A REND vasárnap kora este véget ért, az utolsó program után elindultak hazafelé a legkitartóbb résztvevők is. A rendező egyházmegye önkéntesei már egész délután pakolták a székeket, asztalokat, elrámolták azokról a helyszínekről, amelyek már nem kellettek. A Tata óvárosának központját uraló fesztivál lassan olvadt egyre kisebbé, utolsó cseppjei a református templom és gyülekezeti ház körül gurultak össze.
Végül már csak mi voltunk együtt, egyházi vezetők, szervezők, segítők, sajtósok – sokan nagyon fáradtan, maradék erőt gyűjtve a hátralévő tennivalókhoz. Boldog fáradtan, amint erről Boglárka is írt. Zárszóra, szeretetvendégségre gyűltünk össze, csak álltunk körben, hallgattuk püspökünk örvendező, köszönő és hálaadó szavait és mosolyogtunk egymásra.
Örültem, hogy a magam szerény módján, de mégis részt vehettem mindebben, örültem mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattam és annyira büszke voltam rájuk. Hálás voltam én is, hogy mindez megtörtént, hogy történhet, hogy EZ az egyházam, és én ezt itt a Dunántúlon meg is élhetem.
Ez mind bennem van most is. És úgy alakult, hogy nekem tudósítóként még a mai napra is maradt munkám, megírni utolsó cikkeket, átolvasni és korrektúrázni a többiekét, mielőtt-miközben-miután hiperszuper profi sajtósunk sorban teszi fel a kerület honlapjára és facebook oldalára a három nap arany-morzsáit. Ott ragyognak, el lehet olvasni, végig lehet nézegetni a felvételeket, újra lehet egy kicsit élni – szívünk tenyerén dédelgetni ezeket a kincseket.
Mert ez kincs. A dunántúli reformátusság drága kincse ez a kétévenkénti, hatalmas, többezres tömegeket megmozgató és mégis valahogy bensőséges és szívélyes hangulatú, hangos-mozgalmas és nagyon lelki ☺néhány nap. Bármit is mondjon-gondoljon, vagy ne gondoljon és ne mondjon róla a hazai nagyegyházunk, vagy más felekezetek, vagy nem egyházi emberek. A mi kincsünk, amilyent nem is rendez, nem csinál senki más, benne van a sajátosságunk és önazonosságunk minden szegmense.
De olyan kincs, amit nem zárunk széfbe, sőt, kirakjuk a terített asztalra és kínáljuk, hívjuk hozzá a felsorolt többieket, és végtelen öröm, ha jönnek és ízlelik és gazdagodnak mások is. Legyen mindannyiunké…
Kincs
