy sokkal alacsonyabb fordulatszámú életet. De tudom, hogy létezett, az enyém is volt! Ráértünk gyalog elmenni a boltba. A bivaly vagy ló húzta szekér tempója is tökéletesen elég volt. Nem volt a zsebünkben telefon, nem jött email, hogy most azonnal el kell küldeni egy dokumentumot, mégsem gyötört bennünket az azonnaliság démona. Településünk mindennapi történései bőven elegendők voltak. Nem kellett az online térbe menni egy kis pletykáért. Volt bőven!
Hiszen min változtat, hogy volt-e bárhol is a világon természeti katasztrófa, tüntetés, vagy hogy újabb panda született egy távol-keleti állatkertben? Szociális érzékenységünk, a természet és mások iránti felelősségünk nem a ránk zúduló információhalmaztól függ, hanem azáltal alakul, hogy közvetlen kapcsolatunk van egymással. A bőrünkön érezzük a világunk történéseit. Mai világunk viszont félresiklott az azonnaliság vakvágányán. Bármit, mindenhonnan, bármi áron, vagyis olcsón, de tüstént!
Türelmetlenségünket annak köszönhetjük, hogy mindent most akarunk. Ételt, italt, eredményt, információt, szerelmet lehetőleg most rögtön! Csakhogy nincs minden azonnal, és van, aminek soha nem is jön el az ideje. Ezért jobb, ha abból hozzuk ki a lehető legjobbat, amink van. Abból az egzisztenciából, abból a családból és abból az élethelyzetből, ami adatott erre a nyárra is. Mert rengeteg jó tud lenni abban is, amink van. Már önmagában nagy ajándék, ha van fedél a fejünk felett, ott a családunk, házastársunk. Kár elrontani az örök elégedetlenséggel! Ezt felismerni viszont kellő bölcsesség és alázat nélkül nem lehet, de utólag belátni mindig fájdalmasabb.
Várják sokan a nyarat, majd szembesülnek vele, hogy a napi rutint megszakítva ott vannak egymásnak férj, feleség, gyerekek, egy egész más tempóhoz és munkarendhez idomult család. Hirtelen mindenki a maga tempója szerint szeretné élni a szabadságát, ami, ahogy eddig sem, ebben az esetben sem lehetséges. Mert egy család. Vajon kibírják egymást, ha csak a saját érdekeiket nézik? Biztos, hogy nem! Az elején összevesznek, valaki sír, a másik megsértődik, a harmadik meg lehet, hogy ráébred, válni akar. Mindez csak abból fakad, hogy most végre lenne egy kis közös idő, de nincs türelem.
Egy pár szót hagyok a végére, mintegy a nyári bőröndbe becsomagolt kiegészítőt.
- Nem kell mindig mindent kimondani!
- Engedd el a kritikát és a kritizálást!
- A sértődékenység kicsinyes reakció és a másik részéről is kicsinyes válaszokat szül.
Pihentető nyarat kívánok sok szeretettel!
