Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket – mondja Jézus. De talán tapasztalatból tudjuk, hogy a kezdőkép idillje nem túl gyakori jelenség a templomainkban.
Persze lehet úgy is értelmezni a jézusi felszólítást, hogy otthon a családban beszélgetünk velük Istenről, mondunk vagy olvasunk fel bibliai történeteket, tanítjuk őket imádkozni, teszünk bizonyságot a saját hitünkről – leginkább eléjük élve azt. Talán ez a legfontosabb, legalapvetőbb.
Aztán ott van a hitoktatás, melyre jó esetben a hívő, vagy egyházához valamelyest is kapcsolódó szülő beíratja a gyermekét. Hiszen ott is Istenről, Jézusról tanul. Vagy ha már kifejezetten vasárnapi istentiszteletről van szó, sok gyülekezetben tartanak gyermek alkalmat a felnőttek templomi szertartásával egyidőben. Ennek már plusz fontos hozadéka, hogy a kicsinek hívő közösség élménye is lesz! Lát másokat is, felnőtteket, gyerekeket Istenhez menni… (Vannak gyülekezetek, ahol istentisztelet elején, például a főének végéig bent vannak a gyerekek és együtt vonulnak ki a gyerekfoglalkozásra)
Mindezzel azonban mégsem váltható ki a templomlátogatás, az Úr házának belső kézzelfoghatósága, valóságának közelsége, megtapasztalása a közös-orgonaszós éneklésnek, az együtt-imádkozásnak, sokak együtt-léleKzésének, az Igére figyelésben egyre mélyülő csendnek.
Nyilván nem könnyű ezt bevállalni és véghez vinni. Gyermeke és szülője, családja válogatja. Van, hogy nincs olyan passzban a kicsi, nyűgös éppen vagy zaklatott valamiért, hangoskodik (nem időnként, azt lehet kezelni és simán el is hordozza a gyülekezet, hanem folyamatosan) és egyáltalán nem tud figyelni a felnőtt sem, aki vele van. Ilyenkor persze ki lehet hozni őt, nem kell kínozni senkit. De időről időre érdemes megpróbálni.
Van tapasztalatom arról, hogy fiatal családok beülnek a templomba egy, két, vagy akár három gyerekkel is és azok szépen elvannak. Csendben szöszmötölnek apró játékokkal, képeskönyvet lapozgatnak, de nagyon sokat figyelnek is! Igen, arra is, amiről a lelkész beszél, mondják hangosan az Úri Imát, próbálnak ők is énekelni… És többnyire élvezik, ahogy a padsorokból rájuk mosolyognak, kacsingatnak, integetnek kedves nénik és bácsik. Mert lehet, hogy van, akit idegesít egy gyermek jelenléte, de a többség igenis nagyon örül nekik!
És volt olyan kisfiú, akinek az iskolában komoly magatartásproblémái voltak, figyelemzavaros, folyton mozgó-beszélő gyermek. De az édesapjával rendszeresen jött templomba, és nem volt egy hangja sem, hanem angyali türelemmel és figyelemmel ülte végig mindig az istentiszteletet. Talán mert nem „intézményben” volt, hanem családban – nagycsaládban, Istennek helyben lakó nagyobbacska családjában. Talán megérezte-megélhette, hogy haza jön…
Kisgyerek a templomban
